csupasport bannerhátsófüves banner
FutásVízi sportokTúrázásKerékpározásFitneszExtrém sportokÉletmódProgramajánló
Csupasport
Tegnap, 12:18

Izgalmas verseny után aranyéremmel kezdte a Spartan-idényt

Kívés Bendegúz a miskolci Spartanon első helyen végzett superen elit kategóriában.

Örömfutással kezdődött, aranyéremmel zárult a BSZM

Láng-Somogyi Zita 15:43:31 órás idővel győzött a nők között a 196 kilométeres BSZM-en.

Futás vagy gyaloglás – elindult a 21 napos kihívás

A SZEOSZ szervezésében megvalósuló program szabálya: 21 egymást követő munkanapon legalább 2 km futás vagy gyaloglás egy kijelölt, minimum 400 méteres futókörön.

Magyar érem összetettben már az első napon az erőemelő Eb-n

Lehoczkyné Fawal Margit az 52 kg-os súlycsoportban 22.5 kg-mal túlszárnyalta az eddigi magyar csúcsot, ezzel dobogóra állhatott Máltán.

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

A BSI tájékoztatása szerint a kísérőkkel együtt 50 ezren is lehetnek március 21-22-én a 41. Telekom Vivicittán, több mint száz országból érkeznek résztvevők.

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Strifler Attila 13:33:56-os idővel harmadik lett a Balaton Szupermaraton 196 kilométeres távján.

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Borza Helga a spartanon előbb superen összetett női első helyet szerzett elitben, majd sprintben abszolútban harmadik, korosztályban első lett.

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Gujgiczer Anna 4:01:03-as idővel győzött a Szerelmes Füred 50 kilométeres távján a hölgyek között.

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Zákányi Panna 1:32:51-es idővel győzött a Szerelmes Füred 21 kilométeres távján a hölgyek között.

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Veres Szilárd 25 óra 50 perc alatt teljesítette a marokkói 160 kilométeres Marathon Des Sables futóversenyt, ezzel hetedik lett a férfiak között.

Kinizsi Százas: kezdjünk ráhangolódni

Május 30-án rajtol Magyarország legrégebbi és legpatinásabb teljesítménytúrája, a Kinizsi. A célegyenesbe fordulva érdemes tervet készíteni, hogyan tudjuk sikerrel teljesíteni.

Fahidak és kilátó az ország egyik legkülönlegesebb tanösvényén

A Tatán található Fényes tanösvény kihagyhatatlan program a túrázás kedvelőinek, kisgyerekes családdal is kellemes kikapcsolódás.

Könnyed túra a Petőfi-pihenőhöz

A Pomáz és Szentendre között elhelyezkedő Kő-hegy oldalában csodálható meg a páratlan panorámát nyújtó Petőfi-pihenő. A történet szerint 1845 őszén Petőfi Sándor esztergomi gyalogos útja során itt pihent meg.

Már lehet nevezni a Gerecse teljesítménytúrákra

Február elején indult a nevezés a Gerecse 50-re és a kisebb távokra, az útvonal több helyen is módosult.

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Karikó Brigitta az idei, spanyolországi vb-n juniorban és felnőttben ezüstérmet szerzett artistc fitnesz kategóriában.

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Bogdán Szófia a spanyolországi világbajnokságon juniorban, felnőttben és abszolútban nyert aranyérmet artistic fitnesz kategóriában.

Tíz vb-érem Santa Susannából – a magyar fitneszesek ismét bizonyítottak

A spanyolországi fitnesz-világbajnokságon Bogdán Szófia artistic fitnessben, Csépány Nikolett acrobatic fitnessben szerzett aranyérmet.

Hasznos tippek kezdő vegán sportolóknak

Ahhoz, hogy erősek legyünk, húsra van szükségünk – ezt már sokszor hallhattuk. Mégis egyre több sportoló dönt úgy, hogy minden állati eredetű termékről lemond.

Hogyan váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Bár elsőre annak tűnhet, valójában egyáltalán nem nehéz a hazai túrázás nyújtotta élmények után belépni a magashegyek világába.

Sántha Xénia fagyási sérüléseket szenvedett, de feljutott a Manaszlu csúcsára

Sikeres volt a csíkszeredai Sántha Xénia Himalája-expedíciója, felért a nepáli Manaszlu 8163 méter magas csúcsára, de fagyási sérülései miatt helikopterrel kellett leszállítani a hegyről.

Sítalpra, magyar! Kokárdás síelés a Mátrában

A hétvégén rendezik meg a Sípark-kupát is – ezzel fejeződhet be a hazai síszezon.

Megígérte a kislányának, haza is vitte a háromszöget

Borza Helga 2 óra 11 perc alatt teljesítette a 21 kilométeres Smolenice Spartan Trailt, ezzel harmadik lett a hölgyek között.

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Hibátlanul, négy óra alatt teljesítette a 22.7 kilométeres pályát az Abu-Dzabiban megrendezett spartan-világbajnokság beast számában.

Nem esett jól neki a futás, mégis a legjobb női versenyző lett Pomázon

Borza Helga a pomázi trifectahétvégén elit kategóriában beastben és sprintben harmadik lett, míg korosztályában győzött superben.

Kerületek, községek, városok versenghetnek az Aktív Település díjért

Az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság a napokban közzétette a pályázati felhívását.

157 ezren vettek részt a BSI szabadidősport-eseményein; kész a 2026-os naptár

A 2025-ös év részvételi rekordja után ebben az évben 16 eseményre nevezhetnek az érdeklődők.

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

A kihívás egy népszerű önfejlesztési és életmódprogram, amely során a résztvevők három hónapon keresztül 21 egymást követő munkanapon reggel 6 és 6.30 között 2 km-t teljesítettek a futópályán.

Újabb magyar érmek, köztük két arany is a SUP-világbajnokságon

Egy bronzérem és két 4. hely a pénteki magyar mérleg a SUP-vb-n

14 országból 150 induló vett részt a Banked Bakony snowboardversenyen

Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

Kifizetődött a két óra alvás, hatalmas magyar siker Ruandában

Filléres trükkök a téli bringázáshoz

A nemzetközi versenyek után is várják a síelőket Mátraszentistvánon

Rekordszámú résztvevő az alpesi sí diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Motiválta a jubileum, megvédte címét a Szerelmes Füreden

Szécsényi Ádám 1:23:57-es idővel győzött a Szerelmes Füred 21 kilométeres távján.
Csupasport
2026.03.09. 18:53

Egyéni csúcsok, könnyed győzelem a Balaton Szupermaratonon

Megvédte címét a BSZM-en a Cocomotion, a 3-4 fős csapat kategóriájában induló aranyérmes társaságból Bereczné Marhás Andrea beszélt a versenyről.
Csupasport
2026.03.08. 21:36

Baján egész évben különböző programokkal várják az evezni vágyókat

A Mogyi Bajai Vízisport Klub közzétette 2026-ra tervezett programjait, melyekre minden érdeklődőt várnak – különböző táborok, edzések és vezetett túrák is szerepelnek a tervek között.
Csupasport
2026.03.07. 22:28

Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

Puskás Máté 3:18:49 órás idővel győzött a Szerelmes Füred ötven kilométeres távján.
Csupasport
2026.03.03. 14:03

Bejött a számítása, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail-en

Hercsel Adél 2:16:07-es idővel, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail 23 kilométeres távján.
Csupasport
2026.03.02. 14:29

A kígyó sem tántorította el Tangl Esztert, hatalmas sikert ért el Panamában

25:33:05-ös idő alatt teljesítette a 161 km-es El Reto Del Indio terepversenyt, abszolútban első lett és megdöntötte a női pályacsúcsot.
Csupasport
2026.03.01. 13:26

Kalandos indulás után bronzérmet nyert Bogár János Görögországban

Bogár János185 kilométert megtéve harmadik lett a görögországi Sparta City Ultra huszonnégy órás számában.
Csupasport
2026.02.27. 20:35

Az év férfi terepultrafutója, Belus Tamás új versenyekre is készül

Belus Tamást választották a 2025-ös esztendő legjobb férfi terepultrafutójának, erről,és idei céljairól beszélt a Csupasportnak.
Csupasport
2026.02.25. 14:41

Jól kezelte a mélypontokat és az egyik legnagyobb sikerét érte el – 37 600 métert úszott

Idén is megrendezték január legvégén a huszonnégy órás úszógálát Zalaegerszegen, Horváth Rebeka egyéniben első lett. 
Csupasport
2026.02.21. 07:44

Aranyérmet nyert a kalandos téli versenyen

Czucz Bálint 55:42 perces idővel győzött a Garmin WTF COLD terepverseny 12 kilométeres távján.
Csupasport
2026.02.20. 17:53

Vadas József győzelemre készült a jeges pályán – össze is jött neki

Vadas József 21:05 perces idővel győzött a Garmin WTF COLD ötkilométeres aszfaltos távján.
Csupasport
2026.02.19. 14:01

Mintha kötéllel húzta volna maga után az éllovas – ezüst a téli versenyen

Mészáros Regina Nadin 01:07:12-es idővel második helyen végzett a Garmin WTF COLD verseny tizenkét kilométeres tereptávján a hölgyek között.
Csupasport
2026.02.18. 14:28

Közép-Európa egyik legnagyobb muay thai versenyét rendezik meg Gyálon

Szombaton jön a 17. Spartan Muaythai Kupa – hét országból várják a nevezőket.
Csupasport
2026.02.17. 18:22

Öt ok, amiért érdemes a tavasz közeledtével elkezdeni a futást

Az egyre gyakoribb napsütés, és enyhébb idő sokakat csábít ki a szabadba, ilyenkor azok is kimerészkednek, akik egyébként behúzódva töltik a fagyosabb hónapokat.
Csupasport
2026.02.15. 18:33

Ha nem vízálló a túracipőnk, így azzá tehetjük

A tavaszi esős időjárás közeledtével érdemes bakancsunk tartósságát szem előtt tartani – leginkább két módszer közül választhatunk.
Csupasport
2026.02.14. 18:08
Csupasport
2021.04.15. 17:40

Csupasport: mindenhol a szabadidősportért

Komoly üzenetek vagy éppen tréfás megjegyzések, látványos képek és szívszorító történetek: érdemes felkeresni a Facebook- és Instagram-oldalunkat is! Kattintás után a részletek.

Csupasport blogok

Sportélet a mátrixban – nyári őrület: küzdeni az árral szemben

Maratoni út a vb-re – „Szeretem a meleget, de negyven fokban az én agyam is felforr”

Maratoni út a vb-re – „Nem is tudtam, hogy létezik várólista, pláne hogy én is rajta vagyok…”

Még több sport

Gratulálunk a Csupasport nagy kihívásait teljesítőknek!

ÉRDEMES BELELAPOZNI

Futóarcok: a példaképek könyve

Karintia szépségei – ingyenes e-magazin!

Edzéstervek: hogyan kell jól futni?

AUSZTRIA

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők

8 tipp az éjszakai baglyoknak

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés

VIDEÓK

Rengeteget futott a verseny előtt, nem volt friss, mégis simán nyert

Murányi Gábor egy kicsit eltévedt, de így is az első helyen ért célba

Csupasport
2019.07.01. 17:26

Bármi megtörténhet, míg célba érsz

Nevezési csúcsot és színvonalas futamokat hozott a szombati 7. Csömör Nagydíj, amely egyben olimpiai kvótaszerző MTB XCO C1-besorolású verseny is volt.
Csupasport
2019.07.01. 14:18

Minden akadályon át: arany és bronz

A Lengyelországban megrendezett terepakadály-futó kontinensbajnokságon a magyar válogatott két dobogós helyezéssel büszkélkedhetett.
Csupasport
2019.07.01. 12:33

Újra magyarokkal rajtol a búvárfotós vébé

Tizennégy év után lesz ismét magyar induló a búvárfotós világbajnokságon. Az ifjabb Lőrincz Ferenc, Takár Yvette páros már számos rangos díjat megnyert, és reményeik szerint a tenerifei versenyen is bekerülnek az első tízbe.
Csupasport
2019.07.01. 09:13

Felkészülés nélkül nincs győzelem

Kollégánk gondolt egyet és elindult a Balaton-átúszáson. Az 5200 méteres táv feléig jutott, ott fel kellett adnia a próbát. Elmondja, mi vezetett a bosszantó, de váratlannak egyáltalán nem nevezhető döntéshez.
Csupasport
2019.06.30. 19:14

Csak óvatosan a túrabottal!

A túrabot hatalmas segítséget jelenthet útjaink során, de nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, hogyan kell vele bánni. Tippek a kiválasztáshoz és megfelelő használathoz.
Csupasport
2019.06.30. 17:01

Fuss, tekerj, túrázz júliusban is!

A nyár közepén a vízisportok előtérbe kerülnek, de így is számtalan túra, illetve futóverseny közül lehet választani. Érdemes többször is visszatérni az oldalra, mert folyamatosan frissül.
Csupasport
2019.06.30. 13:52

Hegyről a tengerbe

A horvát tengerpart az aktív kikapcsolódás szerelmesei számára is tökéletes választás, a Paklenica Nemzeti Parkban minden adva van a testi-lelki feltöltődéshez.
Csupasport
2019.06.30. 10:33

Bővül a hazai fitneszpiac

Már nemcsak Nyugat- és Észak-Európában, hanem Magyarországon is egyre többen járnak fitnesztermekbe, ahol a szakemberek egyre bővülő választékkal próbálják megtartani a sportolni vágyókat.
Csupasport
2019.06.29. 20:49

Mérföldkő a Balaton-átúszás történelmében

A Balaton-átúszások történetében összesen megúszott kilométerek számát illetően mérföldkő a mostani. Az idei 9290 teljesítővel a megúszott kilométerek száma eléri az egymilliót.
Csupasport
2019.06.29. 17:27

Futóverseny a kifutópályán

A Runway Run során a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér egyes számú kifutópályáján futhatnak a versenyzők. Kam Janduval, a Budapest Airport Zrt. kereskedelmi igazgatójával beszélgettünk.
Csupasport
2019.06.29. 14:27

Így edzett és étkezett Bruce Lee

Közel 46 éve halt meg Bruce Lee, de személyét még mindig hatalmas kultusz övezi. Az egykori harcművészről Matthew Polly írt könyvet, amelyből kiderül, hogyan edzett és étkezett.
Csupasport
2019.06.29. 11:20

Bor, kommandósok és a jószívű néni

Célba ért az „Egy vérből vagyunk” jótékonysági futás, amely során rengeteg szeretettel és élménnyel gazdagodtak a résztvevők.
Csupasport
2019.06.29. 09:12

Aszalt paradicsomos-csirkés tészta

A tészta nemcsak a profi sportolók, hanem a szabadidősportolók étrendjéből is elengedhetetlen.
Csupasport
2019.06.28. 19:27

BOGI BLOGJA A Király motiváló ereje

Vándor vagyok e földön – e lírikus felütéssel küldte el szerkesztőségünknek legfrissebb blogját Bogi, s az érzelmesen megpendített húr érthető, hiszen a hosszú, monoton futásai egy magyar popikon sírjához vezetnek el.
Csupasport
2019.06.28. 12:51

„Tartsák szem előtt a saját képességeiket!”

Székelyi Dániel, a balatonfüredi tíz kilométeres világkupán 12. helyen záró sportoló hasznos tanácsokkal látta el a 37. Lidl Balaton-átúszásra készülő, kevésbé tapasztalt indulókat.
Csupasport
2019.06.28. 11:20

Az olimpiai kvóta a tét Csömörön

Szerda estig lehetett nevezni a szombati 7. Csömör Nagydíjra, amely egyben olimpiai kvótaszerző MTB XCO C1-besorolású verseny. A tét nagy, izgalmakban pedig az idén sem lesz hiány.

389

/

523