Lewis Hamilton a 2016-ban elvesztett világbajnoki cím után újult erővel készült visszavágni, és bizonyítani, amiben segítségére volt, hogy egyértelműen kisebb ellenállásba ütközött csapaton belül. Valtteri Bottas amellett, hogy nem igazán szorongatta meg a britet, sokkal nyugodtabb légkört is hozott magával az elmúlt években a Mercedes-versenyzőket jellemző kemény rivalizálás után.
Az idény első felében ugyanakkor új vetélytárs tűnt fel, Sebastian Vettel jó formában kezdett a Ferrari színeiben, és már az idénynyitón jelezte, hogy érdemes lesz figyelni rá. A német Bahreinben, majd Monacóban is nyert, míg Hamilton Kínában, Spanyolországban, valamint Kanadában állhatott fel a dobogó felső fokára, így a kettős neve mellett három-három sikert állt hét futamot követően. A kivételt Bottas képezte, aki Oroszországban örülhetett, viszont a hátránya már így is nagy volt a két világbajnok mögött.
Ilyen előzmények után érkezett meg a mezőny az F1 történetében először Azerbajdzsán szűk utcáira. Noha a falak közelsége már önmagában hordozta a káosz lehetőségét, arra nem igazán számított senki előzetesen, hogy a szombati időmérő harmadik szakaszában autót törő, majd a verseny korai szakaszában a mezőny hátsó felébe visszaszoruló Daniel Ricciardo szeli át elsőként vasárnap a célvonalat.
Hamilton vezérletével a Mercedes az első, míg Kimi Räikkönen és Vettel által a Ferrari a második rajtsort bérelte ki, miközben a Red Bull ausztrálja a tizedik pozíciót foglalta el. Már a rajt sem alakult zökkenőmentesen: ugyan Hamilton simán eljött, és megtartotta az első helyet, mögötte a két finn, Bottas és Räikkönen összeért, aminek következtében az előbbi defektet kapott, és csak egykörös hátrányból tudta folytatni a küzdelmet. Vettel az esetet kihasználva a második pozícióba zárkózott fel, harmadikként Sergio Pérez fordult el, míg hátrébb Carlos Sainz Jr. pördült meg.
Az azeri botrány után Hamilton magához ragadta az irányítást a bajnokságban, és a soron következő kilenc nagydíjon hét győzelmet szerzett, miközben Vettel egyszer nyert. A brit végül Mexikóban, két fordulóval a vége előtt ülhetett fel vissza a sportág trónjára, és érte utol Vettelt a vb-címek számában. Hamilton emellett egy nagy rekordot is átadott a múltnak, hiszen abban az évben állított fel új csúcsot a megszerzett pole pozíciók számában. A Mercedes újra megnyerte a konstruktőri bajnokságot, míg Max Verstappen akkor maradt legutóbb alul a házon belüli csatában, hiszen Ricciardo több pontot gyűjtött nála. A holland egészen mostanáig egyetlen csapattársától sem kapott ki a végelszámolásnál. Volt búcsúzó is: Massa szögre akasztotta a bukósisakját. A világbajnokság végeredménye: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 363 pont, 2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 317 pont, 3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 305 pont Konstruktőrök: 1: Mercedes 668 pont, 2. Ferrari 522 pont, 3. Red Bull 368 pont |
Miközben Hamilton elkezdett ellépni az élen Vetteltől, hátrébb Daniel Ricciardo kényszerült bokszba hajtani, miután probléma adódott a fékjével, az ausztrál a 17. helyen tért vissza a pályára. Noha csillapodni látszottak a kedélyek, Danyiil Kvjat alatt a 10. körben megadta magát a Toro Rosso, aminek következtében a pályára kellett küldeni a biztonsági autót, Bottas ekkor vette vissza a körét.
Noha a korlátozás után Hamilton megtartotta a vezetést, mögötte Pérez támadta Vettelt, míg hátrébb Räikkönen került kutyaszorítóba: jobbról Felipe Massa jobbról, míg Esteban Ocon balról előzte meg, miközben egy darab szakadt le az autójáról. A versenyirányítás úgy ítélte meg, hogy veszélyes helyen van a törmelék, így szinte azonnal visszahívta a safety cart, ami alapjaiban változtatta meg a Hamilton és Vettel között zajló bajnoki küzdelmet. A német ugyanis a második újraindítás előtt eltalálta hátulról a Mercedest, majd azt feltételezve, hogy vetélytársa féktesztelte őt, teljesen elvesztette az önuralmát: Hamilton mellé hajtott, majd szándékosan nekiment a kocsijának.
Az eset miatt később Vettel 10 másodperces stop-and-go büntetést kapott, míg brit ellenfelét felmentették a sportfelügyelők, miután a telemetriai adatokból kiderült, a német állításával szemben nem fékezett.
Bár a közjáték után elengedték a mezőnyt, nem tartott sokáig a zöld jelzés: azon felül, hogy Hamilton és Vettel is hagyott maga után törmelékeket, a Massával szemben helyet veszítő Pérezt a márkatársa, Ocon passzírozta falnak. A Force Indiák-párharcát Räikkönen követte páholyból, és kapott defektet, amit követően először újra visszaküldték a biztonsági autót, majd piros zászlóval megszakították a futamot. A megszakítás után Hamilton, Vettel, Massa, Stroll és Ricciardo sorrendben érkezett az első ötös, igaz, az ausztrál viszonylag gyorsan áthámozta magát az egymással helyet cserélő Williamseken, így feljött a harmadik helyre.
Noha Hamilton ekkor is képes volt előnyre szert tenni, hamarosan jött a dráma: meglazult a fejtámla a Mercedesen, amit eleinte a brit a kezével igyekezett letartani, de nem kerülhette el a kényszerű bokszcserét, így a büntetését időközben letöltő Vettel mögött, a 8. helyről folytatta a küzdelmet, míg a vezetést Ricciardo vette át. Az ausztrál innentől fogva már nem is engedte ki a kezei közül a vezetést, aratott emlékezetes sikert, míg mögötte a előretörő Bottas látta meg a kockás zászlót, azt követően, hogy a célegyenesben legyorsulta az először dobogóra álló Strollt. A top 3-as mögött az egymással csatázó Vettel és Hamilton ért célba.
AZERI NAGYDÍJ
2017. június 25., Baki
51 kör, 306.049 km
1 Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 2:03.55.573
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) +3.904
3. Lance Stroll (kanadai, Williams) +4.009
A TELJES VERSENY