Magyary Ágnes: Legyen idő és energia arra, akire kell!
A hódmezővásárhelyi Csomorkány SE tőredzője, Magyary Ágnes vívó családba született 1954-ben, hiszen nemcsak szülei, hanem nagyszülei is egyesületi szinten űzték a sportágat. Ő az öccse sikerein felbuzdulva kezdett edzésekre járni, és hamar kiderült, hogy neki is igen jó érzéke van a víváshoz. Ifjúsági aranyjelvényes, később első osztályú tőrvívó lett belőle, ám végül válogatottságig nem vitte. Az érettségi után Hódemzővásárhelyről a fővárosba vezetett az útja, az MTK versenyzője lett, a TF-en szakedzői diplomát szerzett és a tréneri szakmai fortélyait a tőrvívás legendás mesterétől, Lukovich Istvántól tanulhatta el. Később visszatért szülővárosába, ahol testnevelő tanárként dolgozott és másodállásban foglalkozott fiatal vívókkal, majd a városi sportegyesületben főállású edző lett.
A rendszerváltáskor a város megszüntette az addig állami támogatású egyesületeit, így 1990-ben Csomorkány SE néven többedmagával új klubot alapított. A nevelőműhely taglétszáma 2007-ben négy gyerekre csökkent, ezért Magyary Ágnes a változás reményében kidolgozta a vívás két évre szóló tantervét, amelyet a város akkori közgyűlése elfogadott, így 2008 januárjától kötelező tantárgy lett a vívás a vásárhelyi általános iskolákban. Ennek hatására a fiatalok újra rátaláltak a Csomorkány SE-re, amelynek versenyzői létszáma 40-50 fő között állandósult.
Az áldozatos munka eredményeként a kis egyesület és Magyary Ágnes olyan kitűnő tőrözőket tudhat neveltjének, mint az egyaránt felnőttválogatott, ma már honvédos Wolf Eszter és az FTC-s Papp Jázmin. Utóbbi reménység február végén vezéregyénisége volt a Tbilisziben sportágtörténelmi Európa-bajnoki címet kiérdemlő junior női tőrcsapatnak.
Nagy örömmel tölt el, hogy ez a két lány Hódmezővásárhelyről eljutott a felnőttválogatottig, és azt gondolom, hogy ebben meghatározó szerepe volt a nálunk eltöltött hat-hét évüknek, amely külön büszkeségre ad okot.
Nagyon jólesett, amikor a válogatott keretedzői hatalmas virágcsokorral köszönték meg, hogy foglalkoztam a lányokkal és ilyen jó alapokat adtam nekik. Ez nem hiszem, hogy gyakori gesztus a mai sportban, inkább arra látok példákat, hogy az edzők nem akarják odaadni a gyerekeket és vitatkoznak rajtuk más egyesületek vagy éppen a szövetség képviselőivel. Jáziék Európa-bajnoki döntőjét egyedül a szobában néztem az interneten és hangosan szurkoltam, bárki is vívott éppen a páston. Rendkívül megható volt ez a siker, amely igazi csapatmunka eredménye. Nagyszerű dolog, hogy végre ki tudták hozni azt, ami bennük van.”
Az edzőnő az egyik legfontosabbnak azt tartja az utánpótlásképzésben, hogy a növendékek megfelelő alapokat kapjanak a későbbi továbbépítkezéshez.
„Technikacentrikus vagyok. Azt vallom, hogy a vívás technikáját kell jól megtanítani, mert az az alap. Aztán lehet taktikázni, de az is csak úgy működik, ha tökéletes technikára épül. Ezt már a legkisebbekkel is igyekszem megértetni. Maximalista vagyok, ezért minden gyerekből próbálom kihozni azt, ami benne rejlik. Nyilván kicsit többet kell foglalkozni azzal, aki ügyesebbnek bizonyul és elhivatottabb, ezáltal eredményesebb a társainál, mert
ha egy kevésbé alázatos és elkötelezett gyereket is ugyanolyan elánnal tanítok, akkor idő és energia sem marad arra, akire igazán kell.
Velük az edzésidőn kívül is foglalkozom. Nálam az akarat és a szorgalom megléte az egyik leglényegesebb. Ha valakiből a lustasága miatt nagyon nehezen lehet bármit is kicsikarni, abból nem hiszem, hogyjjó versenyző válhat.”
Magyary Ágnest szigorú edzőnek tartják, de ez talán a maximalizmusából és a fanatizmusából fakad. Az edzőnőt a 72. életévében is a nevelőmunka és a sportág szeretete lelkesíti.
„A szigorúság valamiért elterjedt rólam, de a vívás alapvetően küzdősport, amelyben szúrófegyverekkel dolgozunk, tehát megkövetelendő a fegyelem. Én imádom a vívást és a gyerekeket is nagyon szeretem tanítani, így pedig igen nehéz a befejezés mellett dönteni. A mai fiatalokkal szemben talán kicsit türelmetlenebb vagyok, de az újabb generációk sajátosságai engem is fejlesztenek. Egy gyereknek a fejlődési útját követni nagyon motiváló.
Tudom, hogy milyen volt, amikor először bejött a terembe, és látom, hogy most hol tart.
A Csomorkány SE-ben a vezetőedzői pozíciót már átadtam egykori tanítványomnak, Pap Medárdnak, de még ott igyekszem segíteni az egyesületben, ahol tudok.”
(Kiemelt kép forrása: Csomorkány SE)
