F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

Jochen Rindt halála után nem maradt igazi kihívója Jackie Stewartnak, akinek csapata, az 1968-ban és 1969-ben a Matra, 1970-ben pedig a March kasztniját használó Tyrrell 1971-re már saját autót gyártott, és a Ford-Cosworth DFV-motorral Stewart az idény első hét versenyéből ötöt megnyert. A 11 futamos vb 9. futama az Olasz Nagydíj volt, Stewartnak csaknem háromszor annyi pontja volt, mint a mögötte álló Jacky Ickx-nek (51–19), azaz a legfontosabb kérdés eldőlt, a skót kétszeres világbajnokként érkezett Olaszországba.

Ennek ellenére nagy várakozás előzte meg a monzai futamot, amelyet egy évvel korábban beárnyékolt Rindt időmérőn elszenvedett halálos balesete, de maga a verseny a szokásos izgalmas csatát hozta, a 68 kör alatt hat pilóta között 25 alkalommal változott a versenyben vezető kiléte – és ez csak a célvonalnál jegyzett állásra vonatkozott. 1971-re 55 körre csökkent a versenytáv, 75 kilométerrel kevesebbet kellett megtenniük a versenyzőknek. A Lotus ellen még jogi eljárás folyt Olaszországban (a helyi törvények szerint a súlyos sérülést vagy halált okozó balesetekért a pálya nem vállalt felelősséget, csak a pilóta és a csapata), így az istálló „álnéven” indította el autóját, benne a fiatal brazil Emerson Fittipaldival.

A gyors monzai pályán alig volt féktáv, évek óta szinte végig padlógázzal mehettek az autók, a Ferrari, a BRM és a Matra V12-es motorja felvette a versenyt a Ford hajtóművével, az időmérő első négy helyén a 12 hengeres motorral hajtott autók zártak. A versenyen kiegyenlített csata folyt, amíg valaki az előtte haladó szélárnyékába tudott kerülni, nem maradt le. A rajt a negyedik sorból induló ferraris Clay Regazzoninak sikerült a legjobban, már az első körben az élre állt. A svájci mellett Stewart, Ronnie Peterson (March), Francois Cevert (Tyrrell), Jo Siffert (BRM), Ickx (Ferrari), Howden Ganley (BRM) és Peter Gethin (BRM) alkotta a nyolcfős bolyt a mezőny élén, köztük egyenesről egyenesre átalakult a sorrend.

A 16. körben Stewart és Ickx, később Regazzoni esett ki motorhiba miatt, de kisvártatva Mike Hailwood (Surtees) és a pole pozíciós Chris Amon (March) csatlakozott a vezető bolyhoz, ők is többször az élre álltak. Utóbbi hamarosan lemaradt a motorja túlmelegedése miatt, és így járt Siffert is. A leintésig öten maradtak az élbolyban, folytatódott a folyamatos helycsere, a célegyenesben legtöbbször Petersonnak jött ki a lépés, az 55 körből 23 alkalommal ő suhant át elsőként a célvonalon. Amon 9, Cevert 7, Hailwood 5, Regazzoni 4, Siffert és Gethin 3-3, Stewart egy alkalommal vezetett a kör végén – hivatalosan 25 alkalommal változott a vezető kiléte (ugyanannyiszor, mint egy évvel korábban a 13 körrel hosszabb futamon), de körön belül ennek a többszöröse volt a változás az élen.

A legutolsó körben is öten közelítettek a győzelem reményében a célegyenest megelőző Parabolica-kanyarhoz – ezen a ponton senki sem akart vezetni, mert tudták, az fog nyerni, aki kigyorsításkor elkapja valakinek a szélárnyékát, és a célvonal előtt kiugrik mellé, és lendületből megelőzi. Cevert és Peterson együtt fordult az utolsó jobbosba, mindketten a lehető legkésőbb fékeztek, ki is sodródtak picit, így Gethin már a kanyar közepén az élre állt, és senki sem volt olyan szorosan mögötte, hogy használja a szélárnyékát.

Egyetlen századmásodperccel előzte meg Petersont, Cevert is egy tizeden belül ért célba, Hailwood lemaradása 18, Ganleyé 61 század volt minden idők legszorosabb F1-es befutóján, a 2003-as Olasz Nagydíjig ez volt minden idők leggyorsabb versenye 242.615 kilométer per órás átlagsebességgel. Monzát 1972-re átalakították, sikánokat építettek bele, így nem működött többé a szélárnyékos csata az Olasz Nagydíjon.

OLASZ NAGYDÍJ
1971. szeptember 5., Monza
55 kör, 316.25 km
1. Peter Gethin (brit, BRM)
2. Ronnie Peterson (svéd, March-Ford) 0.01 másodperc hátrány
3. Francois Cevert (francia, Tyrrell-Ford) 0.09 mp h.