csupasport bannerhátsófüves banner

Jól kezelte a mélypontokat és az egyik legnagyobb sikerét érte el – 37 600 métert úszott

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.02.21. 07:44
null
Horváth Rebeka
Horváth Rebeka 37 600 métert tett meg a zalaegerszegi huszonnégy órás úszógálán, ezzel egyéniben első lett. 

 

Idén is megrendezték január legvégén a huszonnégy órás úszógálát Zalaegerszegen, ahol négyszáz sportoló tette tiszteletét, 19 csapat mérte össze erejét, s ketten egyéniben vettek részt az eseményen. Utóbbi kategóriában Horváth Rebeka kiemelkedően teljesített, összesen 37 600 métert tett meg, ezzel tizenháromezer méterrel megelőzte a másik egyéni résztvevőt.

 



„Előzetesen 35-40 ezer méter közötti távot szerettem volna megtenni, így teljesítettem a célomat – mondta a Csupasportnak a 23 esztendős Horváth Rebeka. – Tudatosan építettem fel az úszásomat, előre elterveztem a pihenőket, bár bevallom, eléggé nehéz volt mentálisan és fizikailag ez a huszonnégy óra. Rendesen bekezdtem, az első hat órában azt a taktikát követtem, hogy ötven percet úsztam és tíz percet pihentem, ekkor csupán a mosdószünet miatt szálltam ki a vízből. Aztán jött egy óra pihenő, ekkor igyekeztem visszatölteni, például folyékony szénhidrátot fogyasztottam. Ezt követően ismét az ötven perc úszás, tíz perc pihenő taktikát folytattam, majd éjféltől éjjel három óráig igyekeztem aludni. Aztán váltottam, s negyvenöt perc úszás, tizenöt perc pihenéssel folytattam a végéig.”

A Takácsiban élő sportoló elmondta, voltak hullámvölgyei, de rendre jól kezelte őket. 

„Természetesen akadtak mélypontok, például az éjszakai órák nagyon nehezen teltek. Mindeközben folyamatosan figyelni kellett az étkezésre, a pihenésre, a folyadékpótlásra és sok másra, de sikerült mindent megoldanom. Büszke vagyok a teljesítményemre, és arra is, hogy az első hat óra után három csapatot is megelőztem, pedig én egyéniben neveztem.”

 



A kiemelkedő képességű úszó a Kis Gergő Úszóiskola tagja, edzője pedig sokat segített neki a versenyen. 

„Rengeteg támogatást kaptam a verseny alatt edzőmtől, Kis Gergőtől, ami kiváltképp felemelő érzés volt. A versenyszerű úszást annak idején a Pápai Úszóegyesületben kezdtem, s immár három esztendeje vagyok Gergő úszóiskolájában. Büszke vagyok rá, hogy egy kiváló olimpikon egyesületében úszhatok. Rengeteg tanácsot kaptam tőle a verseny közben, még éjszaka is segített, s folyamatosan mondta, mit csináljak. Jó érzés, hogy ilyen edző támogat és figyeli a fejlődésemet.”

Horváth Rebeka a kezdetekről is beszélt oldalunknak. 

„Korán kezdődött minden, a szüleim babaúszásra vittek, s már akkor megszerettem a vizet. Versenyszerűen tizenegy esztendős korom óta úszom, s ez a zalaegerszegi huszonnégy órás eredményem az egyik legnagyobb sikerem, a másik a tavalyi felnőtt nyílt vízi országos bajnokság ezerötszáz méteres számában elért negyedik hely. Ez fontos lépcsőfok volt a pályafutásomban. Egyébként medencében és nyílt vízben is úszom, legjobban a hosszú megméretések szeretem, a hat- vagy a huszonnégy órás számokat. Gyakran versenyzek külföldön is, például Ausztriában, az úszás mellett pedig erősítek és fallabdázom.”

 

 



Márciusban egy hétvégén két fontos versenyen is részt vesz, így most ezekre készül. 

„Érdekes, mert márciusban egy hétvégére esik két fontos verseny is. Szombaton lesz a felnőtt ezerötszáz méteres országos bajnokság Veszprémben, majd másnap Gödöllőn egy hatórás úszás. Mindkettőn nagy céljaim vannak. Ami a hosszú távú célokat illeti, a Balaton-átúszáson javítani szeretnék az időmön.”

 

Legfrissebb hírek

Milák Kristóf is úszik a monacói Mare Nostrumon

Úszás
2026.05.20. 15:50

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

Csupasport
2026.05.17. 14:25

Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

Csupasport
2026.05.15. 15:18

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

Csupasport
2026.05.13. 13:50

Csalással „teljesített” szintidők az atlantai olimpia előtti fantomversenyen

Úszás
2026.05.10. 10:31

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Csupasport
2026.05.08. 11:36

Édesanyaként készül a hatodik olimpiájára – interjú Sarah Sjöströmmel

Képes Sport
2026.05.07. 18:24
Ezek is érdekelhetik