Ott van Amerika – nyolcadik éve a pihenést jelenti számomra, ha a barátaimmal év végén átrepülünk az óceánon, és amerikai sportokat nézünk. Voltunk már mindenfelé, északon, délen, keleten, nyugaton – mindig új helyeket keresünk. Most Torontóba repültünk, onnan nincs messze – ottani léptékkel, persze – Buffalo, ahol előbb a Bills–New York Jets NFL-meccset néztük meg, másnap jégkorongra mentünk, a helyi Sabres a Los Angeles Kingset fogadta. Onnan átmentünk Clevelandbe, ahol a Rock and Roll Hall of Fame kötelező program volt, az 1989-es évhez egy Tankcsapda-matricát ragasztottam, lefotóztam, majd gyorsan leszedtem, nem kell a balhé – de a fotót elküldtem Lukács Lászlónak, és ez volt a lényeg. Pittsburgh volt a következő állomás, ahol két hokimeccsen voltunk, a Pingvinek a Boston Bruins, majd másnap a Kings ellen játszottak, aztán következett a kirándulás fénypontja: Steelers–New England Patriots NFL-szuperrangadó.
Buffalóban is jó volt a hangulat, de Pittsburgh egészen más, hetvenezren lobogtatják a sárga törülközőt, nagyon szenvedélyesek, már a meccs előtt hatalmas forgatag volt a parkolóban. Szóval, nagy élmény volt, és ilyenkor adok egy kis pihenőt magamnak, ugyanakkor hiányzott nagyon a mozgás.
A sok hamburger és némi sör elfogyasztása után úgy éreztem, telítődtem káros anyagokkal, és muszáj lenne kiizzadni, ezért Clevelandben futottam egyet.
Nem ismertem a környéket, így a szállásunk közelében mentem egy kört, éppen négy kilométer volt, azt még kétszer teljesítettem, így azért egy könnyű tizenkét kilométer össze is jött, és bár nem volt fontos az idő, egészen jó, négy negyvenöt körüli ezres átlag jött ki a végén. A vérkeringést kicsit felpörgettem, erre jó volt a mozgás, de jó újra itthon lenni – jönnek az ünnepek, és újra a megszokott környezetben futhatok.
Nem akart versenyezni, végül megnyerte a félmaratoni távot
Nehéz út van mögötte, de már látja a fényt az alagút végén
