
A hazai szövetség beszámolója szerint a nyári kontinensviadal főpróbájának tekinthető eseményről hiányoznak majd az Egyesült Államokban készülő magyar úszók, valamint az antwerpeni Flanders-kupán induló Fángli Henrietta és Senánszky Petra.
Erre az évre változtak a válogatási elvek a világversenyekre, mindenki „tiszta lappal” vág neki a szezonnak, az Eb-csapatba kerüléshez teljesíteni kell a Sós Csaba szövetségi kapitány által meghatározott szinteket. A szövetség tájékoztatása szerint erre már most, a párizsi viadalon is lehetőség lesz, a mezőny nagy része ugyanakkor április közepén, a Sopronban sorra kerülő országos bajnokságon kerülhet „kihegyezett” formába.
A mostani versenyt ugyanabban a komplexumban tartják, amelyben majd az augusztusi Európa-bajnokságot is: a saint-denis-i futballaréna szomszédságában, az olimpiára épült uszodában, amelyben 2024-ben a vízilabdatorna első heti meccseit, valamint a műúszás és a műugrás ötkarikás versenyeit is rendezték.
A francia fővárosban sorra kerülő viadalon a teljes francia élmezőny mellett a német, a görög és a holland válogatott is képviselteti magát, illetve a britek háromszoros olimpiai bajnoka, Adam Peaty is indul.
Az előfutamok mindennap 9.30-kor, a döntők – A- és B-finálé is lesz minden számban – 18 órakor kezdődnek.
A MAGYAR CSAPAT NÉVSORA
Férfiak
Bagi Zoltán (50-100 gyors, 50 pillangó)
Holló Balázs (200 pillangó, 200-400 vegyes)
Jászó Ádám (50-100-200 gyors, 50 hát)
Kovács Benedek (50-200 hát)
Kovács Botond (50 mell, 200 pillangó, 200-400 vegyes)
Márton Richárd (200-400 gyors, 200 pillangó)
Németh Nándor (50-100-200 gyors)
Rácz Zsombor (50-100-200 hát)
Szabó Szebasztián (50 gyors, 50 pillangó)
Zombori Gábor (400 gyors, 400 vegyes, 100 mell)
Nők
Békési Eszter (50-100-200 mell)
Burián Kata (50-100-200 hát)
Késely Ajna (400-800-1500 gyors)
Szabó-Feltóthy Eszter (200 hát, 200 pillangó, 400 vegyes)
Ugrai Panna (100-200 gyors, 100 pillangó)

Betlehem Dávid és Késely Ajna az 1500 m gyors bajnoka

Két válogatott úszót igazolt a BVSC

Hosszútávúszó medencés ob: zöld-fehér bajnokok

Úszás: medencében, hosszú távon, tizenkettedszer

Gyász: elhunyt Petrov Anatolij mesteredző



