Sebastian Vettel sorozatban három megnyert világbajnoki címmel a háta mögött vágott neki a 2013-as szezonnak, amelyben rendkívül domináns teljesítményt nyújtott, és több rekordot is megdöntött. A Red Bull-os összesen tizenhárom alkalommal győzedelmeskedett, s ebből kilencet egymást követően nyert meg a hazai versenyétől kezdődően. Vettel mindösszesen háromszor nem ünnepelhetett a dobogón: két ízben negyedik lett, míg egyszer, az orosz rulettbe torkolló Brit Nagydíjon kiesett.
Az idény nyolcadik állomása volt Silverstone, ahol a hazai hős Lewis Hamilton vezérletével a Mercedes kettőse sajátította ki az első rajtsort, míg a bajnokságot ekkor már 36 ponttal vezető Vettel a harmadik pozícióból várhatta a piros lámpák kialvását. Noha a brit versenyző jól jött el, sikerült megtartania a vezetést, és el tudott lépni a második helyre előretörő Vettel előtt, a 8. körben szertefoszlottak a győzelmi reményei, és egyszerre hördült fel a helyszínre kilátogató szurkolók.
Az előző évben egy győzelmet szerző Mercedes második erővé lépett elő a domináló Red Bull mögött, és Rosberg két sikeré mellé Hamilton is felírt egyet, méghozzá a Magyar Nagydíjon. A német alakulat formajavulását ugyanakkor némileg beárnyékolta a titkos Pirelli-gumiteszt, ami nagy botrányt keltett a paddockabn. A csapat végül pénzbírsággal megúszta azután, hogy eleinte arról is szóltak a hírek, hogy elvehetik a pontjait vagy kizárhatják a konstruktőri bajnokságból. A Mercedes-versenyzőkön, valamint a csapaton belül egyeduralkodó Vettelen kívül Alonso és Räikkönen ünnepelhetett még a dobogó felső fokán abban az évben, a finn a szezonnyitó melbourne-i versenyen váltotta a hetedik rajthelyét az első pozícióra, míg a spanyol Kínában, majd Spanyolországban szelte át elsőként a célvonalat. A kétszeres vb-első az utóbbi helyszínen máig utolsó sikerét érte el. Volt két búcsúzó is: Webber és Heikki Kovalainen is szögre akasztotta a bukósisakját, előbbi dobogóval köszönt el az éppen új szabályérára készülő F1-től. A világbajnokság végeredménye: 1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 397 pont, 2. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 242 pont, 3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 199 pont |
A Mercedes-versenyző ugyanis váratlanul bal hátsó defektet kapott, a Pirelli-gumi darabokra szakadt, méghozzá elég rossz helyen, majdnem a teljes kört volt kénytelen teljesíteni, hogy visszaevickélhessen a bokszutcába. Noha Hamilton folytatni tudta friss abroncsokon, elég nehéz helyzetbe került, hiszen visszaesett a mezőny végére. A vezetést ekkor Vettel vette át Nico Rosberg előtt, azonban még nem is rendeződtek a sorok, már újabb defekt borzolta a kedélyeket.
Ezúttal Felipe Massát érte utol a végzet, és kapott bal hátsó defektet a korábbi bajnoki riválisához hasonlóan, ráadásul meg is pörgött. A két esetre reagálván többen is kijöttek új gumikért, azonban ezzel még nem volt vége: a 15. körben Jean-Éric Vergne szenvedett bal hátsó defektet, és szórt törmelékeket a pályára a két Lotus előtt. Ekkor kezdtek komolyra fordulni a dolgok, és a versenyirányítás a törmelékekre hivatkozva beküldte a biztonsági autót. A korlátozás alatt nagy volt a tanácskozás, a csapatok igyekeztek reagálni a helyzetre, és a többség kihívta a versenyzőit friss abroncsokért.
Az újraindításnál Vettel, Rosberg, Adrian Sutil sorrendben jött el az első hármas, és noha a Red Bull-os előnyre tudott szert tenni az élen, a Mercedes lemaradása nem volt olyan nagy, mint a korábbi nagydíjakon, ami érdekes fejlemény volt a néhány héttel korábban kirobbant gumiteszt-botrány után. A futam középső szakaszában lehűlni látszottak a kedélyek, de tartogatott még izgalmakat a silverstone-i vasárnap.
A magabiztosan vezető Vettel alatt ugyanis megadta magát az autó a 42. körben, és az idénybeli első és mint utóbb kiderült utolsó kiesését szenvedte el. A Red Bull elég rossz helyen parkolt le, így újabb korlátozás következett, a safety car mögött az élre álló Rosberg haladt, mögötte Kimi Räikkönen és Sutil alkotta a top 3-at. Ám épphogy zöld jelzést kapott a mezőny, újabb defekt borzolta a kedélyeket: most Pérez bal hátsója durrant el. A véghajrá azonban a gumikkal kapcsolatos aggályok ellenére is rendkívül kemény csatározást hozott: Webber, Alonso és Hamilton igyekezett előrébb törni, miközben egymással is összecsaptak.
Az ausztrál az utolsó körben Rosberghez is fenyegetően közel került, azonban előzni már nem maradt ideje, így a mercedeses szerezte meg a győzelmet, míg Webbernek meg kellett elégednie a második hellyel. A dobogó alsó fokára Alonso állhatott fel, míg Hamilton a negyedik helyig tudott visszakapaszkodni hazai közönség előtt.
BRIT NAGYDÍJ
2013. június 30., Silverstone
1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:32.59.456
2. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) +0.765
3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) +7.124
A TELJES VERSENY: