Egyéb egyéni
2 órája

Nébald György maradt a Sport Állandó Választottbíróság elnöke

A testületbe új tagként Katona János és Neszmélyi Emil került be.
5 órája

Érdi Mária nyerte meg a mallorcai vitorlásversenyt

5 órája

Nyíri Zoltán: Fradi volt, Fradi lesz

5 órája

Asztalitenisz: András Csaba döntőbe jutott a horvátországi WTT-versenyen

Asztalitenisz: András Csaba a döntőért játszik Varasdon

Párosban Szántosi Dávid és Varga Botond a négy között búcsúzott.
Egyéb egyéni
23 órája

Triatlon: Szalai Fanni kilencedik lett Lanzarotéban

Horváth Karolina a 19., Dévay Zsombor a 24. helyen zárta a versenyt.
Egyéb egyéni
Tegnap, 18:40

Nehéz helyzetben kezdődik újra a Fehérvár negyeddöntős párharca

„Szerencsére jó szériában vagyunk az alapszakasz végétől, ez az eredményességben és a játék képében is látszódott, sokat javultunk az idény korábbi időszakához képest.”
Egyéb egyéni
Tegnap, 9:18

A liverpooli öltöző titka, rejtély a jégkorongpályán – hol a hiba a képeken?

Játékunkban öt képet mutatunk, melyeknél rá kell jönni, mi a probléma, mi az, ami nem illik oda vagy nem jól jelenik meg.
Egyéb egyéni
Tegnap, 9:16

Teremíjász ob: Balogh Mátyás és Örkényi Lili sikere a reflexíjászosoknál

A csigás versenyszámban a hétfős férfimezőnyben Szűcs Tibor, a nőknél a három induló közül Dugmanicsné Dombai Beáta nyert.
Egyéb egyéni
2026.03.14. 21:23

Légfegyveres ob: Péni és Dénes sikere légpuskában

Légpuska vegyes csapat versenyszámban a Dénes, Péni alkotta Újpesti Torna Egylet kettes csapata lett az aranyérmes.
Egyéb egyéni
2026.03.14. 21:12

Asztalitenisz: két párosunk is negyeddöntős Varasdon

A horvátországi WTT-versenyen András Csaba egyesben már a nyolcaddöntős, a horvát Ivor Bannal párosban pedig a negyeddöntős, s ugyancsak ott van a legjobb nyolc között a Szántosi Dávid, Varga Botond duó is.
Egyéb egyéni
2026.03.14. 21:11

Öttusa: Gulyás Michelle ötödször is országos bajnok, Koleszár Mihály sorozatban harmadik ob-címét szerezte meg

A párizsi olimpiai bajnok összetettben is diadalmaskodott; a tavalyi Eb-ezüstérmes másodikként futott be a célba.
Egyéb egyéni
2026.03.14. 19:41

Szuhai Péter belovagolta magát a díjugrató-világkupa texasi döntőjébe

A vk-sorozat krakkói állomásán átvette a Közép-európai Liga vezetését, ami döntős szereplést ért.
Egyéb egyéni
2026.03.14. 17:45

Gulyás Michelle és a BHSE győzött a nőknél a nyílt fedett pályás öttusa ob-n

Guzi Blanka a harmadik helyen végzett egyéniben.
Egyéb egyéni
2026.03.14. 15:17

Koleszár Mihály: Szerencsére nem egy ennél is fontosabb versenyen rontottam először az OCR-en

2024 és 2025 országos bajnokának döntőbe jutása a Viwa Openen a kisebb időveszteség mellett sem forgott nagy veszélyben.
Egyéb egyéni
2026.03.14. 00:11

Sportolókat és sportvezetőket díjazott a köztársasági elnök

Március 15-e alkalmából a köztársasági elnök, a honvédelmi miniszter javaslatára több katonát és civilt díjazott az élet különböző területein nyújtott kimagasló teljesítményükért.
Egyéb egyéni
2026.03.13. 22:41

Öt magyar férfi versenyző döntős az öttusa Viwa Openen

Bőhm Csaba, Gáll András, Koleszár Mihály, Szép Balázs és Tárkányi Zsombor jutott be a szombati döntőbe a magyarok közül.
Egyéb egyéni
2026.03.13. 18:58

Rédecsi és Major sikerét hozta a pisztolyosok országos bajnokságsa

Major: Sikerült megtartanom az Eb-formám, nem zökkentem ki a két verseny között.
Egyéb egyéni
2026.03.13. 17:52

Spíler TV hír teszt

Egyéb egyéni
2022.04.13. 12:31

Még több egyéni

Már több mint 11 ezren írták alá a magyar sport jövőjéért indított petíciót

Bőhm Csaba a módosításokról: Kicsit felháborít, hogy minket meg sem kérdeztek

Nyolcszáznegyven millió forintos támogatás a kis és közepes sportegyesületeknek

Clayton nyert Nottinghamben, óriási előnnyel vezeti a darts Premier League-et

Népszerű cikkek

Fotó: Schmidt Ádám adta át a Magyar Arany Érdemkeresztet Tóth Sándornak a BVSC ünnepi közgyűlésén

Öttusa Viwa Open: Nem dimenzionálom túl, hogy elsőként jutottam a döntőbe – Guzi Blanka

NS-tradíció: a 10. főszerkesztők vacsorája

Egyéb egyéni

Schmidt Ádám: Cél, hogy a sport segítségével a magyar társadalom számára erős, életképes fiatalokat neveljünk

Egyéb egyéni

Öttusa: tíz magyarért lehet szorítani a Viwa Open női döntőjében

Egyéb egyéni

Az AIPS és az MSÚSZ is megemlékezett a húsz éve elhunyt Gyulai Istvánról

Vívó világkupa: április harmadik hétvégéjén lesz a budapesti párbajtőr GP

Kerek évfordulóhoz érkezett Mohamed Aida tőrvívó

Egyéb egyéni
2025.12.31. 15:04

Özbas Szofi a legmagasabban jegyzett magyar cselgáncsozó a világranglistán

Pupp Réka az ötödik, Gyertyás Róza a nyolcadik súlycsoportjában.
Egyéb egyéni
2025.12.31. 14:07

Sydney-Hobart: óvás után először van női győztes összetettben

A 128 indulóból 92 ért célba, egy még a tengeren van, a többi hajó feladta a küzdelmet.
Egyéb egyéni
2025.12.31. 11:38

Egy év, 365 fotó: F1 és MotoGP Magyarországon, világcsúcs a Gyulai Memorialon – ilyen volt 2025 augusztusa

Kós Huberté a vizes vb magyar aranyérme, Kopasz Bálint harmadszor is világbajnok kajak 1000 méteren.
Egyéb egyéni
2025.12.31. 11:12

Az Eb-döntő visszavágójával zárul 2026 első napja a darts-vb-n

Justin Hood mindössze bő fél centire járt attól, hogy sporttörténelmet írjon, de így is bőven megérte, hogy a bemelegítésnél külön fókuszált a duplákra.
Egyéb egyéni
2025.12.31. 08:11

A 100 éves Kincsem Park az év utolsó napján is ünnepel

December 31-én délután rendezik az ország utolsó idei sport­eseményét, a hagyományos Ügetőszilvesztert.
Egyéb egyéni
2025.12.30. 23:51

Ez volt 2025 (na jó, majdnem) – Csurka Gergely publicisztikája

ALAPVONAL. Az MLSZ a most készülő csomagról annyit árult el, hogy a stadionok látogatottságának növelése érdekében a klubokat már visszavonult, jó nevű futballisták reaktiválásra kívánja biztatni, és ezt előre meghatározott szempontrendszer alapján honorálná.
Egyéb egyéni
2025.12.30. 23:49

Carlsen duplázott, a nőknél Aszaubajeva nyert a villámsakk-vb-n

Rapport Richárd az 56. helyen végzett, Kozák Ádám a 124., Dudin Gleb pedig 9 ponttal a 165. lett. Nomin-Erdene Davaademberel a 31., Gaál Zsóka a 64. helyen fejezte be szereplését.
Egyéb egyéni
2025.12.30. 21:16

Anderson nyerte a legendák rangadóját, 4:1-re győzött Van Gerwen ellen a darts-vb-n

Gian van Veen sima győzelemmel jutott a negyeddöntőbe, és Luke Humphries is viszonylag érte el a negyeddöntőt.
Egyéb egyéni
2025.12.30. 19:12

Az év legnézettebb videói: ahogy felesége nézett Schäfer Andrásra interjú közben

A 4. helyen a magyar válogatott középpályásának élete párja.
Egyéb egyéni
2025.12.30. 17:42

Hood 11/11-es kiszállózás után 4:0-ra kiütötte Rockot a darts-vb-n

Ratajski lesz Littler ellenfele a negyeddöntőben, Clayton nagy csatában jutott túl Harryssonon.
Egyéb egyéni
2025.12.30. 16:13

Meghiúsult címvédések; izgalmas bajnoki harcok; feltörekvő fiatalok – 2025 az autósportban

A Formula–1-ben és a Formula–E-ben is új bajnokot avattak; Michelisz és Verstappen sem védte meg a vb-címét.
Egyéb egyéni
2025.12.30. 15:52

Jordan pulóver: sportstílus, teljesítmény és ikonikus örökség egy ruhadarabban

Egy jól megválasztott pulóver a márka repertoárjából ma már nemcsak divatdarab, hanem a sport iránti elköteleződés kifejezése is. (x)
Egyéb egyéni
2025.12.30. 15:52

Via ferrata: felkészülten és biztonságban a vasalt utakon

Különleges módon ötvözi a hegyek vad, érintetlen hangulatát és az extrém kihívások izgalmát, miközben a kiépített biztosítási rendszernek köszönhetően kiszámíthatóbb és biztonságosabb élményt nyújt. (x)
Egyéb egyéni
2025.12.30. 13:14

Armand Duplantis és Aitana Bonmatí lett az év legjobbja az AIPS szavazásán

Az év csapatának a Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germaint választották.
Egyéb egyéni
2025.12.30. 12:53

Őket gyászolta a sportvilág 2025-ben

Olimpiai bajnokok, szövetségi kapitányok, klasszis kézilabdázók és kosárlabdázók is távoztak.
Egyéb egyéni
2025.12.30. 12:46

Szűcs Luca Budapesten és szerelme városában, Párizsban is edz

Az Európa-bajnok Sébastien Patrice-nek hála válogatott vívónknak a francia fővárosban is van kivel készülnie.

24

/

3025