Rendkívül izgalmasan alakult a 2012-es idény korai szakasza, hiszen az első hét versenyen hét különböző versenyző győzedelmeskedett. Az első duplázó Fernando Alonso volt, aki magabiztos előnyre tett szert a nyári szünetig, hiszen 40 ponttal előzte meg a legközelebbi riválisát, miközben a címvédő Sebastian Vettel lemaradása 42 pont volt 9 futamhétvégével a vége előtt.
Belgiumban azonban Alonso pont nélkül maradt, majd Monzában hiába állhatott fel újra a dobogóra, Vettel Szingapúrban óriási menetelésbe kezdett, és sorozatban négyszer nyert. A spanyol ráadásul Japánban újra nullázott, aminek következtében elolvadt az előnye, majd azért küzdött, hogy tartsa a lépést az élre törő némettel. A kettőst 13 pont választotta el egymástól a mindent eldöntő brazíliai szezonzáró előtt, amely drámai összecsapást hozott a két titán között.
Noha Vettel zsinórban a harmadik világbajnoki címét is behúzta, miközben a Red Bull sem talált legyőzőre, rendkívül versenyképes volt a mezőny, amit jól mutatott, hogy összesen hét különböző pole pozícióst, 13 különböző dobogóst és 8 különböző győztest ünnepelhetett a közönség. Pastor Maldonaldo és Nico Rosberg az első sikerét ünnepelhette, Kimi Räikkönen és Felipe Massa hosszú idő után tért vissza a pódiumra, mint ahogyan az év végén másodszor, és ezúttal végleg visszavonuló Michael Schumacher is. Kobajasi és Romain Grosjean eközben először pezsgőzhetett, utóbbi ugyanakkor nemcsak remek eredménnyel, hanem egy eltiltással is magával irányította a figyelmet. A Lotus francia pilótája Belgiumban okozott nagy balesetet, amelyben Hamiltont, Alonsót, valamint Pérezt is elkaszálta. Grosjean a következő versenyen nem vehetett részt az eset miatt. A világbajnokság végeredménye: 1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 281 pont, 2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 278 pont, 3. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 207 pont Konstruktőrök: 1. Red Bull 460 pont, 2. Ferrari 400 pont, 3. McLaren 378 pont |
Vettel abban a tudatban érkezhetett meg a több ikonikus versenyt hozó Interlagosba, hogy elég a negyedik hely a végső sikerhez, míg Alonso abban bízhatott, hogy számára kedvező fordulatokat hoz a rendkívül változékony körülmények között megrendezett futam. A német a negyedik, míg a spanyol a kilencedik rajtkockából várta a piros lámpák kialvását, ami még tovább nehezítette a ferraris dolgát, de az első kör alakulása után felcsillant a remény előtte.
A szemerkélő esőben ugyanis a német már az első métereken összeakadt Bruno Sennával, megforgott, majd menetiránnyal szemben állt meg Red Bull-lal, miközben végignézte, ahogy elszáguld mellette a teljes mezőny. Noha Vettel folytatni tudta, az utolsó helyre esett vissza, és kissé sérült autóval volt kénytelen nekifogni a felzárkózásnak, miközben Alonso feljött a negyedik helyre.
Ahogyan egyre inkább rázendített az eső, úgy történt egyre több megcsúszás és baleset, Romain Grosjean a falba szállt, Kamui Kobajasi Webbert forgatta ki, miközben az élen a McLarentől búcsúzó Lewis Hamilton és Jenson Button előzte egymást oda-vissza a Force Indiával remeklő Nico Hülkenberg előtt. Alonso kissé leszakadva a negyedik, míg a nagy léptekben előretörő Vettel a hatodik helyen haladt, amikor az első versenyzők érkeztek a bokszba köztes esőgumikért.
Ez azonban nem bizonyult helyes döntésnek, a kivárók – így Button és Hülkenberg – sokat nyertek, mivel időközben alábbhagyott az eső. A cserélő Hamilton visszaszorult a harmadik helyre, mögötte már Alonso haladt, miközben Vettel a nyolcadik pozícióban állt. Míg az élen álló páros egymással csatázott, majd cserélt helyet, Hamilton, Alonso és Vettel másodszor is kijött, és váltott vissza slick abroncsokra. Utóbbi kettős egymás mögött tért vissza a pályára, ami kényelmes helyzetbe hozta a németet.
A 23. körben aztán teljesen elolvadt az élen álló duó, Hülkenberg és Button előnye, ami új lehetőséget nyitott Alonso előtt, hogy előreverekedje magát dobogós helyekre, hiszen ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy esélye legyen a végső sikerre. Az újraindítás után Kobajasi nehezítette meg a két vb-aspiráns dolgát, először Vettelt, majd Alonsót hagyta le, igaz, míg a spanyol visszavágott, a német fennakadt, majd Massával szemben is vesztett pozíciót.
Közben újra gyülekezőt fújtak a sötét fellegek, és elkezdett cseperegni az eső, ami újabb felfordulást okozott, a csúszós pályán többen is hibáztak. Köztük volt a vezető Hülkenberg is, akinek a megingását kihasználta Hamilton, és az élre állt a 48. körben. Ezzel azonban nem volt vége: a német az 55. körben offenzívát indított, de megcsúszott az első kanyarba menet, és eltalálta a McLarent.
A brit számára ez a véget jelentette az utolsó mclarenes futamán, míg a német hiába tudta Alonso előtt a második helyen folytatni, a baleset miatt áthajtásos büntetést kapott. Ez azért volt fontos, mert a köztes esőgumira váltó Vettel ekkor tizenkettedikként haladt, a romló idő miatt ugyanakkor többeknek, köztük a spanyolnak is cserélnie kellett, így a német előrébb lépett.
A kiállások és Räikkönen ikonikus eltévedése után lassan rendeződtek a sorok: Alonso Button és Massa mögött a harmadik, míg Vettel a hetedik pozícióból folytatta. Bár a két ferraris a folytatásban pozíciót cserélt, és a német csak Schumachert tudta megelőzni, Alonsónak ez sem volt elegendő, az ünneplés a Red Bull garázsában kezdődhetett a Paul di Resta utolsó előtti körös autótörése miatt biztonsági autó mögött leintett verseny után: Vettel sorozatban a harmadszor lett világbajnok, és a „vörös bikák" is megvédték a konstruktőri címet.
BRAZIL NAGYDÍJ
2011. november 25., Sao Paulo
1. Jenson Button (brit, McLaren) 1:45.22.656
2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) +2.754
3. Felipe Massa (brazil, Ferrari) +3.615
A TELJES VERSENY: