F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2025.08.22. 13:46
null
Sebastian Vettel kihasználta a Mercredes gyenge hétvégéjét Szingapúrban (Fotó: AFP)
A Formula–1 idén ünnepli az első világbajnoki idény 75. évfordulóját, ennek apropóján indítottuk el sorozatunkat, amelyben mind a 75 korábbi idény legemlékezetesebb versenyére visszatekintünk. Bár a Mercedes-uralom 2015-ben is folytatódott, Szingapúrban nem ment a domináns csapatnak, Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo vívott meg a győzelemért.

A Mercedes-dominancia második évében a Ferrari tudott itt-ott ellopni egy-egy győzelmet az „ezüstnyilaktól”, a Fernando Alonso helyére szerződtetett Sebastian Vettel Malajziában és a Hungaroringen is győzött, és Szingapúr előtt 21 pontra volt Nico Rosbergről a vb-pontversenyben, amelyet Lewis Hamilton toronymagasan (53 ponttal Rosberg előtt) vezetett.

A szingapúri pálya azonban nem kedvezett a Mercedesnek, ez volt az egyetlen helyszín, amelyen nem szerezte meg a csapat a pole pozíciót, sőt, Hamilton és Rosberg csak az 5. és 6. rajthelyről indulhatott. A Ferrari és a Red Bull kettőse is megelőzte őket, és versenytávon sem volt esélyük ellenük. A győzelemért Vettel és Daniel Ricciardo csatázott, a Red Bull ausztrálja végig korábbi csapattársa nyomában haladt. A különbség folyamatosan változott kettejük között, hol közelebb volt az ausztrál, hol távolabb, de Vettel gyakorlatilag végig kézben tartotta a versenyt, és győzelme után azt nyilatkozta, hogy karrierje egyik legszebb győzelmét aratta.

A vb-címért ezúttal nem folyt csata a két Mercedes között, Hamilton három futammal az idény vége előtt 76 ponttal vezetett, azaz zsebben volt a harmadik világbajnoki címe. A 19 futamos idény során 55 év után először nem rendeztek futamot Németországban, a Mercedes egyeduralma ellenére zuhant a sportág népszerűsége és támogatottsága az országban.

A vb végeredménye: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 381 pont, 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 322, 3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 257. Konstruktőrök: 1. Mercedes 703, 2. Ferrari 428, 3. Williams-Mercedes 257

Ez is 2015-ben történt

Hamilton végig sem tudott menni, műszaki hiba miatt kiesett, ez volt az egyetlen verseny, amelyen nem szerzett pontot 2015-ben. Rosberg végül a negyedik helyen ért célba Kimi Räikkönen Ferrarija mögött.

A verseny egyik főszereplője Max Verstappen volt, aki a 8. rajthelyről indult volna, de a Toro Rossója beragadt a rajtnál, betolták a bokszba, és csak körhátránnyal tudott elindulni, de a biztonsági autós időszak alatt visszavehette a körét, és utána egymás után előzte meg a riválisokat. A nyolcadik helyig jött előre, amikor szólt neki a csapat, hogy engedje vissza maga elé csapattársát, Carlos Sainz Jr.-t. A holland azonban nem engedelmeskedett, megtartotta a helyezését, amiért utóbb meg is dicsérte a csapat, és a Red Bull is tudta, hogy az ilyen húzások mutatják meg azt, hogy valaki bajnok típus.

SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
2015. szeptember 20., Szingapúr 
61 kör, 308.828 km
1. Sebastian Vettel (német, Ferrari)
2. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1.478 másodperc hátrány
3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 17.154 mp h.

A TELJES VERSENY

 2014: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen
2013: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban
2012: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában
2011: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban
2010: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban
2009: Beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában
2008: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét
2007: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt
 2006: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj
 2005: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában
2004: a monacói alagútban szakadt meg Schumacher nagy sorozata
2003: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban
 2002: ajándékba kapott győzelme után kifütyülték Schumachert
 2001: először ünnepelt testvérpár az első két helyen
 2000: huszonegy év után újra ferraris egyéni vb-cím
 1999: Schumacher, a legjobb kettes számú pilóta
1998: tömegkarambol, dühöngő Schumacher és a Jordan első győzelme
1997: Schumacher kiütötte magát a vb-pontversenyből, Villeneuve ünnepelhetett
1996:  huszonegy indulóból csupán három ért célba
1995: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában
1994: tragikus, fekete hétvége Imolában
1993: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon
1992: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén
1991: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker
1990: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel
1989: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét
1988: a Ferrari kettős győzelemmel tisztelgett Enzo Ferrari emléke előtt
1987: roncsderbi után a Williamsek uralták a spielbergi pályát
1986: Mansell gumija felrobbant Adelaide-ben, s odalett a vb-címe
1985: Lauda Hollandiában aratta karrierje utolsó, 25. győzelmét
1984: a száguldó cirkuszban nem lett sorozat Dallasból
1983: kettős McLaren-győzelem született a 22. és a 23. rajthelyről
1982: kaotikus utolsó három kör döntött Monacóban
1981: a kaszinóváros futama leginkább Piquet-nek hozott szerencsét
1980: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett
1979: a legnagyobb csata egy második helyért
1978: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában
1977: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert
1976: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után
1975: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem
1974: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep
1973: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon
1972: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában
1971: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában
1970: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet
1969: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban
1968: tragikus idény legnehezebb versenyén brillírozott Jackie Stewart
1967: Jim Clark körhátrányból állt az élre, mielőtt jött az utolsó körös dráma
1966: Scarfiotti beugróként nyerte meg az Olasz Nagydíjat a Ferrarival
1965: az utolérhetetlen Jim Clark a Nürburgringet is legyőzte
1964: egy körön múlt Jim Clark címvédése 1964-ben Mexikóban
1963: Spában vette kezdetét Jim Clark 1963-as dominanciája
1962: Jim Clark beragadt a rajtnál, Graham Hill egérutat nyert a vb-csatában
1961: német riválisa tragédiája után lett az első amerikai világbajnok Phil Hill
1960: Stirling Moss Monacóban megszerezte a Lotus első győzelmét
1959: Jack Brabham a célba tolta az autóját Sebringben
1958: Ferrari-csapatutasítás döntött a vb-címről a tragédiák évében
1957: Fangio az utolsó győzelméért az életét is kockára tette
1956: Peter Collins a saját vb-esélyét feláldozva adta át Ferrariját Fangiónak
1955: Stirling Moss nyerte a Fangio elleni Mercedes-csatát Angliában
1954: Fangio első hazai győzelme a Ferrari sikertelen óvása után
1953: a sorozat első igazi klasszikusa volt az 1953-as Francia Nagydíj
1952: Belgiumban kezdődött Alberto Ascari egyeduralma
1951: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét
1950: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban
SOROZATUNK KORÁBBI RÉSZEI

 

Legfrissebb hírek

Távoli álom csupán a közös F1-es, MotoGP-s „szuperhétvége”

Egyéb autó-motor
2 órája

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
Tegnap, 12:18

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2025.08.20. 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33

F1 75: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban

F1
2025.08.17. 11:48

F1 75: beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában

F1
2025.08.16. 10:42
Ezek is érdekelhetik