csupasport bannerhátsófüves banner

Győzelmet hozott a Deseda Ultramaratonon a túlélő üzemmód

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
2026.08.24. 11:56
null
Kondor Boglárka
Kondor Boglárka 16:13:11-es idővel győzött a Deseda Ultramaraton hárommaratonnyi, 126 kilométeres távján a hölgyek között.

– A győzelem volt a célja?
– Nem, csupán az, hogy szintidőn belül teljesítsem a távot. Egyrészt nem sokkal a verseny előtt sérüléssel küzdöttem, másrészt a meleg miatt. A felkészülés során mindent megtettem, sokszor a tűző napon negyven fokban futottam, esetleg kora reggel vagy késő este. A lelkiismeretes felkészülésnek meglett az eredménye, remek formában éreztem magam a verseny előtt – mondta a Csupasportnak Kondor Boglárka

 

Milyen volt a futás? 
– Jó érzésekkel érkeztem a helyszínre, ugyanis tavaly megnyertem itt a kétmaratonis távot. A Deseda Ultramaraton nagyon magas színvonalú verseny, a légkör családias, a szervezés pedig abszolút profi. A versenyzők támogatása, segítése, tisztelete és az empátia a legmagasabb szinten van jelen itt. A Deseda-tó a nyugalom szigete, a napfelkelte csodálatos. Előzetesen a nagy meleg miatt tudtam, hogy a frissítés és a hűtés lesz a kulcs – én is ezekre helyeztem a hangsúlyt már a felkészülés alatt és természetesen a verseny közben is. Éppen ezért a frissítést precízen elterveztem, pontról pontra leírtam, melyik körben mit eszem és iszom. Ami a futást illeti, mivel éjfélkor volt a rajt, az első két maratoni kellemes időjárásban zajlott, egy kicsit még hűvös is volt éjszaka. Szóva, a tervek szerint haladtam, némileg lassulva, de ezzel számoltam is. A harmadik maratonira már nagyon meleg lett, túlélő üzemmódba kapcsoltam, de szerencsére így is sikerült elsőként beérnem a célba. 

A nagy meleg mellett volt bármi más, ami nehézséget jelentett? 
– Az éjféli rajt szokatlan volt, előtte próbáltam két-három órát aludni, de nem egyszerű éjszaka rajtolni. Pláne egy olyan pályán, amelyen tizennégy kilométeres egy kör, van erdős része, amely nagyon sötét, ráadásul egyedül futottam, nem volt biciklis kísérőm, így a fejlámpa fényében kellett megtalálnom a helyes utat. De itt kell megjegyeznem, hogy nem lehetek elég hálás Simon Hajnalkának, köszönöm szépen neki, ő volt a segítőm, a hűvös éjszaka végig fent volt miattam, napközben pedig a melegben aszalódott a pálya szélén és minden kívánságomat teljesítette. Ha kellett, futott, ha kellett, gyalogolt velem, a verseny után pedig összekapart a romjaimból. Neki is legalább akkora érdemei vannak ebben a győzelemben, mint nekem. 

Tekintsünk előre egy kicsit! Milyen tervei vannak a továbbiakban? 
– A Deseda Ultramaratonon akár hat maratonit is le lehet futni, tavaly kettőt, most hármat teljesítettem, így a célom az, hogy jövőre meglegyen a négy. Ebben az évben sokat versenyzek, a következő a Suhanj6! hatórás éjszakai jótékonysági futás lesz, ami nemcsak azért fontos számomra, mert jó ügyet támogatunk, hanem azért is, mert az egyéni futás mellett az MLSZ-es kollégáimmal csapatban is indulok. Második éve szervezem a munkahelyemen a közösségi futóeseményeket és nagy öröm, hogy egyre többen és többen veszünk részt a különböző versenyeken.   

 

Legfrissebb hírek

Újra indul a 21 Napos Kihívás, 17 helyszínen rajtol az őszi forduló

Egyéb egyéni
2026.09.05. 15:38

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2026.09.05. 07:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Indul a harmadik 21 napos kihívás – várják a futókörök jelentkezését

Csupasport
2026.08.25. 16:54

Vindics-Tóth Lili: Akár még nagyobbat is lehet álmodni!

Atlétika
2026.08.18. 07:00

Idén élőben közvetítik a YouTube-on a Budapest Félmaratont

Csupasport
2026.08.17. 16:33

Új részvételi rekord a legnagyobb hazai szabadidős sporteseményeken

Csupasport
2026.08.15. 14:26