Lando Norris-sorozat, 2. rész: valóra vált F1-es álom, elszalasztott győzelmek

Lando Norris első formulaautós idényei káprázatosan sikerültek, de az első igazán jelentős erőpróba 2017-ben várt rá, amikor az európai F3-as bajnokságban kellett igazolnia, nem hiába vetette belé bizalmát a McLaren és Zak Brown. A sorozat rangjára jellemző, hogy előtte három évvel Max Verstappen közvetlenül onnan lépett fel az F1-be, tehát megfelelő teljesítmény esetén az ember már bizonyíthatja rátermettségét – és Norris bizonyította is. Első versenyét Silverstone-ban rögtön a pole pozícióból indulva nyerte meg, és egy-két hullámvölgyet leszámítva a következő helyszíneken is egyenletesen szállította az erős eredményeket.

Gyorsaságáról a nyár elején a magyar autósport-rajongók is meggyőződhettek – igaz, ők a mezőny másik tehetsége, Mick Schumacher kedvéért lepték el a célegyenes menti lelátókat (rajta kívül Nyikita Mazepin, valamint Adrian Newey fia, Harrison is ebben a bajnokságban versenyzett). Érdekesség, hogy F1-es autóban is a magyar közönség láthatta először, mert az első hivatalos tesztjét nálunk futotta a Magyar Nagydíj után augusztus elején (néhány hónappal korábban Portimaóban egy 2011-es McLarent vezethetett, mert az előző évben elnyerte az Autosport fiatal tehetségeknek kiírt díját). További magyar szál, hogy a teszt során már későbbi rendszermérnöke, Ladocsi Péter is ott volt a Hungaroring garázsában, és bár a szakembernek nagyon fiatalnak tűnt az akkor 17 éves Norris, egyáltalán nem érezte idegesnek.

Mérnökeire és szerelőire jó benyomást tett, de az év legfontosabb feladata az volt, hogy megnyerje az európai F3-as bajnokságot, így az ősszel rátett még egy lapáttal, teljesítve a küldetést. Erőfeszítései elismeréseként a McLaren hivatalos teszt- és tartalék pilótává nevezte ki 2018-ra, miközben a Formula–2-ben versenyeztette tovább. De az idény előtt várt még rá egy újabb kihívás: Fernando Alonso és Phil Hanson társaként teljesítette a daytonai 24 órást, amely során rengeteget tanult a kétszeres F1-es világbajnoktól. Ez egyébként az egész évre jellemző volt, mert pozíciójából fakadóan már részt vehetett a nagydíjakon és a gyárban zajló csapatértekezleteken, összehasonlíthatta magát a spanyol klasszissal a szimulátorban, és ezúttal már öt teljes tesztnap is jutott neki a volán mögött.

Miközben a csapat teljes jogú tagjának érezhette magát, tudta, a továbblépéshez az F2-ben kell bizonyítania, és az évad ennek megfelelően ugyanolyan álomszerűen indult, mint egy évvel korábban az F3-ban: pole pozícióval és győzelemmel. A konkurenciaharc viszont abban az idényben elképesztően kemény volt, hiszen hétvégéről hétvégére olyan toptehetségekkel küzdött az élmezőnyben, mint George Russell, Alex Albon és Nyck de Vries. Az évad első szakaszában inkább a stabilitásával és egyenletességével vívott ki tiszteletet, és bár a további győzelmek elkerülték, 11 verseny után, nagyjából fél távnál így is vezette a bajnokságot. A nyár során egyre inkább bizonyossá vált, hogy Russell-lel egyetemben készen áll a következő lépcsőfok megtételére, és bár ekkor már évek óta a McLaren kötelékébe tartozott, a Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko felajánlotta neki 2019-re a Toro Rosso egyik ülését.

A fiatal brit nem volt könnyű helyzetben, mert egyfelől lojális akart maradni Brownhoz és a McLarenhez, másfelől viszont tudta, lehet, hogy soha többé nem nyílik előtte ilyen lehetőség. A labda így jó ideig a wokingiak térfelén pattogott, akik a távozó Fernando Alonso helyére Carlos Sainzot igazolták le, de tépelődtek, hogy a másik ülést a stabilitás jegyében újra Stoffel Vandoornénak adják-e vagy kockáztassanak-e saját tehetségükkel és egy nagyon fiatal pilótapárossal. Mivel Norris továbbra is stabilan teljesített az F2 élmezőnyében és az F1-es teszteken is kitűnő munkát végzett, Brown úgy döntött, nem hagyja veszni csiszolatlan gyémántját, és szeptemberben bejelentette: a brit pilóta lesz Sainz csapattársa 2019-ben. Ennél szebb ajándékot nem is kaphatott volna két hónappal 20. születésnapja előtt, ám mintha a nagy bejelentés kissé megzavarta volna F2-es bajnoki hadjáratát: az addig szoros küzdelem végül simán Russell javára dőlt el.

Norris azonban nem bánkódott sokáig, hiszen már teljes mértékben a Formula–1 járt a fejében, és a nap minden percében azon dolgozott, hogy a lehető legfelkészültebben érkezzen meg a téli tesztekre. Eleve felszabadító érzés lehetett neki, hogy nem a „csapattársgyilkos” Alonso mellett kellett helytállnia, és Sainzcal ráadásul rögtön egy hullámhosszra is kerültek, és bár a pályán nyilván le akarták győzni egymást, azon kívül nagyon jó barátok lettek. Szintén segítette a nyugodt bemutatkozást, hogy a McLaren története egyik legpocsékabb időszakán volt túl, így eredmények szintjén sem támasztottak túlzott elvárásokat vele szemben.

Mind a csapat, mind a versenyző tanulóévként kezelte 2019-et, amely éppen így is telt: hullámhegyekkel, hullámvölgyekkel, megvillanásokkal és újonchibákkal. Az új autó egyébként sokkal jobban sikerült, mint az előző évek fércmunkái, így Norris már második futamán pontot szerzett Bahreinben, a kilencedik hétvégéjén, Ausztriában pedig az ötödik helyről indulva végzett hatodikként. Ez volt a legerősebb eredménye abban az évben, és bár 47 ponttal kevesebbet gyűjtött, mint a rendkívül stabil Sainz, első nekifutásra összességében nem lehetett elégedetlen a bajnokság 11. helyével, valamint a 49 megszerzett egységgel. Természetes, őszinte, vicces jellemével ráadásul hamar a fiatal rajongók egyik kedvencévé vált, akiknek imponált az aktív jelenléte a közösségi médiában is, ahol az F1-es sztereotípiákkal szembefordulva szintén végig magát adta.

A covidos kényszerleállás során gyakran szórakoztatta követőit különböző videós bejelentkezésekkel, sőt, jótékony célokhoz is adta arcát és egyre növekvő népszerűségét. A hangsúly persze ezekben a hónapokban is azon volt, hogy amikor végre elindulhat a 2020-as évad, ő készen álljon, és a júliusi nyitó futamot nem is rendezhették volna jobb helyszínen, mint az egyik kedvenc pályáján, Spielbergben. A bizarr hangulatú, zárt kapus versenyen a harmadik helyről indulva megszerezte első F1-es dobogós helyezését, és azt követően is sorra szállította az erős pontszerző eredményeket, miközben már Sainzot sem hagyta annyira meglógni, mint egy évvel korábban. Pontok számában ezúttal már csak 105–97-re nyert a spanyol, ami tökéletesen mutatta Norris meredek fejlődési ívét.

És a folyamatos javulásra bizony szükség is volt, a Ferrarihoz távozó Sainz helyére ugyanis a McLaren Daniel Ricciardót igazolta le, aki (akkor) hétszeres futamgyőztesként, valamint Sebastian Vettel és Max Verstappen Red Bull-os legyőzőjeként a sportág egyik igazi szupersztárja volt. Norrist nagyon bántotta, amikor az ausztrál rögtön első időmérőjén legyőzte csapattársként, ám a folytatásban már egyre gyakrabban mutatta meg, ki az úr a háznál: például a második futamon elért dobogójával. Az idény előrehaladtával egyre inkább nyílt az olló kettejük között, és a bajnokság őszi szakaszára fordulva már 114–56 volt a pontállás közöttük, az első győzelmi esélyt a brit pilóta döbbenetére mégis Ricciardo ragadta meg Monzában. A vb-esélyes Max Verstappen és Lewis Hamilton mizériáját a McLaren használta ki a legjobban, és éppen ez volt az a pálya, amelyen Ricciardo a sprintformátum sajátosságaiból is fakadóan jobban kvalifikált, majd az élre kerülve meg is nyerte a futamot.

Norris nem sejthette, hogy két héttel később ennél is sokkolóbb élményben lesz része, mert Szocsiban az élről indulva hiába állt az élen a verseny nagy részében, a végén a szitáló esőben nem állt ki időben kereket cserélni, és mivel nem sokkal később leszakadt az ég, a száraz pályára való gumikon küszködve kicsúszott a kezei közül az elsőnek ígérkező futamgyőzelem. Abban az évben több alkalma már nem nyílt megküzdeni a diadalért, így pontok tekintetében hiába verte meg Ricciardót házon belül 160–115-re hatodikként végezve, az elszalasztott lehetőségek miatt összességében keserű szájízzel zárta az idényt.

(A következő részben: Teljes kilátástalanság után vb-győzelem) 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. január 3-i lapszámában jelent meg.)