csupasport bannerhátsófüves banner
FutásVízi sportokTúrázásKerékpározásFitneszExtrém sportokÉletmódProgramajánló
Csupasport
14 órája

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Programajánló. Ezen a héten szombaton, szeptember 13-án rendezik meg a Vízi Ring-sorozat következő állomását, a Gemenc-kincse vízitúra, amelyen mindenkit várnak a Duna holtágai és a Gemenci erdő egyedi vizes élővilága.

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Vásárhelyi Máté 3:12:47-es idővel győzött a nagyatádi 50 kilométeres országos bajnokságon, a nagy meleget jól bírta, aminek megvolt a magyarázata.

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Szeptember 13-án rendezik meg Balatonszőlősön, ahol lesz lehetőség helyszíni nevezésre.

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Szeptember 13-án és 14-én rendezik a Fighters’ Runt, a helyszín pedig a MXTRACK Piliscsév motokrosszpályája.

Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

Garai Ágnes 03:51:11-es idővel győzött az ötven kilométeres országos bajnokságon.

Mindent kiadott magából az Eb-n, reális helyen végzett a mezőnyben

Borza Helga a 22.8 kilométeres pályán 2 óra és 23 perces időt elérve elitben a 13. helyen végzett a finnországi Spartan Európa-bajnokságon.

Két balatoni SUP-ozás között beesett a Szavanna Trail rajtjára – meg is nyerte

Mivel éppen a közelben nyaraltak, Thuróczy Bertalan úgy gondolta, elindul a Szavanna Trail 23 kilométeres távján, és ha már ott volt, 1:53:17-es idővel győzött is.

Az aranyéremért ment, el is hozta a hazai pályán rendezett versenyről 

Punk Adrienn 02:05:05-ös idővel győzött a Szavanna Trail 23 kilométeres távján a nők között.

Mintha szaunában futott volna, mégis győzött az Öreg-Bakonyon

Valkai Eszter, a Balatonfüredi AC sportolója 05:02:47-es idővel győzött az Öreg-Bakony ötven kilométeres távján a nők között.

Remekül tartalékolt a hajrára, aranyérem lett a jutalma

Viczina Beáta 03:27:47-es idővel győzött a nők között az Öreg-Bakony 34 kilométeres távján.

A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

Málhás szamarat nem lehet és nem is szabad csinálni a kutyákból, de már léteznek olyan speciális hátizsákok, amelyek használatával akár rövidebb, akár hosszabb túrákon könnyedén elcipelik a saját felszerelésüket.

Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

Száz méterével a Pyramidenkogel a világ legmagasabb fából készült kilátója. Az Ausztria Karintia tartományában található építménynek nem csak ez a különlegessége.

Figyeljünk oda a szélre – mikor ne induljunk túrázni

A hűvösebb idő beköszöntével gyakrabban támad fel a szél. Mi az a pont, amikor érdemes meggondolni, hogy kirándulni induljunk? Mit lehet tenni, hogy ne váratlanul érjen a rossz idő?

Ajánlott egészségügyi csomag családi túrákhoz

Ha családdal vágunk neki a turistautaknak, jó, ha nem feledkezünk el az egészségügyi felszerelésről. Miket vigyünk mindenképp magunkkal, ha fel szeretnénk készülni a balesetekre és egyéb kellemetlen helyzetekre?

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

A spinning a népszerű beltéri mozgásformák egyike, amely nem hiányozhat egyetlen fitneszterem kínálatából sem. Aki most készül kipróbálni, jó, ha néhány dolgot szem előtt tart.

Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne

Karikó Brigitta a fitnesz- és testépítő Európa-bajnokságon Eb-győztes lett juniorban artistic fitnesz kategóriában a 15–20 évesek között, illetve overallban is.

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Bogdán Szófia a fitnesz és testépítő Európa-bajnokságon junior kategóriában aranyérmet nyert artistic fitneszben – a „szerencsehelyszínén”.

Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?

Hatékony mozgásforma a nagy intenzitású intervalltréning, ugyanakkor megterheli az ízületeket, ingadozik a pulzus, szóval kezdőknek csak az állóképesség fejlesztése után ajánlott.

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Dani Ceballos és Dani Carvajal a Bola del Mundo megmászásával hangoltak a nemsokára kezdődő klubvilágbajnokságra.

Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

A Mount Everest után az Aiguille Verte-et is meghódította a népszerű francia videós, a mindössze 23 éves Ines Benazzouz.

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Guadalupe és Azul Vieiro soha nem ismerték igazán a negyven éve a Tupungatón elhunyt édesapjukat, mégis elmentek a 6570 méter magas hegyre, hogy lehozzák Guillermo Vieiro felbecsülhetetlen eszmei értékkel bíró kincseket és emlékeket rejtő hátizsákját.

Tartotta az éllovas tempóját, ez pedig ezüstérmet jelentett neki

Borza Helga 2:29:23-as idővel második lett a Fedrid Császta Trail 28.6 kilométeres távján a nők között.

Micsoda teljesítmény: első ultráján rögtön aranyérmet szerzett!

Zöldfülűnek tartja magát, és csak edzőversenynek szánta, ehhez képest Görhöny Judit 4:37:49-es idővel győzött a nők között a Szufla Futófesztivál 52 kilométeres távján.

Az aranyéremért ment, meg is nyerte a Szufla 52 kilométeres távját

Tóth János a negyedik alkalommal vett részt a Szufla Futófesztiválon, amelyen 3:52:47-es idővel állt fel a dobogó felső fokára.

A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek

A pilates minden izmot megmozgat, gyönyörűen formál, erősít, nyújt, csodálatos tartást ad és még a gerincet is kíméli – átmenet a keleti és a nyugati kultúra között.

Magyar siker Orlandóban; két magyar csapat a klub-vb selejtezőjében

Nemzetközi szinten is jelentős figyelem irányul Magyarországra ezekben a hetekben a footgolf világában.

Szilvaszedés közben napszúrást kapott, majd győzelmet aratott az Öreg-Bakonyon

Mészáros Imre nehéz napokat élt át a verseny előtt, mégis 3:05:15-ös idővel győzött az Öreg-Bakony harmincnégy kilométeres távján.

Több mint tízezren úszták át a Balatont – a leggyorsabban Lengyeltóti Bence és Barabás Imre

A magyar válogatott nyolc éremmel zárta a jet-ski Magyar Nagydíjat

Sosem késő belevágni: 70 évesen kezdte, és közel 90 évesen is deszkázik

Egy spanyol szörfös merész vállalkozása: 15 nap mobiltelefon nélkül

Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Elszakadt Achilles-ín, találkozás medvével és farkassal – ilyen volt Szőnyi Ferenc legnagyobb kalandja

Még 99 évesen is aktívan síel a sportág egyik legendás alakja

Íme a bizonyíték, hogy már 1300 éve is síeltek az emberek

Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején

Győri István az idei UTT-n teljesítette az első ultratávját, a jövőt tekintve pedig az Ultrabalaton a legnagyobb célja.
Csupasport
2025.08.18. 19:18

Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Virág Pál futóedzői képzést végzett, így már a másik oldalról is segíti a futókat, de nem hagyja abba a versenyzést sem, legutóbb a BSZM-en és a tihanyi backyardon indult.
Csupasport
2025.08.17. 15:10

Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!

Vásárhelyi Máté 1:40:56-os idővel második lett a Sunset Trail 22 kilométeres távján, nagy hátrányból indulva sorra előzte meg az előtte futókat, így jött fel az utolsó helyről.
Csupasport
2025.08.16. 17:12

A tűzjelző miatt megborult az alvása, de ez nem látszott a teljesítményén

Mendel Dániel remekül futva 13:22:50-es idővel teljesítette a La Sportiva Lavaredo Ultra Trail 80 kilométeres távját.
Csupasport
2025.08.14. 18:39

Elfáradtak a combjai, de aranyérmet nyert a technikás pályán

Punk Adrienn 01:58:25-ös idővel győzött a nők között a Sunset Trail huszonkét kilométeres távján.
Csupasport
2025.08.13. 22:06

Kiválóan felkészült, egy pillanatig sem volt kérdés, hogy teljesíti a Badwatert

Bíró Attila 33:38:18-as idővel teljesítette a világ egyik legkeményebb futóversenyét, az egyesült államokbeli 217 kilométeres Badwatert.
Csupasport
2025.08.11. 12:44

Bódi István: Isten erőt adott, nem féltem semmitől, letisztult volt minden

Bódi István 25 óra 42 perc alatt teljesítette a privát Ultrabalatont, ez a negyedik Balaton-köre volt, két szabályt fektetett le, és elárulta, miért a privát fekszik neki a legjobban.
Csupasport
2025.08.10. 19:05

Megkergették, megbüntették, elcsúszott a frissítése, de szépen teljesítette a Badwatert

Brown Viktória 31 óra és 27 perces időeredménnyel teljesítette a világ egyik legkeményebb futóversenyét, a 217 kilométeres Badwatert, ezzel az idővel pedig ötödik lett a nők között.
Csupasport
2025.08.09. 09:00

Buli, homok, strandröplabda – jön a magyar bajnokság döntője!

Augusztus 8. és 10. között rendezik a Budapest Garden homokján a Telekom strandröplabda magyar bajnokság döntőjét, melyre ingyenes a belépés.
Csupasport
2025.08.06. 15:36

A combjait megviselték a terepviszonyok, de maradt még ereje a végére is

File Balázs 05:52:52-es idővel teljesítette a La Sportiva Lavaredo Ultra Trail by UTMB 50 kilométeres távját.
Csupasport
2025.08.03. 12:57

Alvásra vágyott, de nagyszerűen ment végig a Dolomitokban

Lázár Kornél 20:41:42-es idővel teljesítette a La Sportiva Lavaredo Ultra Trail 120 kilométeres távját.
Csupasport
2025.08.01. 15:33

Így válasszunk bringás gyerekülést!

Van, aki túl nagyot vásárol, mások pedig figyelmen kívül hagyják a bringa és a gyerek képességeit, illetve sajátosságait. Pedig ha néhány apró dologra odafigyelünk, pofonegyszerű lesz a dolgunk, amit a gyermek is meghálál.
Csupasport
2025.07.31. 15:53

Rutinból lehozta a 80 kilométert, több mint kétszázszor előzött a Dolomitokban

Istók Félix 13:24:30-as idővel teljesítette a Lavaredo Ultra Trail 80 kilométeres távját.
Csupasport
2025.07.30. 15:20

Idén is Balatonbogláron rendezik meg a magyar strandlabdarúgó-bajnokságot

A Magyar Strandlabdarúgásért Alapítvány augusztus 19-én és 20-án harmadik alkalommal rendezi meg az országos bajnokságot. Az eseménynek a balatonboglári Platán Strand ad otthont.
Csupasport
2025.07.29. 15:00

Hatalmas eufóriát érzett, amikor célba ért

Varga Ágnes 24:25:10-es idővel teljesítette a Dolomitokban a Lavaredo Ultra Trail 124 kilométeres távját.
Csupasport
2025.07.28. 16:44
Csupasport
2021.04.15. 17:40

Csupasport: mindenhol a szabadidősportért

Komoly üzenetek vagy éppen tréfás megjegyzések, látványos képek és szívszorító történetek: érdemes felkeresni a Facebook- és Instagram-oldalunkat is! Kattintás után a részletek.

Csupasport blogok

Sportélet a mátrixban – nyári őrület: küzdeni az árral szemben

Maratoni út a vb-re – „Szeretem a meleget, de negyven fokban az én agyam is felforr”

Maratoni út a vb-re – „Nem is tudtam, hogy létezik várólista, pláne hogy én is rajta vagyok…”

Még több sport

16:49 — Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

19:12 — Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

17:22 — Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

18:08 — Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

19:10 — Traumatikus élmény volt számára az ob, de aranyéremmel távozott 

11:27 — Mindent kiadott magából az Eb-n, reális helyen végzett a mezőnyben

13:16 — A kutyák is túrázhatnak hátizsákkal

18:48 — Két balatoni SUP-ozás között beesett a Szavanna Trail rajtjára – meg is nyerte

16:41 — Az aranyéremért ment, el is hozta a hazai pályán rendezett versenyről 

15:28 — Mintha szaunában futott volna, mégis győzött az Öreg-Bakonyon

09:57 — Remekül tartalékolt a hajrára, aranyérem lett a jutalma

18:42 — Micsoda teljesítmény: első ultráján rögtön aranyérmet szerzett!

14:12 — Az aranyéremért ment, meg is nyerte a Szufla 52 kilométeres távját

17:56 — Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

17:03 — Szilvaszedés közben napszúrást kapott, majd győzelmet aratott az Öreg-Bakonyon

14:03 — Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé

19:18 — Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején

15:10 — Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

17:12 — Elkésett, hét perccel később rajtolt, de nem bánja, így lett izgalmas az üldözés!

23:15 — Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Gratulálunk a Csupasport nagy kihívásait teljesítőknek!

ÉRDEMES BELELAPOZNI

Futóarcok: a példaképek könyve

Karintia szépségei – ingyenes e-magazin!

Edzéstervek: hogyan kell jól futni?

AUSZTRIA

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők

8 tipp az éjszakai baglyoknak

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés

VIDEÓK

Főúri kényelem túrázás alatt: a merinógyapjú

Összeszedett versenyzéssel mindkét célját teljesítette a híres morzine-i pályán

Csupasport
2024.09.08. 16:51

Okosórák és az AI – tényleg megéri rájuk bízni a futóedzést?

A futóedzést segítő eszközök, mint a Polar, Garmin, Suunto, Coros futóórák, és más okosórák, mobilapplikációk egyre népszerűbbé válnak, főleg a mesterséges intelligencia által vezérelt edzéstervek terén. De vajon mennyire megbízhatóak ezek az eszközök? Mit gondol egy profi edző ezekről a technológiai újításokról?
Csupasport
2024.09.07. 15:46

Korábban nem futott még ennyit, kibicsaklott a bokája, de megnyerte a 46 km-es versenyt

Szabó Vivien 4:38:47-es idővel győzött a Szavanna Trail 46 kilométeres távján a nők között.
Csupasport
2024.09.06. 15:22

Megrohamozzák a külföldi futóturisták Budapestet: rekordot hoz a 39. Wizz Air Budapest Félmaraton

A világ csaknem 100 országából érkezett nevezés a szeptember 8-i 39. Wizz Air Budapest Félmaratonra – derült ki a szervezők tájékoztatásából.
Csupasport
2024.09.06. 12:08

Ha magyar sport lenne, gyeptekének nevezhetnénk

Filmekben gyakran látható, de újkori és speciális változata a paralimpia programjában is szerepel – az Olaszországból induló bocsa (boccia) az egyik legkülönlegesebb játék a világ sportjában.
Csupasport
2024.09.05. 16:03

Erősödött a szakmai stáb, kiváló a csapat – Magyarország készül a balatonfüredi backyard-vb-re

Baranyai Máté főszervezésében szombaton jön a Szőlőskör, majd a One Way Ticket és a BUFF, októberben pedig ő vezeti a magyar csapatot a hazai backyard-világbajnokságon.
Csupasport
2024.09.04. 22:05

Üvegpadlójú hidak, amelyeknél össze kell szedni a bátorságot az átkeléshez

Kínában az üveghidak építéséből is sportot űznek, így aztán ott találhatók a világ leglátványosabb ilyen „ösvényei”. Mutatunk négyet, ráadásként pedig egy impozáns kanadai kilátót.
Csupasport
2024.09.03. 20:27

Elidőzött a frissítőpontokon, mégis harmadik lett az utolsó Korinthoszon

Szkridon Gellért 6:35:50-es idővel a harmadik helyen ért célba a Korinthosz 80-on, és elmondása szerint egyszer sem került hullámvölgybe.
Csupasport
2024.09.02. 12:44

Jön a balatonfüredi GOMU-EMU hatnapos világbajnokság!

Szeptember 5. és 11. között rendezik meg Balatonfüreden a hatnapos ultrafutó-vb-t, amelyen új világcsúcsok is születhetnek.
Csupasport
2024.09.01. 15:33

5 őszi futóútvonal Budapest környékén

A város környékén számos festői futóútvonal található, melyek ideálisak az őszi terepfutáshoz. Mert bár távol vannak a város zajától, mégis elérhető közelségben.
Csupasport
2024.08.31. 17:52

A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája

A Fehér Pók című könyv szerzője az Eiger északi falának egyik első megmászója, Heinrich Harrer, aki személyesen és érzékletesen számol be a lassan százéves eseményekről.
Csupasport
2024.08.30. 10:40

Havasi Gergő élete legnagyobb kalandja előtt, átevezné az Atlanti-óceánt

A magyar sportoló hajóját Rakonczay Gábor építette, amely előbb a Balatonon, majd az Adriai-tengeren kerül vízre.
Csupasport
2024.08.29. 14:06

A lacrosse csak azoknak való, akik tűrik a fájdalmat

Az észak-amerikai indiánok kezdték, a franciák honosították meg Európában, manapság olimpiai sportág – a lacrosse az egyik legkeményebb csapatjáték a világon.
Csupasport
2024.08.28. 14:50

Két versenyt feladott, majd hat óra alatt több mint 60 km-t tett meg

Ispán Zsolt egészségügyi állapota miatt előbb az UTT-t, majd a PUB-ot adta fel, de már jobban van, és részt vett a Suhanj!6-on.
Csupasport
2024.08.27. 20:08

Garai Ágnes Szonja szép győzelemmel hangol a 100 kilométeres vb-re

Garai Ágnes Szonja 3:33:50 órás idővel győzött a nagyatádi ötven kilométeres országos bajnokságon – és ott lehet Indiában, a száz kilométeres világbajnokságon is.
Csupasport
2024.08.26. 07:51

A világjárvány után a legnépesebb félmaratoni lehet a 39. Wizz Air Budapest Félmaraton

Két hét múlva rajtol a 39. Wizz Air Budapest Félmaraton, amely az előnevezések alapján a koronavírus-járvány utáni időszak legnépesebb hazai félmaratoni eseménye lesz.
Csupasport
2024.08.25. 12:51

Kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

A magyar szkanderválogatott eddigi legsikeresebb szereplésével, az összes kategóriát beleszámítva 19 érmet, közte kilenc aranyat szerzett a moldovai Chisinauban rendezett világbajnokságon.

19

/

511