Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

– Nagyszerű teljesítményt nyújtott nemrégiben az Abu-Dzabiban megrendezett Spartan beastvilágbajnokságon, ugyanis hibátlanul ment végig a közel huszonhárom kilométeres pályán. Elégedett? 
– Idén eleget versenyeztem, szép eredményeket értem el, így nem volt rajtam nyomás, a világbajnokság előtt már elmondhattam, hogy kerek esztendőm van – mondta a Csupasportnak Borza Helga, aki hibátlanul, négy óra alatt teljesítette a 22.7 kilométeres pályát az Abu-Dzabiban megrendezett Spartan besatvilágbajnokságon, ezzel elitben huszadik lett a hölgyek között. – Nyilván úgy mentem Abu-Dzabiba, hogy mindent beleadok, s élvezni szerettem volna a versenyt. A célom az volt, hogy fussak egy jót, azt pedig meglátom, hogy ez mire lesz elég. Mondani sem kell, nagyon erős volt a vb mezőnye, nehezek voltak a körülmények. Korábban még sosem versenyeztem homokban, előzetesen igyekeztem gyakorolni, de idehaza igencsak nehézkes sivatagi homoki körülményeket előidézni… 

– Milyen volt a verseny? 
– A legelején már éreztem, hogy a homokban való futás nem úgy megy, ahogyan szeretném, de nem idegesítettem fel magam. Elfogadtam, s mentem előre, ahogyan bírtam. Eldöntöttem fejben, hogy leküzdöm a nehézségeket, s nem követek el hibát, ami így is lett. Bevallom, a multitól féltem, nem is úgy mentem át rajta, ahogy az a nagykönyvekben meg van írva, de az is sikerült. Egyébként hosszabb volt a pálya, mint előzetesen mondták, vártam már, hogy a végén kilépjek a homokból… Tetszett ez a különleges környezet, ismét nagy élmény volt a legjobbakkal versenyezni elit kategóriában. Külön büszkeség számomra, hogy képviselhettem a magyar színeket. Egy-egy ilyen rendezvény alkalmával időt fordítok a kirándulásra és a nevezetességek megnézésre, nagyon szép helyen jártunk, igazi élményt jelentett. 

– Említette, hogy nehezek voltak a körülmények. A homok mellett mi mindenre céloz?
– Több nehézség is akad egy ilyen versenyen, egyrészt itthon nagyon hideg van, de Abu-Dzabiban harminc Celsius fok körüli hőmérsékletben kell futni. A másik egyértelműen a homok. Ahogy az imént említettem, igyekeztem készülni rá, de nem ugyanaz Magyarországon homokbányában futni, mint Dubajban a sivatagban. Márpedig a homokban való futás rengeteget kivesz az emberből, nyilvánvalóan nem tudtam úgy haladni, mint a hegyekben… Éppen ezért a futás részében maradt még bőven. A harmadik nehézségnek az akadályokat mondanám, amelyek eltértek a megszokottól, sok esetben hosszabbaknak bizonyultak vagy másoknak, messze voltak a fogások. Ráadásul a forró sivatagban a csövek elég gyorsan átmelegedtek. Éppen ezért, nagyon büszke vagyok rá, hogy az összes akadály sikerült, hibátlant mentem.

– Sőt, a csapatversenyben az előkelő tizenharmadik helyen végeztek. 
– A csapatversenynek amolyan váltófutás jellege volt, egy viszonylag kicsi, másfél kilométeres pályán kellett átmenni mind a három tagnak. A pályában vegyesen voltak a feladatok, a váltózónában pedig le kellet csippantani a chipet. Minden ország eldönthette, hogy két lány és egy fiú vagy két fiú és egy lány versenyez a csapatban, a magyar együttest Páder Zsófia, Szikszai Márk és én képviseltem. Abszolút a középmezőnyben végeztünk, huszonhat csapatból a tizenharmadikok lettünk. Ahhoz képest, hogy nálunk két lány volt a csapatban, nagyszerű eredmény ez.

– A szezonzárója is kiválóan sikerült, a Budai Trail tizennégy kilométeres távján női pályacsúccsal győzött. 
– Elégedett vagyok, jól sikerült ez a verseny. A rajttól a célig nagyon élveztem a futást, ahogy kezdtem a szezont, úgy is zártam, azaz első hellyel. Remek volt a hangulat, sok baráttal és ismerőssel találkoztam, a szervezés pedig kifogástalannak bizonyult. Úgy voltam vele, kiadom magamból azt, ami még bennem van, hiszen ezután kisebb pihenő következett. Már az elejétől az első három fiút kergettem, lefelé vittek a lábaim, bátran haladtam, jó érzés volt. Viszont kilenc kilométer után volt egy kellemetlen lankás emelkedő, amelyet kénytelen voltam megfutni jó tempóban… Ezen átjutva még jobban nyomtam a gázt, végül győztem a nők között, és abszolútban három fiú mögött a negyedik lettem. Nagyon tetszett a pálya, végig élveztem a futást, élmény volt.

– Eredményes idénye volt, de mégis: van olyan verseny, amelyet kiemelne? 
– Nagyon nehéz kiemelni bármelyik versenyt is, ugyanis a leghosszabb idényemen vagyok túl, február elején kezdtem és november legvégén fejeztem be. Rengeteg eseményen vettem részt, harminckét megmérettetésen vagyok túl, a hazai események mellett tizenhárom országban versenyeztem, s ez volt az első évem a magyar Spartan elit nemzeti csapatban. Szóval, tíz hónapot versenyeztem, a hazai megmérettetések mellett sok országban jártam és szép eredményeket értem el. Hússzor állhattam eredményhirdetésen a dobogón, nyolc elit háromszöggel bővítettem a gyűjteményt, valamint öt trifectával, de ha egyet mégis ki kellene emelnem, akkor a morzine-i ultravilágbajnokság lenne, ahol elitben kilencedik lettem. A rajtvonalnál elsírtam magam, annyira boldog voltam, hogy a sportágam legjobbjai között egy ilyen csodás helyen ultrázhatok, s végül sikerült a tízbe kerülni. Megemlíteném a legszebb pillanatot is, amikor Liberecben a series zárón egy rosszul sikerült verseny végén, a kislányom szaladt felém, hogy a nyakamba tegye az érmet. Őt nem érdekelte, hogy anyának nem ment jól aznap a versenyzés, büszke volt rám… Mindig is azt képzeltem, hogy egyszer eljön majd ez az érzelmes pillanat.

– És melyik volt legnehezebb versenye?
– A Julian Alps nyolcan kilométeres távja. Egyáltalán nem jött a flow-érzés, nehezen haladtam, de tettem a dolgom becsülettel. Csodálatos helyen futhattam, mostanra egyértelműen megszépült ez az élmény.

– Tekintsünk egy kicsit előre: milyen célokat tűzött ki maga elé a következő esztendőre? 
– Ha már az imént a morzine-i világbajnoksággal fejeztem be, akkor ezzel is kezdem, még jobb eredményt szeretnék itt elérni. Természetesen hazai és külföldi versenyeken is ott leszek jövőre, itthon az összes Spartan megmérettetés tervben van, illetve jó néhány terepverseny. A külföldi rendezvényekről egy kicsit később tudok biztosat mondani.