csupasport bannerhátsófüves banner
FutásVízi sportokTúrázásKerékpározásFitneszExtrém sportokÉletmódProgramajánló
Csupasport
1 órája

Örömfutással kezdődött, aranyéremmel zárult a BSZM

Láng-Somogyi Zita 15:43:31 órás idővel győzött a nők között a 196 kilométeres BSZM-en.

Futás vagy gyaloglás – elindult a 21 napos kihívás

A SZEOSZ szervezésében megvalósuló program szabálya: 21 egymást követő munkanapon legalább 2 km futás vagy gyaloglás egy kijelölt, minimum 400 méteres futókörön.

Magyar érem összetettben már az első napon az erőemelő Eb-n

Lehoczkyné Fawal Margit az 52 kg-os súlycsoportban 22.5 kg-mal túlszárnyalta az eddigi magyar csúcsot, ezzel dobogóra állhatott Máltán.

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

A BSI tájékoztatása szerint a kísérőkkel együtt 50 ezren is lehetnek március 21-22-én a 41. Telekom Vivicittán, több mint száz országból érkeznek résztvevők.

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Strifler Attila 13:33:56-os idővel harmadik lett a Balaton Szupermaraton 196 kilométeres távján.

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Borza Helga a spartanon előbb superen összetett női első helyet szerzett elitben, majd sprintben abszolútban harmadik, korosztályban első lett.

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Gujgiczer Anna 4:01:03-as idővel győzött a Szerelmes Füred 50 kilométeres távján a hölgyek között.

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Zákányi Panna 1:32:51-es idővel győzött a Szerelmes Füred 21 kilométeres távján a hölgyek között.

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Veres Szilárd 25 óra 50 perc alatt teljesítette a marokkói 160 kilométeres Marathon Des Sables futóversenyt, ezzel hetedik lett a férfiak között.

Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

Puskás Máté 3:18:49 órás idővel győzött a Szerelmes Füred ötven kilométeres távján.

Kinizsi Százas: kezdjünk ráhangolódni

Május 30-án rajtol Magyarország legrégebbi és legpatinásabb teljesítménytúrája, a Kinizsi. A célegyenesbe fordulva érdemes tervet készíteni, hogyan tudjuk sikerrel teljesíteni.

Fahidak és kilátó az ország egyik legkülönlegesebb tanösvényén

A Tatán található Fényes tanösvény kihagyhatatlan program a túrázás kedvelőinek, kisgyerekes családdal is kellemes kikapcsolódás.

Könnyed túra a Petőfi-pihenőhöz

A Pomáz és Szentendre között elhelyezkedő Kő-hegy oldalában csodálható meg a páratlan panorámát nyújtó Petőfi-pihenő. A történet szerint 1845 őszén Petőfi Sándor esztergomi gyalogos útja során itt pihent meg.

Már lehet nevezni a Gerecse teljesítménytúrákra

Február elején indult a nevezés a Gerecse 50-re és a kisebb távokra, az útvonal több helyen is módosult.

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Karikó Brigitta az idei, spanyolországi vb-n juniorban és felnőttben ezüstérmet szerzett artistc fitnesz kategóriában.

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Bogdán Szófia a spanyolországi világbajnokságon juniorban, felnőttben és abszolútban nyert aranyérmet artistic fitnesz kategóriában.

Tíz vb-érem Santa Susannából – a magyar fitneszesek ismét bizonyítottak

A spanyolországi fitnesz-világbajnokságon Bogdán Szófia artistic fitnessben, Csépány Nikolett acrobatic fitnessben szerzett aranyérmet.

Hasznos tippek kezdő vegán sportolóknak

Ahhoz, hogy erősek legyünk, húsra van szükségünk – ezt már sokszor hallhattuk. Mégis egyre több sportoló dönt úgy, hogy minden állati eredetű termékről lemond.

Hogyan váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Bár elsőre annak tűnhet, valójában egyáltalán nem nehéz a hazai túrázás nyújtotta élmények után belépni a magashegyek világába.

Sántha Xénia fagyási sérüléseket szenvedett, de feljutott a Manaszlu csúcsára

Sikeres volt a csíkszeredai Sántha Xénia Himalája-expedíciója, felért a nepáli Manaszlu 8163 méter magas csúcsára, de fagyási sérülései miatt helikopterrel kellett leszállítani a hegyről.

Sítalpra, magyar! Kokárdás síelés a Mátrában

A hétvégén rendezik meg a Sípark-kupát is – ezzel fejeződhet be a hazai síszezon.

Megígérte a kislányának, haza is vitte a háromszöget

Borza Helga 2 óra 11 perc alatt teljesítette a 21 kilométeres Smolenice Spartan Trailt, ezzel harmadik lett a hölgyek között.

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Hibátlanul, négy óra alatt teljesítette a 22.7 kilométeres pályát az Abu-Dzabiban megrendezett spartan-világbajnokság beast számában.

Nem esett jól neki a futás, mégis a legjobb női versenyző lett Pomázon

Borza Helga a pomázi trifectahétvégén elit kategóriában beastben és sprintben harmadik lett, míg korosztályában győzött superben.

Kerületek, községek, városok versenghetnek az Aktív Település díjért

Az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság a napokban közzétette a pályázati felhívását.

157 ezren vettek részt a BSI szabadidősport-eseményein; kész a 2026-os naptár

A 2025-ös év részvételi rekordja után ebben az évben 16 eseményre nevezhetnek az érdeklődők.

Befejeződött a SZEOSZ 21 napos kihívása

A kihívás egy népszerű önfejlesztési és életmódprogram, amely során a résztvevők három hónapon keresztül 21 egymást követő munkanapon reggel 6 és 6.30 között 2 km-t teljesítettek a futópályán.

Újabb magyar érmek, köztük két arany is a SUP-világbajnokságon

Egy bronzérem és két 4. hely a pénteki magyar mérleg a SUP-vb-n

14 országból 150 induló vett részt a Banked Bakony snowboardversenyen

Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

Kifizetődött a két óra alvás, hatalmas magyar siker Ruandában

Filléres trükkök a téli bringázáshoz

A nemzetközi versenyek után is várják a síelőket Mátraszentistvánon

Rekordszámú résztvevő az alpesi sí diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Motiválta a jubileum, megvédte címét a Szerelmes Füreden

Szécsényi Ádám 1:23:57-es idővel győzött a Szerelmes Füred 21 kilométeres távján.
Csupasport
2026.03.09. 18:53

Egyéni csúcsok, könnyed győzelem a Balaton Szupermaratonon

Megvédte címét a BSZM-en a Cocomotion, a 3-4 fős csapat kategóriájában induló aranyérmes társaságból Bereczné Marhás Andrea beszélt a versenyről.
Csupasport
2026.03.08. 21:36

Baján egész évben különböző programokkal várják az evezni vágyókat

A Mogyi Bajai Vízisport Klub közzétette 2026-ra tervezett programjait, melyekre minden érdeklődőt várnak – különböző táborok, edzések és vezetett túrák is szerepelnek a tervek között.
Csupasport
2026.03.07. 22:28

Bejött a számítása, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail-en

Hercsel Adél 2:16:07-es idővel, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail 23 kilométeres távján.
Csupasport
2026.03.02. 14:29

A kígyó sem tántorította el Tangl Esztert, hatalmas sikert ért el Panamában

25:33:05-ös idő alatt teljesítette a 161 km-es El Reto Del Indio terepversenyt, abszolútban első lett és megdöntötte a női pályacsúcsot.
Csupasport
2026.03.01. 13:26

Kalandos indulás után bronzérmet nyert Bogár János Görögországban

Bogár János185 kilométert megtéve harmadik lett a görögországi Sparta City Ultra huszonnégy órás számában.
Csupasport
2026.02.27. 20:35

Az év férfi terepultrafutója, Belus Tamás új versenyekre is készül

Belus Tamást választották a 2025-ös esztendő legjobb férfi terepultrafutójának, erről,és idei céljairól beszélt a Csupasportnak.
Csupasport
2026.02.25. 14:41

Jól kezelte a mélypontokat és az egyik legnagyobb sikerét érte el – 37 600 métert úszott

Idén is megrendezték január legvégén a huszonnégy órás úszógálát Zalaegerszegen, Horváth Rebeka egyéniben első lett. 
Csupasport
2026.02.21. 07:44

Aranyérmet nyert a kalandos téli versenyen

Czucz Bálint 55:42 perces idővel győzött a Garmin WTF COLD terepverseny 12 kilométeres távján.
Csupasport
2026.02.20. 17:53

Vadas József győzelemre készült a jeges pályán – össze is jött neki

Vadas József 21:05 perces idővel győzött a Garmin WTF COLD ötkilométeres aszfaltos távján.
Csupasport
2026.02.19. 14:01

Mintha kötéllel húzta volna maga után az éllovas – ezüst a téli versenyen

Mészáros Regina Nadin 01:07:12-es idővel második helyen végzett a Garmin WTF COLD verseny tizenkét kilométeres tereptávján a hölgyek között.
Csupasport
2026.02.18. 14:28

Közép-Európa egyik legnagyobb muay thai versenyét rendezik meg Gyálon

Szombaton jön a 17. Spartan Muaythai Kupa – hét országból várják a nevezőket.
Csupasport
2026.02.17. 18:22

Öt ok, amiért érdemes a tavasz közeledtével elkezdeni a futást

Az egyre gyakoribb napsütés, és enyhébb idő sokakat csábít ki a szabadba, ilyenkor azok is kimerészkednek, akik egyébként behúzódva töltik a fagyosabb hónapokat.
Csupasport
2026.02.15. 18:33

Ha nem vízálló a túracipőnk, így azzá tehetjük

A tavaszi esős időjárás közeledtével érdemes bakancsunk tartósságát szem előtt tartani – leginkább két módszer közül választhatunk.
Csupasport
2026.02.14. 18:08

Rengeteget futott a verseny előtt, nem volt friss, mégis simán nyert

Vásárhelyi Máté 35:41 perc alatt teljesítette a Garmin WTF COLD tíz kilométeres aszfaltos távját.
Csupasport
2026.02.13. 17:41
Csupasport
2021.04.15. 17:40

Csupasport: mindenhol a szabadidősportért

Komoly üzenetek vagy éppen tréfás megjegyzések, látványos képek és szívszorító történetek: érdemes felkeresni a Facebook- és Instagram-oldalunkat is! Kattintás után a részletek.

Csupasport blogok

Sportélet a mátrixban – nyári őrület: küzdeni az árral szemben

Maratoni út a vb-re – „Szeretem a meleget, de negyven fokban az én agyam is felforr”

Maratoni út a vb-re – „Nem is tudtam, hogy létezik várólista, pláne hogy én is rajta vagyok…”

Még több sport

14:05 — Örömfutással kezdődött, aranyéremmel zárult a BSZM

15:42 — Futás vagy gyaloglás – elindult a 21 napos kihívás

12:33 — Magyar érem összetettben már az első napon az erőemelő Eb-n

13:42 — 30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

13:25 — Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

22:02 — Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

17:38 — Sítalpra, magyar! Kokárdás síelés a Mátrában

14:07 — Kinizsi Százas: kezdjünk ráhangolódni

15:57 — Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

18:53 — Motiválta a jubileum, megvédte címét a Szerelmes Füreden

21:36 — Egyéni csúcsok, könnyed győzelem a Balaton Szupermaratonon

22:28 — Baján egész évben különböző programokkal várják az evezni vágyókat

20:31 — A nemzetközi versenyek után is várják a síelőket Mátraszentistvánon

14:17 — Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

12:38 — Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

14:03 — Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

14:29 — Bejött a számítása, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail-en

13:26 — A kígyó sem tántorította el Tangl Esztert, hatalmas sikert ért el Panamában

20:52 — Fahidak és kilátó az ország egyik legkülönlegesebb tanösvényén

20:35 — Kalandos indulás után bronzérmet nyert Bogár János Görögországban

Gratulálunk a Csupasport nagy kihívásait teljesítőknek!

ÉRDEMES BELELAPOZNI

Futóarcok: a példaképek könyve

Karintia szépségei – ingyenes e-magazin!

Edzéstervek: hogyan kell jól futni?

AUSZTRIA

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők

8 tipp az éjszakai baglyoknak

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés

VIDEÓK

Murányi Gábor egy kicsit eltévedt, de így is az első helyen ért célba

Február végén rendezik meg a Rejtett Kincsek Túráit

Csupasport
2019.03.15. 09:29

BOGI BLOGJA Hegytől a temetőig

Csodálatos látvány; mesés volt a táj; gyönyörködtem a látnivalókban – gyakran hallunk, olvassunk a hobbikocogók vizuális élményeiről, így Bogi arról ír, edzés közben ő mit lát Budapestből.
Csupasport
2019.03.14. 19:06

Futóversenyek: mire kell ennyit fizetnem?

A futóversenyek részvételi díjai sokszor nem fedezik a szervezők költségeit, akik ár-érték arányban így is remek feltételeket próbálnak biztosítani. Sok futó persze morog, amikor meglátja a nem mindig alacsony árakat.
Csupasport
2019.03.14. 15:43

Harminc évig ült ártatlanul – most fut

Mark Denny félmaratonira készül: a negyvennyolc éves férfi terve átlagos ötletnek tűnne, ha nem tudnánk, hogy harminc esztendőt ült ártatlanul börtönben, s most a futás a vigasza.
Csupasport
2019.03.14. 14:14

Terepbringázás: jobb a fagy, mint a sár

Egy felmérés szerint a magyarországi lakosság huszonkét százaléka használ kerékpárt. Sokan terepkerékpárra pattannak, pedig a hazai domborzat nem könnyíti meg az endurósok vagy downhillesek dolgát.
Csupasport
2019.03.14. 10:31

BLOGRA FUTOTTUNK Vigyázz, száguldoztak a Vértesben!

A tél és tavasz határán „egyensúlyozó” népszerű terepverseny, az Ensport Vértes Trail a sláger az interneten, az idei madárfüttyös esemény írásaiból válogatott blogkutató kolléganőnk.
Csupasport
2019.03.13. 18:24

DIAZ Álom a sportos dicsőségtablóról

Csöndör László, vagyis Diaz, a Wellhello énekese is időről időre megosztja majd a Csupasporttal gondolatait a szabadidős sportról, hiszen ő maga is keményen edz, hogy jó formában legyen. Első blogbejegyzésében sportszeretetéről ír.
Csupasport
2019.03.13. 16:08

Országfutás: Holdra, magyar!

Ismét megrendezik az Országfutást, amelynek első napja március 15., míg a befejező etapokat 24-én is lehet teljesíteni – a vágyott távokat az országfutas.hu honlapon lehet beregisztrálni.
Csupasport
2019.03.13. 13:38

A Kör titka: mesél az erdő

Az instantfutások népszerűsége egyre növekszik, nem véletlenül, mert ezeken a kihívásokon nincs tömeg, nincs zaj, csak az út, az ösvény viszi a cél felé a futót – mint legkeményebb börzsönyi terepen, „A Körön”!
Csupasport
2019.03.13. 09:54

Futottál már 600 éves vár körül? Gyere!

Futni mindig jó, de szép környezetben még jobb: a Dél-Alföld legszebb városában, Gyulán a több mint 600 éves vár mellett elsuhanva rögtön egy 200 éves kastély parkjába futhatsz át.
Csupasport
2019.03.12. 17:20

A legsikeresebb magyar Himalája-expedíció

Eddig csak egyszer, 2007-ben fordult elő a hazai hegymászás történetében, hogy magyar vállalkozás egy szezonban két nyolcezresre is feljutott – a Gasherbrum I-re és a Broad Peakre.
Csupasport
2019.03.12. 14:21

Több Tour de Hongrie a televíziókban

Siófokról Székesfehérvárra, jó nagy körrel – ez lesz a június 11-én rajtoló, idén 40. alkalommal sorra kerülő nemzetközi Magyar körverseny programja, amelyet két csatorna is közvetít.
Csupasport
2019.03.12. 13:08

Tornacipőben a Grossglocknerre?

Az osztrák baleseti statisztikák szerint a túrázók rendszeresen alábecsülik az adott hegyen, erdőben, terepen meglévő kockázatot, illetve túlbecsülik saját képességeiket, erőnlétüket.
Csupasport
2019.03.12. 11:27

Heti aktuális: bringatúra a Naplás-tóhoz

Pénteken, a nemzeti ünnepen piknikezéssel egybekötött családi kerékpározáson lehet részt venni a fővárosban, másnap pedig Badacsonytomajban. Egyéb fontosabb események a 11. hétről!
Csupasport
2019.03.11. 17:53

Önzetlen pontőrök: jelvényosztás biciklivel

Ha már annyira számítottak rájuk, még egyik unokájuk keresztelője előtt is pontőrködést vállalt Győri Péter és felesége, Cifka Borbála, akik azt sem bánják, ha órákat ülnek-állnak a hidegben: a lényeg, hogy segíthetnek másoknak.
Csupasport
2019.03.11. 16:03

Az első nagy maratoni: rossz órával jó idő

Csaknem harmincöt éve már, hogy elrajtolt az első Budapest Maraton, ami az elromlott óra, a rossz rajtidőpont és a csendes nézők ellenére hatalmas sikert aratott.
Csupasport
2019.03.11. 14:02

Mit kell enni a kerékpározás során?

Itt a jó idő, egyre többen vállalkoznak rövidebb-hosszabb biciklitúrára. Ha több mint egyórás túrára mész, figyelj arra, hogy megfelelően hidratálj és étkezz a túra előtt és alatt.

420

/

523