F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon
A száguldó cirkusz világa 1993-ban műszaki, technológiai fejlettségének csúcsára ért, a Williams ebből a szempontból minden idők egyik legkiválóbb versenyautóját építette meg erre az évre. Az elektronikai eszközök – aktív felfüggesztés, kipörgésgátló, fél-, sőt igény szerint teljesen automatára kapcsolható sebességváltó, és még seregnyi apró, ám annál fontosabb „kütyü” – nemcsak elképesztő tempót, hanem legalább ennyire fontos kezelhetőséget és stabilitást is biztosítottak az autóknak.
Leginkább persze a Williams-Renault-nak, amely ugyan kevésbé domináns teljesítménnyel, mint az előző idényben Nigel Mansell, de továbbra is a csúcson volt. Még úgy is, hogy éppen az aktuális világbajnokot veszítették el az idény végén, a 39 éves brit ugyanis nem törődött bele, hogy nem kapja meg az első számú pilóta státuszát, az egy év kihagyás után visszatérő háromszoros bajnok Alain Prost mellett nem akart ugyanis második számú lenni, ezért aztán átvitte a legendás bajszát a tengerentúlra, ahol az IndyCarban rögtön bajnoki címet is szerzett. Regnáló F1-es bajnokként erre sem volt képes senki – se előtte, se utána, igaz, hivatalban lévő Formula–1-es bajnokok nem is nagyon próbálkoztak ilyesmivel...
Prost Mansellt megúszta csapattársként, megkapta viszont a mindössze két futamon induló Damon Hillt, aki egyrészt édesapja révén világbajnoki örökséget hozott magával, másrészt meg visszahozta az F1-be a 0-s rajtszámot, amelyet addig csak Jody Scheckter használt rajta kívül az F1-ben, még 1973-ban – és egyébként Hill óta senki sem. Azért kellett a szokatlan rajtszámhoz folyamodni, mert Mansell kivonulása miatt a világbajnoknak járó 1-est nem használhatta a Williams, így Prosté lett a 2-es, Hillé meg második számúként a 0-s.
Egyértelmű volt, hogy Prost a negyedik bajnoki cím megszerzéséért tért vissza, ebben a szintén a negyedik bajnokságára hajtó Senna volt a legnagyobb esélyes megelőzni őt. Az idény első két futamát egymás között elosztották, a máig utolsó Dél-afrikai Nagydíjat Prost, a Brazil Nagydíjat pedig Senna nyerte meg, így érkeztek el az európai idényre, stílszerűen az Európai Nagydíjra.
Annak ellenére, hogy mekkora technikai fölényben volt a Williams, az öreg kontinensre érve mégis Senna vezette a vb-pontversenyt, ami nagy fricska volt, hiszen az előző idény végén a Honda elhagyta a McLarent, a helyére érkező Fordnak viszont a Benetton volt az első számú csapat a fiatal Michael Schumacherrel.
Az eredeti elképzelések szerint a mezőny nem két verseny után kezdte volna meg az európai szezont, csak hát az Ázsiai Nagydíj helyszíneként kiszemelt japán Autopolis pálya tulajdonosa váratlanul csődbe ment. Az sem utolsó szempont, hogy maga a pálya is a világ vége után, a sarkon jobbra fordulva és onnan még jó pár órányi buszozásra volt a legközelebbi – F1-es szinten – elfogadható szállodától Japánon belül. Így esett, hogy Silverstone, Aintree és Brands Hatch után a Donington Park-i lett a negyedik angol pálya, amelyik vendégül láthatta a Formula–1-es mezőnyt – igaz, azóta sem rendeztek versenyt a Derby közelében található létesítményben, és jelen állás szerint már nem is nagyon fognak, mivel a tulajdonosa nem hajlandó változtatni a vonalvezetésen.
Azon a vonalvezetésen, amely 32 éve is a mostani volt, s az ezen rendezett időmérőn ismét bebizonyosodott, hogy a Williams nagy fölényben van. Az idényben harmadszor is Prost bizonyult a leggyorsabbnak, csapattársának 0.3, a harmadik Schumachernek 1.5, Sennának 1.6 másodpercet adott a száraz pályán. Csakhogy vasárnapra megérkezett az eső, és a nedves aszfalton pillanatokat alatt elillant a technikai előnye a sárga-kék autóknak.
Erre az évre kikerült a naptárból a Mexikói Nagydíj, hét év után búcsúzott, s csak 2015-ben tért vissza. Az idénynyitó dél-afrikai futam után megvariálták az időmérők rendszerét. Bevezették, hogy mindkét időmérőn 12 kört tehetnek meg a versenyzők. Az idény elején úgy döntöttek, hogy a 26 autós mezőnyből, csupán 24 állhat fel a rajtrácsra, ám Kyalami után úgy döntöttek, hogy annak érdekében, hogy minden csapatból legalább egy autóval képviseltethesse magát a rajtrácson, felemelik a versenyre bocsátható autók számát 25-re, aztán a Német Nagydíj előtt ezt is eltörölték, így mindenki rajthoz állhatott.
Ami pedig a pilótapiacot illeti, ott aztán volt felfordulás az idény előtt – és közben is bőséggel. Mint írtuk, Prost visszatért, Mansell lelépett az IndyCarba éppen annak a Michael Andrettinek a helyére, aki a McLarenbe érkezett, a Ferrarihoz visszatérő Gerhard Berger helyére. A másik autót a háromszoros bajnok Ayrton Senna foglalta el, aki eleinte nem egész évre, hanem mindig csak a következő versenyre szóló szerződést kötött, miután kiderült, hogy a csapat még Mika Häkkinent is beújította a Lotustól. A Ligier a Benettontól igazolta Martin Brundle-t, a Jordan az újonc Barrichellónak adott lehetőséget, az új csapatként megjelenő Saubernél pedig – Wendlinger mellett – J. J. Lehto bizonyíthatott. Ami egészen különleges: a Dél-afrikai Nagydíjon szereplő 26 versenyzőből mindössze hét volt ugyanannál a csapatnál, mint az előző év végén. Ez a szám pedig tovább csökkent, amikor a Minardi az utolsó két futamra lecserélte Christian Fittipaldit.
Ami a versenyeket illeti: Prost a Brit Nagydíjon megszerezte pályafutása 50. győzelmét, ezzel ő lett az első, aki ezt a mérföldkövet elérte, majd a Német Nagydíjon aratta az utolsó sikerét. Rajta kívül azóta már Sebastian Vettel (53), Max Verstappen (65), Michael Schumacher (91) és Lewis Hamilton (105) is eljutott eddig. A francia versenyző Fangio óta az első lett, aki négy világbajnoki címet tudott nyerni – ezt azóta Schumacher, Vettel, Hamilton és Verstappen is elérte vagy túlszárnyalta.
A Magyar Nagydíjat Damon Hill nyerte meg, ő lett az első, aki az első futamgyőzelmét hazánkban aratta. Ráadásul elindított egy olyan szériát is, hogy azon versenyző, aki a Hungaroringen nyeri meg az első versenyét, később világbajnok lesz, hiszen a nálunk elsőzők közül később Fernando Alonso (2003), majd Jenson Button (2006) is vb-címet ünnepelt pályafutása későbbi szakaszában. Igaz, Heikki Kovalainen (2008) ennek a közelében sem járt, míg Esteban Oconnak (2021) sem biztos, hogy lesz esélye vb-címért harcolni, a tavalyi győztes Oscar Piastriról meg hamarosan kiderül, hogy melyik tábort gyarapítja az idén. Az év egyik legijesztőbb jelentét Christian Fittipaldi hozta össze, amikor az Olasz Nagydíjon közvetlenül a leintés előtt, a célegyenesben ráfutott csapattársa, Pierluigi Martini hátsó kerekére, és szinte tökéletes szaltót nyomott a monzai rajtrácson (VIDEÓ ITT). Az Olasz GP-n egyébként a Jordanben Thierry Boutsen helyét Marco Apicella vette át, aki aztán a 23. helyről rajtolva belekavarodott az első kanyar előtti balesetbe, és kiesett. Ezt a 800 métert nevezik az F1 legrövidebb karrierjének – tévesen. Eme címet ugyanis a nyugatnémet Ernst Loof birtokolja, aki az 1953-as Német Nagydíjon állt rajthoz, de a start pillanatában a megmozduló autójának üzemanyagpumpája eltört, így két méter után véget is ért a pályafutása.
Monacóban sorozatban ötödször, összesen hatodszor és utoljára győzött Senna, aki az idény végén Ausztráliában, majd Japán megszerezte pályafutása 40. és 41. futamgyőzelmét. Az utolsó kettőt.
A vb végeredménye: 1. Alain Prost (francia, Williams-Renault) 108 pont, 2. Ayrton Senna (brazil, McLaren-Ford) 73, 3. Damon Hill (brit, Williams-Renault) 69. Konstruktőrök: 1. Williams-Renault 168 pont, 2. McLaren-Ford 84, 3. Benetton-Ford 72 |
A rajtnál a negyedik helyről nekilóduló Sennát Schumacher az első nyújtott jobb kanyar előtt kiszorította, miközben a szemfüles Karl Wendlinger mindkettejüket megelőzve harmadikként fordult. A háromszoros világbajnok brazil az első kanyar után az ötödik helyen találta magát, ám egy pillanatra sem esett kétségbe: gyakorlatilag mint kés a vajon a harmadik kanyarig megelőzte előbb a németet, majd az osztrákot is, és máris a Williamsek után vetette magát. Helyenként csupán nyirkos, máshol csupa víz pályán a hetedik kanyarban kikerülte Hillt is – még fél kört sem tett meg a mezőny, s a brazil máris az első helyen kissé meglépő Prost nyomában volt. Közben Senna csapattársa, Michael Andretti próbálta megelőzni Wendlingert, nem járt sikerrel, mindketten a kavicságyban kötöttek ki – az amerikai világbajnokporonty a harmadik versenyén sem tudott még befejezni egyetlen F1-es versenykört sem. Ami pedig Sennát illeti, az utolsó előtti kanyarhoz, az első visszafordítóhoz érve a féktávon bebújt Prost mellé, jobban gyorsított ki, és faképnél hagyta őt is, így megszerezte az első helyet. VIDEÓ AZ ELSŐ KÖRRŐL ITT.
Senna mellett az első kör igazi nyertese honfitársa, Rubens Barrichello volt, aki a 12. helyről rajtolva igazi csodát tett. A harmadik F1-es versenyén induló brazil a rendkívül megbízhatatlan Jordan-Harttal az első kör végén a negyedik helyen haladt át a célvonalon, ami még akkor is kiemelkedő teljesítmény, ha tudjuk, hogy Andretti és Wendlinger előzésével nem kellett bajlódnia, ahogy J. J. Lehtóéval sem, ő ugyanis a bokszból lendül a mezőny után. Más kérdés, hogy a remek első körét szinte senki nem látta. Egyrészt a helyszínen sem nagyon lehetett rendesen látni a hatalmas vízfüggöny miatt, másrészt akkoriban még csupán egy-két autóra szereltek fedélzeti kamerát, és semmi sem indokolta, hogy a nagyközönség számára ismeretlen, kiscsapatnál szereplő fiatal brazil autója kapjon egyet.
Mindenesetre aznap nemcsak Senna, hanem Barrichello is maradandót alkotott a doningtoni esőben.
Az eső egyébként a folytatásban is tényező maradt a futamon, nem csak a rajtnál. Merthogy szép lassan elállt, s kezdett felszáradni a pálya, így Sennának hét másodpercnél jobban nem sikerült meglépnie a Williamsektől. A mezőny tagjai szépen mind átváltottak száraz pályás abroncsokra, erre megint elkezdett esni, így mindenki húzott vissza a bokszba egy-két körön belül esőgumikért. Pontosabban majdnem mindenki, Sennát leszámítva, aki néhány körrel tovább maradt a pályán a száraz gumikon, növelve előnyét a riválisok előtt, mielőtt ő is cserélt volna. A 23. körben az esőben Schumacher kiesett, majd megint elállt az eső, ismét száradni kezdett – újabb abroncsváltás. Ez viszont a McLarennek nem jött annyira be, mert Senna jobb hátsó kerekével gondok akadtak, így Prost átvette a vezetést.
És hogy ezek után mi fogadta a slickkel autózó mezőnyt? Igen, eső. A Williams villámgyors reakcióval visszaváltott esőgumikra, Senna viszont megint kint maradt, és ez is bejött neki, mert megint elállt néhány körön belül, így Prost és Hill megint mehetett a garázsba – többekkel együtt. És hogy ki volt ekkor a második? Egy bizonyos Rubens Barrichello, aki egy perccel követte a háromszoros bajnok honfitársát – közel volt a 12. brazil kettősgyőzelem, ám azóta sem született meg. Merthogy a fiatal Rubinho Jordanjének üzemanyagnyomásával gondok támadtak, így kiszállt a versenyből hat körrel a vége előtt – legalábbis a futam utáni hivatalos indoklás ez volt, évek múlva derült ki, hogy a Jordanből valójából kifogyott az üzemanyag.
Senna ezen a napon mindig ráérzett az időjárás változásaira, így csupán négyszer járt a bokszban, az átlag hat kiállás volt, Prost hétszer járt szervizelni, a brazil győzelméhez nem férhetett kétség. A második helyen befutó Hill volt az egyetlen, aki vele azonos körben fejezte be a futamot – még éppen, a britnek ugyanis 1:23 perc fölött volt a hátránya. A TELJES FUTAM ITT MEGNÉZHETŐ!
Győzelmével Senna tovább növelte előnyét a Williamsek, pontosabban Prost előtt, sőt meglepetésre az első hat futamig maradt is az élen. A francia Professzor viszont Kanadában döntőnek bizonyuló menetelésbe kezdett, és négy versenyt megnyerve bevitte a döntő csapást a negyedik vb-címe megszerzése érdekében.
4. EURÓPAI NAGYDÍJ
1993. április 11., Donington Park
76 kör, 305.748 km
1. Ayrton Senna (brazil, McLaren-Ford) 1:50:46.570 óra
2. Damon Hill (brit, Williams-Renault) 1:23.199 perc hátrány
3. Alain Prost (francia, Williams-Renault) 1 kör hátrány
