A meleg átírta a terveit a száz kilométeres világbajnokságon
Milyen célokkal utazott ki a száz kilométeres világbajnokságra?
Mindig vannak elvárásaim magammal szemben, még akkor is, ha ezeket nem hozom nyilvánosságra – mondta a Csupasportnak Garai Ágnes, aki 8:35:43-mas idővel a legjobb magyar női eredményt érte el a száz kilométeres világbajnokságon és a hölgyek között a 42. helyen végzett. – Nagyon jó formában éreztem magam, úgy mentem ki, hogy szeretnék akár egyéni csúcsot futni. Amikor azonban megláttuk, hogy nagyon meleg, harmincöt fok lesz Spanyolországban, mindenki érezte, hogy nagy küzdelem vár ránk.
Ilyen körülmények között hogyan alakult a futása?
Nagyon jól éreztem magam, hatvanöt kilométerig nagyszerűen ment, izomzatilag teljesen rendben voltam. A tempómat tekintve 4:35-ben haladtam, sőt még vissza is kellett fognom magam, mert nagyon vittek a lábaim. Azt éreztem, hogy ezt a tempót akár végig is tudom tartani. Aztán felmelegedett az idő, kisütött a nap, egyre melegebb lett, és csökkent az árnyékos részek száma.
Hatvanöt kilométer után kezdtem érezni, hogy problémám van a gyomrommal, hányingerem lett. Nem tudtam tartani a frissítési tervet, nem működött úgy a szervezetem, ahogyan kellett volna, ezért meg kellett állnom. Rosszul éreztem magam, a tempóm teljesen elszállt, és onnantól már nem is érdekelt más, csak az, hogy valahogyan beérjek a célba.
Amennyire értesültem, a verseny közben többiek is hasonló problémákkal küzdöttek. Sokan rosszul lettek, több mint hetven ember szállt ki a versenyből – ez is sokat mondó adat. Bosszant az időeredményem, ugyanis három óra negyvenkilenc perces ötven kilométert produkáltam úgy, hogy még bőven maradt is bennem. Sajnos a meleg ellen nem tudtam megfelelően védekezni, ezért megborult minden.
Hogyan tudta a megborulás után megtenni azt a harmincöt kilométert?
Nehéz fejben feldolgozni, hogy még sok van hátra, és azt is, hogy elvesztettem azt a célt, amit kitűztem magam elé. Hatvanöt kilométerig remek tempóban mentem, aztán egyik pillanatról a másikra megváltozott minden. És akkor még harmincöt kilométer volt hátra... Ilyenkor már nem érdemes a tempón gondolkodni, csak tenni egymás után a lábakat. A frissítőpontokon Szabó Gábor és Maráz Zsuzsanna is ott volt, nagyon sokat segítettek nekünk, hűtöttek, jegeltek minket. Minden körben csak azt vártam, hogy odaérjek hozzájuk. A vége már szenvedés volt.
Milyen volt a világbajnokság szervezése?
A pálya minősége megosztja a véleményeket. Egy öt kilométeres szakasz volt kijelölve, mely egy kicsit hepehupásnak bizonyult, összesen körülbelül háromszázötven méter szintemelkedéssel. Engem ez egyébként nem zavart, sőt az izomzatomnak még jól is esett, hogy voltak kisebb emelkedők és lejtők, amelyek átmozgatták a lábaimat.
A beton minőségét viszont katasztrofálisnak mondanám. Kátyúk voltak, amelyeket ráadásul később ki is bójáztak, így a negyedik kör után már azokat kellett kerülgetni.
Érdekes volt az is, hogy a pálya másik végén a központi frissítőpont csak tizenegy-dél körül nyitott ki, addig csak egy vízvételi lehetőség volt a nagy melegben. Már az első perctől meg kellett volna nyitni és vizet kellett volna biztosítani. Ráadásul fél kilenckor rajtoltunk, utána már hamar melegedett, így a célszerű egy hat órai rajt lett volna. Sokan rosszul lettek, és nem vették kellőképpen figyelembe, milyen egészségügyi kockázatokkal jár harmincöt fokban órákon keresztül száz kilométert futni, ráadásul versenytempóban. Ez nagyon megterhelő a szervezetnek. Szóval, akadtak hibák és hiányosságok a szervezést tekintve. Viszont a verseny hangulata nagyon tetszett, nagyon sok ember szurkolt az utcán, nekem ez lelkileg sokat segített.
Tekintsünk egy kicsit előre: milyen céljai vannak a közeljövőben?
A pihenés most a legfontosabb, mentálisan, fizikailag és lelkileg is szükségem van rá. Bosszús vagyok a történtek miatt, de izomzatilag egyébként a verseny után is jól éreztem már magam. Most várok, majd kiderül melyik versenyen veszek részt legközelebb. Kell egy kis idő, hogy tisztábban lássam a dolgokat.
