Elkönyvelte a második helyet, végül aranyérem került a nyakába

– Hatalmas izgalmak után végül az első helyen ért célba a huszonhét kilométeres Vértes Expresszen: előzetesen is az aranyérem megszerzése volt a célja?

– Csupán jót szerettem volna futni, és beleadni minden erőmet – mondta a Csupasportnak Strifler Attila, aki 01:45:17 órás idővel győzött. – Ám ez nem újdonság, általában ezzel a céllal megyek a versenyekre. Azt tudtam, hogy gyors a pálya, rövid a táv, van kis szintemelkedés, ezek pedig mind fekszenek nekem. Az előzetes rajtlistát látva úgy készültem, hogy Schmidt Norberttel meccselek egy jót, de végül Zalavári Botond is remekül teljesített, s ért oda a második helyre. Élvezetes és izgalmas megmérettetésen vagyok túl, s természetesen boldog vagyok a győzelem miatt.

– Ezek szerint szoros volt a verseny. 

– Az elején Schmidt Norberttel egymás mellett futottunk a második, harmadik helyen, jót beszélgettünk, de figyelni kellett, hogy ne fussuk el, ugyanis a gyors pályán könnyen ebbe a hibába eshettünk volna. Okosan kellett beosztani az erőnket. Volt egy számunkra ismeretlen srác, aki rendesen ellépett tőlünk az első helyen, s arra lettünk figyelmesek, hogy egyre csak távolodik. Mondtam Norbinak, inkább befogom a számat, s jobban koncentrálok a futásra, hiszen nem kellene még jobban elengedni. Mindent beleadtam, a határaimat feszegettem, de egyszerűen nem tudtam megközelíteni. A dombról lefelé vezető lejtőn is hiába voltam lendületben, csak nem csökkent a távolság. A fordulónál fel tudtam mérni, hogy körülbelül mekkora az előnye a rivális futónak. Norbi egyszer csak leszakadt tőlem, így egyedül haladtam a második helyen. Úgy voltam vele, mindent beleadok, az előttem futó csak elfárad a végére… Azonban nem akart csökkenni a távolság, így már elkönyveltem, hogy második leszek, s bevallom már vártam is a végét. Aztán a semmiből feltűnt előttem az éllovas, s azt tapasztaltam, hogy egyre jobban közeledek felé. Habár már letettem róla, felcsillant a remény. Végül másfél kilométerrel a cél előtt sikerült megelőznöm. Utólag már tudom, hogy Zalavári Botondnak hívják, s azért lassult le, mert leesett a vércukra. Amikor utolértem, igyekeztem biztatni, a pálya kilencven százalékán ő vezetett, így abszolút megérdemelte volna a győzelmet. Végül mögöttem, a második helyen ért be.

– Volt bármilyen nehézség a verseny alatt?

– Egyedül az zavart, hogy habár mindent megtettem, egyszerűen nem bírtam utolérni Zalavári Botondot. Ennek a szoros versenynek is megvan a szépsége, így sokkal jobb időt tudtam elérni, sokkal jobban teljesítettem, mintha mondjuk magabiztosan futok végig az első helyen. Jobban kihoztam magamból a maximumot, nagyot kellett küzdenem, amit élveztem.

– Lassan itt lesz az esztendő vége, és ilyenkor már készülhet a futók számvetése: milyen idényen van túl?

– Remek esztendőm van, a főversenyem az Ultra-Trail Hungary száztizenegy kilométeres távja volt, a harmadik helyen értem be a célba. Az volt futós pályafutásom alatt az eddigi legjobban sikerült versenyem, nem volt sem hullámvölgyem, sem problémám, csak magamra koncentráltam, s a tizedik helyről jöttem fel egészen a harmadikig. Sokkal jobb időeredményt értem el, amint amire előzetesen számítottam. Ezen kívül volt még egy hatórás vertikálom, amikor is minél több szintet kellett gyűjteni, s végül sikerült győznöm. Ráadásul az Ultra-Trail Hungary-re nagyszerű felkészítőverseny volt. Ezen kívül további rövidebb távú megmérettetéseken értem el szép eredményeket, de az egyik legfontosabb ebben az esztendőben a feleségem, Mórocza Andrea támogatása volt. Komoly célokat tűzött ki maga elé, vele edzettem, mellette voltam mindvégig, és segítettem mindenben, amiben tudtam. Szerencsére kiválóan sikerültek a versenyei, az Ultrabalatonon női pályacsúccsal győzött, illetve megnyerte a Spartathlont is. Nagyon ügyes volt, büszke vagyok rá. 

– Milyen céljai vannak a közeljövőt figyelve?

– Már nincs tervben konkrét verseny, de ha látok olyan kihívást, ami belefér az időmbe és tetszik is, akkor azon lehet, hogy részt is veszek. Jövőre a Balaton SzuperMaratonon szeretnék ott lenni, illetve az Ultra-Trail Hungary száztizenegy kilométeres távján, s ha megrendezik, a hatórás vertikálfutáson megint megméretném magam. Vannak terveim és céljaim, majd meglátjuk, hogy mi minden valósül meg belőlük. 

Borítókép: Trailrun