Életre szóló élmény és képszakadás Spártában

– Mi volt az első gondolata, amikor beért Spártába és megérintette Leonidász király szobrát? 
– Nem tudom szavakban elmondani, mintha kiesett volna az a pillanat – mondta a Csupasportnak Spisák Emil. – Nekem a Spartathlon-teljesítés volt az álmom, hatalmas élményt jelent, hogy sikerült. Korábban az Ultrabalaton már megvolt, a Spartathlon pedig elérhetetlennek tűnt – most pedig megvan… Nagyon keményen készültem rá, kint pedig olyan volt számomra, mint egy utazás. Nem érdekelt az időm, igyekeztem megélni ezt a csodát. Amikor beértem Spártába, onnantól képszakadás van. Nem vagyok érzékeny típus, de nem tudtam még megnézni a befutóvideómat. Minden nehézséggel együtt egy csoda ez a verseny.

– Milyen volt a verseny?
– Pontosan tudtam, mire vállalkozom a korábbi teljesítőktől és a beszámolókból, így azzal is tisztában voltam, hogy itt nincs sík, vagy emelkedő, vagy lejtő van a pályában. Próbáltam mindenhol haladni, semmi sem befolyásolt. Alföldiként nem tudok szintet „gyűjteni”, így nekem nehéz volt ez a sok emelkedő és lejtő. Gyönyörű volt az útvonal. 

– Volt olyan rész, amikor azt gondolta, hogy nem sikerül? 
– Nem akartam ilyenekre gondolni, úgy jöttem ide, hogy bármi áron, de megcsinálom. Próbáltam akkor is menni előre és a célra koncentrálni, amikor kisebb-nagyobb hullámvölgybe kerültem – szerencsére mindig kijöttem belőle. Viszont a hegy nagyon megviselt, rosszabb volt, mint amire számítottam. Nekem ez volt a legnehezebb. Aztán olyan időjárást fogtunk ki, amely ritka a Spartathlonon, az elején hét órán keresztül esett az eső, majd a hegyen is szakadt és fújt a szél. Ráadásul a murvás, köves talaj eléggé csúszóssá is vált, és alig láttam valamit. Ez a rész nagyon megviselt, egy kicsit még féltem is. Sokat kivett belőlem. 

– Változtatott menet közben az előzetes terven vagy a frissítésen? 
– Nem, tartottuk magunkat ahhoz a kísérőimmel, amit előzetesen megbeszéltünk. Az eső miatt viszont nekem is átázott a cipőm és a zoknim, ez megviselte a lábamat, így a talpam három helyen felhólyagosodott. Ja, és három lábujjkörmöm bánta… Az eső miatt sűrűbben kellett zoknit cserélni és kenni a lábam, de ez csak ideig-óráig segített, nem oldotta meg a helyzetet. Nem terveztünk ennyi megállást, sok idő elment a lábápolással. A frissítést tekintve nem változtattunk, tökéletesen működött. Ezúton köszönöm szépen a kísérőimnek a segítséget, nélkülük biztosan nem sikerült volna. Le a kalappal előttük.

– Futás közben érezte, hogy ez a verseny más, mint a többi? 
– Végig éreztem, hogy ez teljesen más kategória. Itt nincs akkor felhajtás vagy „csicsa”, mint néhány más versenyen, de ez mégis elképesztő élményt és érzést ad. A kis falukban kint ülnek a felnőttek és a gyerekek a műanyag székeken, szurkolnak és pacsiznak veled, mindenkinek van egy jó szava hozzád. Az útvonal csodálatos, először voltam Görögországban, fantasztikus élmény volt ezt látni. A történelmi jellege pedig pluszt ad az egésznek. 

– A célba érést követően következett a jól megérdemelt pihenés? 
– A kötelező orvosi vizsgálat után rögtön mentem vissza a szállodába pihenni, de nem igazán jött össze, nehezen ment az alvás. Teljesen kizsigereltem a testemet, rendesen megviselt, idő kell még a teljes regenerációhoz. Természetesen a másnapi alsógatyás futást nem hagyhattam ki, jó buli volt, és a hangulata is remek. Életemben nem futottam még ilyen lassan négyszáz métert, de ezzel kerek a Spartathlon. A négy kör négy sör futásra viszont már nem mertem benevezni… A keddi gálavacsorát követően autóval indultunk haza, aztán pedig időt hagyok a testemnek a regenerációra.

–  Visszatér még a Spartathlonra? 
–  Azt már előre eldöntöttem, hogy nem jövök vissza, ez egy egyszeri és megismételhetetlen alkalom. Megéltem az álmomat, a következő már nem lenne akkora élmény, mint ez. Most ürességet érzek, nem tudom, mit hoz a jövő, kell majd keresnem egy új kihívást.