Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Régi álma vált valóra a marokkói Marathon des Sables teljesítésével?

Ezt a versenyt már több mint tíz esztendeje kinéztem magamnak – mondta a Csupasportnak Veres Szilárd. – Annak idején valahol szembejött velem a hirdetése, s azóta ott motoszkált a fejemben, hogy jó lenne egyszer teljesíteni. Alapvetően ez egy többnapos verseny, amely eléggé drága is, azonban idén a negyvenéves jubileum alkalmával rendeztek néhány további  távot, így egy százhatvan kilométereset is.

A közelmúltban nemigen versenyzett, sokáig szüneteltette a futást. Mi volt az oka?

Két évig szenvedtem különböző sérülésekkel, leginkább a csípőmmel. Szerencsére egy nagyon jó masszőrhölgy rendbe tette, tökéletes már nem lesz, de legalább futni tudok. Korábban ötven, hatvan, hetven kilométeres távokat már teljesítettem a hosszú kihagyás után, de ez volt az első igazán jelentős ultrám.

A marokkói versenyen milyen célt tűzött ki maga elé?

Nem az a futó vagyok, aki patikamérlegen kiszámol mindent, és csak a győzelem lebeg a szeme előtt, az élmény miatt megyek versenyekre. Tény, néha egész jól kijön a lépés.

Úgy tűnik, ezúttal is.

Ennyire motivált legutóbb kétezertizenhétben a Spartathlonon voltam, teljes flow-ban készülődtem a rajtban. Hatalmas motivációt éreztem, elképesztő ott lenni a Szahara közepén. Egyébként kell nekem ez az érzés ahhoz, hogy képes legyek a határaimat feszegetni. Előfordult, hogy az Ultrabalatonon abszolút nem éreztem a motivációt, hogy ott kell lennem, így száz kilométer környékén abbahagytam a futást. Ettem egy jó halászlevet a Balaton partján, és hazamentem. Semmi fizikai probléma nem hátráltatott, egyszerűen nem éreztem a hangulatot. Nos, most egyetlen pillanatra sem éreztem, hogy kiszállnék. Itt végig megvolt a motiváció és a flow-érzés.

Milyen volt a szervezés?

Nagyon profi, szó szerint élményt kapunk borsos áron, de ez az élmény örökké emlékezetes marad. A nevezés ára tartalmazza az ötcsillagos szállodát, hoznak-visznek a sivatagban, és minden más egyéb. A pályajelölés tökéletes, a hangulat pedig nagyszerű. Egyedül azt tudom felhozni negatívumoként, hogy a kötelező felszerelést nem nagyon ellenőrizték. Habár fent volt a listán ajánlottként, én sem vittem vastag pulóvert és hosszú nadrágot, utólag már tudom, nagyot hibáztam, ugyanis eléggé hideg az éjszaka a Szaharában… Ha ott valami oknál fogva nem tud futni az ember, bajba kerülhet. A napközbeni hőségből egy pillanat alatt nulla fok körülire hűl a levegő. Én hővédő fóliát daraboltam szét, és dugdostam be a ruhám alá, így melegítve magam. Aztán amikor jött fel a nap, úgy lett egyre jobb a helyzet. Egyébként mindenkinél volt vészhívó, ha bárkivel bármi probléma adódott, a gomb megnyomása után azonnal kimentették. Vigyáztak mindenkire.

Hogyan oldotta meg a frissítést és a pihenést?

Vittem magammal port és zselét, több ponton pedig adtak meleg ételt, például levest. Pihenést nem iktattam be, igyekeztem minél gyorsabban áthaladni az ellenőrzőpontokon, folyamatosan mozgásban voltam, maximum sétáltam egy keveset.

Gyanítom, azért nem volt könnyű haladni.

Az ilyen helyzetekre szokták mondani, ha a lábam mesélni tudna... Százméterenként zászlóval jelölték a pályát, ha ezt figyelted, akkor a lábad elé nem tudtál nézni, ha a lábad elé néztél, akkor nem láttad a zászlót. Rengetegszer belerúgtam a kövekbe, nagyon fájt, a cipőt csak a legvégén mertem levenni. Négy lábujjamon abban a pillanatban megadta magát a köröm, kettő pedig utána esett le. Nehéz volt a pálya, negyven, ötven kilométeren át fel és le kellett futni a homokdűnéken, pontosabban csak lefelé lehetett kocogni, felfelé mászni kellett.

Az könnyebbség volt, hogy több magyar is részt vett a versenyen?

Igen, Lubics Szilviával, a férjével, Lubics Györggyel és Meretei Balázzsal négyen voltunk. Habár a szálloda két végében laktunk, szinte végig együtt mozogtunk, nagyszerű hangulatban telt ez a néhány nap közösen. A versenyen mindenki a saját tempójában haladt, én lassabban kezdtem, ők elléptek tőlem az elején. Negyven kilométernél el lehetett dönteni, hogy a száz, vagy a százhatvan kilométeres táv felé kanyarodjon-e az ember, ott Balázs mondta, neki elég a kevesebb is. Láttam Gyurit elkanyarodni a százhatvan kilométer felé, s habár bizonytalanná váltam, a versenyszellem azt mondatta velem, hogy én is a hosszabbat válasszam. Gyurit hatvan kilométernél utolértem, szegény belelépett egy hatalmas tüskébe. Szilvit nyolcan kilométer után értem be, körülbelül húsz kilométert futottunk együtt, majd a sötétedésnél szétváltunk.

Mi jelentette a legnehezebb kihívás?

Aztán akadt még egy nehézség, túlságosan szorosra kötöttem a cipőmet, megnyomta a lábfejemet, ami eléggé fájt. Ráadásul a homokdűnék mászása közben az IT-szalagom nagy terhelést kapott, így százötven kilométer megtétele után nem igazán tudtam behajítani. Hamarabb is beérhettem volna, de az utolsó kilenc kilométer közel három óra alatt lett meg.

Korábban teljesítette már a legendás görög Spartathlont, érmet nyert az Ultrabalatonon, s a Marathon des Sables-n is célba ért. Melyikre a legbüszkébb?

Nehéz kérdés, az biztos, hogy ez a legfrissebb élmény, még mindig a hatása alatt vagyok. Mindig az a csúcs, amelyiket éppen teljesítettem. Marokkóban nagyon megünnepeltek minket, de a legfontosabb, hogy a sérüléseim után megint tudtam huszonöt óráig folyamatosan futni. A hetedik hely? Teljes meglepetés. Száz kilométer megtétele után nem sok lábnyomot láttam a homokban, ekkor gondoltam, hogy jó a pozícióm, úgy számoltam, hogy tíznél többen biztosan nincsenek előttem. Ez még inkább motivált, éjszaka pedig folyamatosan néztem magam mögé, hány fejlámpa lehet mögöttem. A hajrában fájt már a lábam és az IT-szalagom is tropa volt, ketten is megelőztek, sok időt vesztettem itt. Ekkor már lelkierőm sem volt versenyezni, csak az lebegett a szemem előtt, hogy beérjek.

Milyen célokat tűzött ki maga elé a közeljövőben?

Nem szoktam tervezni, most örülök, hogy egészséges vagyok. Még szokom ezt... Minél őrültebb egy verseny, annál jobban tetszik, így ha találok valami hasonlót, ami belefér minden szempontból, akkor azon elindulok. Ötvenkét esztendősen már nem leszek gyorsabb, nem leszek ott az élbolyban, de egy-egy különleges kalandra mindig kapható vagyok.