Verseny közben döntött a távról – győzelem és egyéni csúcs lett belőle

Megnyerte a balatonfüredi Runpunch huszonegy kilométeres távját a hölgyek között. Tervben volt?

Abszolút nem, főleg, mert elég nehéz időszak után érkeztem a versenyre – mondta Matolcsi Réka. – Meg sem fordult a fejemben, hogy nyerhetek, pláne nem a félmaratoni távon, csupán egy jó futásra vágytam. A hétvégi hosszú edzésemet szerettem volna teljesíteni Balatonfüreden, amit nagyon szeretek. A nevezés pillanatában is még azon gondolkodtam, hogy tíz vagy huszonegy kilométeres távon induljak-e, végül futás közben döntöttem el, hogy nem állok meg tíznél, hanem továbbmegyek. Ez a legjobb döntés volt, amit hozhattam, hiszen az időjárás gyönyörű volt, a hangulat fantasztikus és remek volt a szervezés is.

Ezek szerint minden klappolt a versenyen?   

Bevallom őszintén, elsőre nem volt szimpatikus a pálya az emelkedő és a fordító miatt, de hamar túllendültem ezen és megláttam a szépséget benne. Visszatértek a nyári emlékeim, hogy mennyi jó futás köt Balatonfüredhez. Tíz kilométernél éreztem, hogy egyenletes tempót tudok tartani, és akkor döntöttem úgy, hogy belevágok a félmaratoni távba. Onnantól mentálisan összeszedettebb lettem, és tudtam, hogy végigcsinálom a távot. A hangulat, a szurkolók elterelték a figyelmemet és a biztatásuk átlendített nehéz pillanatokon. Amikor láttam, hogy egyenletesen és stabilan tudom tartani a négy harmincas tempót, éreztem, ez egy erős futás lehet. A célban kiderült, hogy sikerült megdöntenem az egyéni rekordomat, amit a tavalyi Wizz Air Félmaratonon állítottam fel. Az edzőmmel, Markocsán Sándorral sokat dolgozunk azon, hogy tudatosabban építsem fel a futásaimat, így ez a siker mindkettőnk érdeme.

Volt bármiféle nehézsége?

A legelején csak, ami a bizonytalanságomból fakadt. Nem tudtam, hogy a tíz vagy a huszonegy kilométeres távot vállaljam-e, nem tudtam, hogy képes vagyok-e a félmaratonit teljesíteni. Őszintén szólva, nem hittem magamban. Azonban láttam, hogy stabil a tempóm, jó a mozgásom és nincs izomproblémám sem, semmi sem indokolta, hogy abbahagyjam tíz kilométernél a futást. Az emelkedők most is kisebb nehézséget okoztak, de ilyenkor mindig próbálok a technikára és a légzésre jobban odafigyelni.

Az esztendő végéhez közeledve adódik a kérdés: milyen idénye volt?

Szeretek versenyezni, de a futás szempontjából nem volt termékeny év, sajnos kevés megméretésen tudtam részt venni, külföldön – ahol kiváltképp szeretek rajthoz állni – egyszer sem. Sokat dolgoztam, ingáztam, külföldi konferenciákon vettem részt, így már annak is örültem, hogy az edzéseimet tisztességesen el tudtam végezni. Az egyik főversenyem a Wizz Air Félmaraton lett volna, de sajnos azon sem tudtam részt venni, azonban az élet valamelyest kárpótolt a Runpunchon aratott győzelemmel. Ez az év inkább a tanulás jegyében telt. Sokat tanultam a testemről – arról, mire van szükségem ahhoz, hogy sérülésmentesen tudjak futni, hogyan illesszem össze a futást a keresztedzésekkel, és mi az, ami működik nálam.

Ha már az imént a lendületes folytatást említette: milyen céljai vannak a következő időszakban? 

Még nincsenek konkrét terveim, az biztos, hogy szeretnék többet versenyezni belföldön és külföldön is. Emellett egy erős félmaratoni idő a cél, de leginkább az, hogy minden futásból a lehető legtöbbet hozzam ki – élményben és teljesítményben egyaránt. továbbá megtartani azt a lendületet, amit most érzek.