csupasport bannerhátsófüves banner
FutásVízi sportokTúrázásKerékpározásFitneszExtrém sportokÉletmódProgramajánló
Csupasport
5 órája

Preska Bálintot motiválta a napfelkelte, egyenlített a PUB-on

Preska Bálint 25 óra 12 perc alatt teljesítette a privát Ultrabalatont.

Izgalmas verseny után aranyéremmel kezdte a Spartan-idényt

Kívés Bendegúz a miskolci Spartanon első helyen végzett superen elit kategóriában.

Örömfutással kezdődött, aranyéremmel zárult a BSZM

Láng-Somogyi Zita 15:43:31 órás idővel győzött a nők között a 196 kilométeres BSZM-en.

Futás vagy gyaloglás – elindult a 21 napos kihívás

A SZEOSZ szervezésében megvalósuló program szabálya: 21 egymást követő munkanapon legalább 2 km futás vagy gyaloglás egy kijelölt, minimum 400 méteres futókörön.

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

A BSI tájékoztatása szerint a kísérőkkel együtt 50 ezren is lehetnek március 21-22-én a 41. Telekom Vivicittán, több mint száz országból érkeznek résztvevők.

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Strifler Attila 13:33:56-os idővel harmadik lett a Balaton Szupermaraton 196 kilométeres távján.

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Borza Helga a spartanon előbb superen összetett női első helyet szerzett elitben, majd sprintben abszolútban harmadik, korosztályban első lett.

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Gujgiczer Anna 4:01:03-as idővel győzött a Szerelmes Füred 50 kilométeres távján a hölgyek között.

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Zákányi Panna 1:32:51-es idővel győzött a Szerelmes Füred 21 kilométeres távján a hölgyek között.

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Veres Szilárd 25 óra 50 perc alatt teljesítette a marokkói 160 kilométeres Marathon Des Sables futóversenyt, ezzel hetedik lett a férfiak között.

Kinizsi Százas: kezdjünk ráhangolódni

Május 30-án rajtol Magyarország legrégebbi és legpatinásabb teljesítménytúrája, a Kinizsi. A célegyenesbe fordulva érdemes tervet készíteni, hogyan tudjuk sikerrel teljesíteni.

Fahidak és kilátó az ország egyik legkülönlegesebb tanösvényén

A Tatán található Fényes tanösvény kihagyhatatlan program a túrázás kedvelőinek, kisgyerekes családdal is kellemes kikapcsolódás.

Könnyed túra a Petőfi-pihenőhöz

A Pomáz és Szentendre között elhelyezkedő Kő-hegy oldalában csodálható meg a páratlan panorámát nyújtó Petőfi-pihenő. A történet szerint 1845 őszén Petőfi Sándor esztergomi gyalogos útja során itt pihent meg.

Már lehet nevezni a Gerecse teljesítménytúrákra

Február elején indult a nevezés a Gerecse 50-re és a kisebb távokra, az útvonal több helyen is módosult.

Magyar érem összetettben már az első napon az erőemelő Eb-n

Lehoczkyné Fawal Margit az 52 kg-os súlycsoportban 22.5 kg-mal túlszárnyalta az eddigi magyar csúcsot, ezzel dobogóra állhatott Máltán.

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Karikó Brigitta az idei, spanyolországi vb-n juniorban és felnőttben ezüstérmet szerzett artistc fitnesz kategóriában.

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Bogdán Szófia a spanyolországi világbajnokságon juniorban, felnőttben és abszolútban nyert aranyérmet artistic fitnesz kategóriában.

Tíz vb-érem Santa Susannából – a magyar fitneszesek ismét bizonyítottak

A spanyolországi fitnesz-világbajnokságon Bogdán Szófia artistic fitnessben, Csépány Nikolett acrobatic fitnessben szerzett aranyérmet.

Hogyan váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Bár elsőre annak tűnhet, valójában egyáltalán nem nehéz a hazai túrázás nyújtotta élmények után belépni a magashegyek világába.

Sántha Xénia fagyási sérüléseket szenvedett, de feljutott a Manaszlu csúcsára

Sikeres volt a csíkszeredai Sántha Xénia Himalája-expedíciója, felért a nepáli Manaszlu 8163 méter magas csúcsára, de fagyási sérülései miatt helikopterrel kellett leszállítani a hegyről.

Sítalpra, magyar! Kokárdás síelés a Mátrában

A hétvégén rendezik meg a Sípark-kupát is – ezzel fejeződhet be a hazai síszezon.

Megígérte a kislányának, haza is vitte a háromszöget

Borza Helga 2 óra 11 perc alatt teljesítette a 21 kilométeres Smolenice Spartan Trailt, ezzel harmadik lett a hölgyek között.

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Hibátlanul, négy óra alatt teljesítette a 22.7 kilométeres pályát az Abu-Dzabiban megrendezett spartan-világbajnokság beast számában.

Nem esett jól neki a futás, mégis a legjobb női versenyző lett Pomázon

Borza Helga a pomázi trifectahétvégén elit kategóriában beastben és sprintben harmadik lett, míg korosztályában győzött superben.

Kerületek, községek, városok versenghetnek az Aktív Település díjért

Az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság a napokban közzétette a pályázati felhívását.

157 ezren vettek részt a BSI szabadidősport-eseményein; kész a 2026-os naptár

A 2025-ös év részvételi rekordja után ebben az évben 16 eseményre nevezhetnek az érdeklődők.

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

A kihívás egy népszerű önfejlesztési és életmódprogram, amely során a résztvevők három hónapon keresztül 21 egymást követő munkanapon reggel 6 és 6.30 között 2 km-t teljesítettek a futópályán.

Újabb magyar érmek, köztük két arany is a SUP-világbajnokságon

Egy bronzérem és két 4. hely a pénteki magyar mérleg a SUP-vb-n

14 országból 150 induló vett részt a Banked Bakony snowboardversenyen

Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

Kifizetődött a két óra alvás, hatalmas magyar siker Ruandában

Filléres trükkök a téli bringázáshoz

A nemzetközi versenyek után is várják a síelőket Mátraszentistvánon

Rekordszámú résztvevő az alpesi sí diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Motiválta a jubileum, megvédte címét a Szerelmes Füreden

Szécsényi Ádám 1:23:57-es idővel győzött a Szerelmes Füred 21 kilométeres távján.
Csupasport
2026.03.09. 18:53

Egyéni csúcsok, könnyed győzelem a Balaton Szupermaratonon

Megvédte címét a BSZM-en a Cocomotion, a 3-4 fős csapat kategóriájában induló aranyérmes társaságból Bereczné Marhás Andrea beszélt a versenyről.
Csupasport
2026.03.08. 21:36

Baján egész évben különböző programokkal várják az evezni vágyókat

A Mogyi Bajai Vízisport Klub közzétette 2026-ra tervezett programjait, melyekre minden érdeklődőt várnak – különböző táborok, edzések és vezetett túrák is szerepelnek a tervek között.
Csupasport
2026.03.07. 22:28

Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

Puskás Máté 3:18:49 órás idővel győzött a Szerelmes Füred ötven kilométeres távján.
Csupasport
2026.03.03. 14:03

Bejött a számítása, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail-en

Hercsel Adél 2:16:07-es idővel, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail 23 kilométeres távján.
Csupasport
2026.03.02. 14:29

A kígyó sem tántorította el Tangl Esztert, hatalmas sikert ért el Panamában

25:33:05-ös idő alatt teljesítette a 161 km-es El Reto Del Indio terepversenyt, abszolútban első lett és megdöntötte a női pályacsúcsot.
Csupasport
2026.03.01. 13:26

Kalandos indulás után bronzérmet nyert Bogár János Görögországban

Bogár János185 kilométert megtéve harmadik lett a görögországi Sparta City Ultra huszonnégy órás számában.
Csupasport
2026.02.27. 20:35

Az év férfi terepultrafutója, Belus Tamás új versenyekre is készül

Belus Tamást választották a 2025-ös esztendő legjobb férfi terepultrafutójának, erről,és idei céljairól beszélt a Csupasportnak.
Csupasport
2026.02.25. 14:41

Jól kezelte a mélypontokat és az egyik legnagyobb sikerét érte el – 37 600 métert úszott

Idén is megrendezték január legvégén a huszonnégy órás úszógálát Zalaegerszegen, Horváth Rebeka egyéniben első lett. 
Csupasport
2026.02.21. 07:44

Aranyérmet nyert a kalandos téli versenyen

Czucz Bálint 55:42 perces idővel győzött a Garmin WTF COLD terepverseny 12 kilométeres távján.
Csupasport
2026.02.20. 17:53

Vadas József győzelemre készült a jeges pályán – össze is jött neki

Vadas József 21:05 perces idővel győzött a Garmin WTF COLD ötkilométeres aszfaltos távján.
Csupasport
2026.02.19. 14:01

Mintha kötéllel húzta volna maga után az éllovas – ezüst a téli versenyen

Mészáros Regina Nadin 01:07:12-es idővel második helyen végzett a Garmin WTF COLD verseny tizenkét kilométeres tereptávján a hölgyek között.
Csupasport
2026.02.18. 14:28

Közép-Európa egyik legnagyobb muay thai versenyét rendezik meg Gyálon

Szombaton jön a 17. Spartan Muaythai Kupa – hét országból várják a nevezőket.
Csupasport
2026.02.17. 18:22

Öt ok, amiért érdemes a tavasz közeledtével elkezdeni a futást

Az egyre gyakoribb napsütés, és enyhébb idő sokakat csábít ki a szabadba, ilyenkor azok is kimerészkednek, akik egyébként behúzódva töltik a fagyosabb hónapokat.
Csupasport
2026.02.15. 18:33

Ha nem vízálló a túracipőnk, így azzá tehetjük

A tavaszi esős időjárás közeledtével érdemes bakancsunk tartósságát szem előtt tartani – leginkább két módszer közül választhatunk.
Csupasport
2026.02.14. 18:08
Csupasport
2021.04.15. 17:40

Csupasport: mindenhol a szabadidősportért

Komoly üzenetek vagy éppen tréfás megjegyzések, látványos képek és szívszorító történetek: érdemes felkeresni a Facebook- és Instagram-oldalunkat is! Kattintás után a részletek.

Csupasport blogok

Sportélet a mátrixban – nyári őrület: küzdeni az árral szemben

Maratoni út a vb-re – „Szeretem a meleget, de negyven fokban az én agyam is felforr”

Maratoni út a vb-re – „Nem is tudtam, hogy létezik várólista, pláne hogy én is rajta vagyok…”

Még több sport

Gratulálunk a Csupasport nagy kihívásait teljesítőknek!

ÉRDEMES BELELAPOZNI

Futóarcok: a példaképek könyve

Karintia szépségei – ingyenes e-magazin!

Edzéstervek: hogyan kell jól futni?

AUSZTRIA

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők

8 tipp az éjszakai baglyoknak

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés

VIDEÓK

Rengeteget futott a verseny előtt, nem volt friss, mégis simán nyert

Murányi Gábor egy kicsit eltévedt, de így is az első helyen ért célba

Csupasport
2018.12.21. 07:51

Akik nyers étrenddel nyerték vissza erejüket

A profi csapatok és egyéni sportolók is sok pénzt költenek a megfelelő táplálkozásra. Néhány sportoló azonban speciális étrendet követ valamilyen ételallergia miatt, vagy azért, mert hisz benne.
Csupasport
2018.12.20. 19:24

Ketten, külön, a zord világ ellen

Az amerikai Colin O'Brady és a brit Louis Rudd – már-már Roald Amudsen és Robert Falcon Scott versenyéhez hasonlóan – egymás ellen küzdve menetel az Antarktiszon, hogy első emberként külső segítség nélkül szelje át a kontinenst.
Csupasport
2018.12.20. 17:48

Mrs. Sárkányszörf, a tízszeres világbajnok

Ismerkedjünk meg a vízisí és a sárkányeregetés „házasságából született” kitesurf tízszeres világbajnokával, a katalán Gisela Pulido Borrellel.
Csupasport
2018.12.20. 15:52

Bütyökműtét után csodás eredmény

Egerből egészen a Bahamákig és az amerikai ultrafutó-válogatottig jutott Nagy Katalin, aki néhány hete remek 12 órás eredménnyel tért vissza műtétje után. Jövőre jön az Ultrabalatonra is, Maráz Zsuzsa kíséri bringával.
Csupasport
2018.12.20. 13:16

Mi kell a futó boldogságához?

A karácsony előtti blogszemle nem is szólhat másról, mint arról, milyen ajándékkal lehet meglepni futómániás szeretteinket. Szerzőnk utazást, utalványt is ajánl, miközben maga is letesztelt egy remek, fa alá való kütyüt.
Csupasport
2018.12.20. 11:01

Tepsis csirkemell zöldségekkel

Sokszor bajban vagyunk, hogy a csirkemellet, hogyan készítsük el úgy változatosan, hogy az étel beleférjen az egészséges kategóriába. Ha unalmas már a főtt rizs és a párolt csirkemell kombináció, akkor ideje kipróbálnod ezt az egyszerű receptet sok zöldséggel.
Csupasport
2018.12.19. 17:30

DOMBI Amerikai körutazás

A Loki korábbi szélsője nyolcadik esztendje kerekedik fel barátaival, elutazik az óceánon túlra, ahol az NFL- vagy jégkorongmérkőzések nézése mellett nem hanyagolja el a futást sem.
Csupasport
2018.12.19. 16:22

Európa sportfővárosa leszünk!

Újév napján a Városligeti Műjégpályán kezdődik az egész esztendőre tervezett programsorozat, amellyel Budapest a testmozgást népszerűsíti 2019-ben, s amatőröknek kínál sportolási lehetőséget.
Csupasport
2018.12.19. 13:15

A vastag combok ellen

Erről a testrészről pokoli nehéz ledolgozni a felesleges zsírt, ráadásul a befektetett munka nehezen térül meg. Némi odafigyeléssel és kitartással azonban nem lehetetlen a feladat.
Csupasport
2018.12.19. 11:56

Síelés előtt felkészülés

A kellemesnek ígérkező osztrák sítúra könnyen horrorba csaphat át, ha nem vigyázunk kellően magunkra, sőt a téli sportolás előtt elengedhetetlen megerősítenünk különböző izomcsoportokat.
Csupasport
2018.12.18. 18:51

Huszonegyszer a világ tetején

A Mount Everest 8850 méter magas csúcsát megmászni óriási tett, néhány embernek azonban többször is sikerült. A legendás Apa serpának huszonegyszer, amely májusig rekordnak is számított.
Csupasport
2018.12.18. 17:11

Kapások a rakpartról

Hiába a szmog, a nyugodtnak semmiképpen sem nevezhető környezet, akadnak, akik a Duna fővárosi szakaszán próbálnak meg halakat horogra csalni. Nézzük hogyan, mikor érdemes próbálkozni.
Csupasport
2018.12.18. 15:44

Fontosabb események az 51. és 52. héten!

Karácsony közeledtével érthetően nagyon kevés eseményt rendeznek a következő napokban, ellenben az ünnep után számos teljesítménytúrával és futóversennyel fejezhetjük be az esztendőt.
Csupasport
2018.12.18. 13:24

Benke János, a legprofibb amatőr

Az amatőr futók között korosztályában 46 évesen az élmezőnyhöz tartozik, három órán belüli maratonit teljesített idén a masszív izomzatú sportember, akin az erőemelő múltja ma is látszik.
Csupasport
2018.12.17. 19:22

Ne álljunk le: tippek téli sportoláshoz

Több kalóriát éget el, felfrissít, erősít – sok érv szól a téli sportolás mellett, de mindez csak akkor igaz, ha betartunk néhány alapvető szabályt. Íme, tippek a téli sportoláshoz!
Csupasport
2018.12.17. 16:45

Szeretek egyedül futni!

Változó, hogy ki miért szeret futni, s az sem egyöntetű, hogy ki hogyan szereti elvégezni az edzéseit. Sokan esküsznek a közösségi futásokra, másoknak egyedül jobban megy. Nézzük, mit szól a szólóban történő futások mellett.

442

/

523