Keller Sándor hiszi, hatalmas dologra lehet képes a backyardban

– Harmincnyolc órát a pályán töltve megnyerte a velencei backyard-versenyt. Elégedett ezzel az eredménnyel?
– Azzal kezdeném, hogy sajnos kevés idehaza a backyard-verseny, így minden lehetőséget maximálisan ki kell használni – mondta Keller Sándor, aki 38 órával győzött a velencei backyard-versenyen. – A velencei megmérettetés remek alkalom volt arra, hogy felmérjem hol is tartok. Nekünk, válogatott backyardosoknak nem is lehet más cél a szemünk előtt, mint az, hogy a kétévente megrendezett csapat-világbajnokságon ott legyünk, s kiváló formában segítsük a nemzeti csapatot. Szóval, minden versenyt ki kell használni, ilyenkor pedig olyan célokat is ki lehet tűzni, mint az egyéni csúcs megdöntése, bár ez ugye a többieken is múlik. Nos, Velencén ki akartam hozni magamból a maximumot, s úgy készültem, legalább két napig futok. 

– Ehhez közel volt, de nem önön múlt, hogy nem jött össze. Milyen volt a futás?
– Jól éreztem magam. Az elején mindig arról szól az első néhány óra, hogy felmérjük a pályát és a szakaszokat. Nos, számomra ezúttal ismeretlen volt a terep, de örömmel tapasztaltam, hogy jó a felülete és a borítása. Nem okozott térdfájást, egyenletes volt az aszfalt, vannak a backyardban finom kis titkok, amelyek igazán fontosak. Sokszor előfordul, hogy kétszáz, kétszázötven kilométert is futunk egy-egy versenyen, szóval egyáltalán nem mindegy, hogy milyen erőhatások érik a testünket. Az időjárás is fontos tényező, jó esetben legalább két éjszaka fér bele, ezúttal hűvös és szeles volt. Természetesen a második éjszakára elkezdett fogyni a mezőny, szinte csak azok maradtak a pályán, akik a végtelenségig terveztek futni… Én igyekeztem a futásra, a tervre, a frissítésre, a táplálkozásra, az öltözködésre, valamint a tempóra koncentrálnom. Az első huszonnégy órát ezúttal sem szerettem, ekkor nem sok minden történt, barátokkal, ismerősökkel futottam és beszélgettem jókat. Az első éjszaka nagyon hideg lett, fagyott is, reggelre pedig csupán heten maradtunk. Egyre jobban kellett figyelni a részletekre, de továbbra is jól ment a futás, még a második éjszaka is nagyszerűen éreztem magam. Mire bekeményedett volna a dolog, vége is lett a versenynek, ugyanis Horváth Vilmos abbahagyta. 

– Volt hullámvölgye? 
– A verseny hetében beteg voltam, de szerencsére ennek nem éreztem semmiféle hatását. Semmilyen holtpontom nem volt, egy pillanatra sem rogytam meg, sőt, azt éreztem, hogy képes lettem volna megdönteni a negyvenöt órás egyéni csúcsomat. Nagy erősségem, hogy jól tudom beosztani az erőmet, ennek pedig komoly hasznát veszem a backyardban. Szerencsére a gyomrom sem érzékeny, így a frissítés is rendre nagyszerűen működik. Nem tudom, hol lehet számomra a vége, nem feszegettem még a határaimat, de a fejem mindig tiszta maradt a backyard-versenyeim során. Sajnos kisebb mozgásszervi problémával bajlódom, de ha ez rendbe jön, akkor hatalmas dolgokra lehet képes a backyardban. Azt nem tudom, hogy ötven vagy hatvan óra lesz, de hiszem, hogy képes vagyok komoly eredményt elérni.

– Az esztendő végéhez közeledve, tekintsünk egy kicsit vissza: milyen éve van? 
– Sajnos nem a futásról szólt ez az esztendőm… Az imént említett mozgásszervi probléma okozott és okoz némi fennakadást, de sokat nyújtok, valamint tornászom, illetve kisebb tempóban edzek. De ki kell emelnem, hogy nagy hangsúlyt fektetek a regenerációra és az úszásra. A velencei backyardon kívül csupán egy versenyen vettem részt az évben, mégpedig a kecskeméti dombfutáson. A negyvenkét kilométeres speciális maratonin érmet szereztem, remek edzésnek bizonyult. Ez az esztendő két versennyel ér véget, nem sok, de legalább hatékony volt mindkettő, ugyanis mind a kettőn érmet szereztem. Sokat gondolkozom, hogy miképp lehetne még jobban összeegyeztetni a futást, a munkát és a szabadidőt, így jelenleg egyfajta útkeresés folyik… Sok a kérdőjel, keresem a válaszokat, de az nem kérdés, hogy a futás és a backyard van fókuszban. Két backyard csapat-világbajnokságon részt vettem már, így fontos számomra nemzeti csapat, s a célom az, hogy a legközelebbin is ott lehessek. Ha pedig összejön, akkor ott méltón akarom képviselni a nemzeti színeket. Éppen ezért, azon dolgozom, hogy jövőre részt vehessek a világbajnokságon, s ott a legjobbak között legyek. Természetesen jó lenne addig fiatal tehetségeket találni, akik még tovább erősítik az amúgy sem gyenge csapatunkat. 

– A közeljövőt tekintve milyen célokat tűzött ki maga elé? 
– Egyelőre csak a jövő októberi backyard csapat-világbajnokság van tervben, illetve… Idénre még van egy komoly célom, egy amolyan kihívásom, de erről még nem szeretnék beszélni. Idővel mindenki megtudja, hogy miről is beszélek. Ígérem, nem kell sokat várni.