Az 1969-es idényre csúcsfokozatba kapcsolt a technikai fejlődés a Formula–1-ben. Az 1968-ban az autókra került légterelőket villámgyorsan fejlesztették, az első futamra több csapat is úgy érkezett meg, hogy mozgatható vezetőszárnyakat használt – a kanyarokban bedöntötték azokat a nagyobb leszorító erő érdekében, míg az egyenesekben vízszintesre fektették, hogy kisebb legyen a légellenállás. A kezdetleges DRS-eket a Lotusnál lábbal, a McLarennél kézzel állították, míg Ken Tyrrell és Gérard Ducarouge tervező a Matránál azt találta ki, hogy ha ötödik sebességi fokozatba kapcsol a pilóta, a légterelő automatikusan vízszintes állásba vált.
Az idény első két versenyén olyan sok veszélyes helyzet alakult ki a légterelők meghibásodása miatt, hogy a Monacói Nagydíjra betiltották őket. A szigorítás egy futamig tartott, Hollandiában visszakerültek a légterelők az autókra, de megtiltották, hogy mozgathatóak legyenek. Ezen felül megjelentek az összkerék-meghajtású autók, és a Cosworth legendás DFV erőforrása annyira dominánssá vált, hogy 1969-ben már csak a Ferrari és a BRM használt saját hajtóművet, mindenki más a Ford neve alatt futó háromliteres hajtóműre szavazott – az összes pole pozíciót, győzelmet és leggyorsabb kört azzal jegyezték.
A francia Matra vállalat gyári F1-es csapata hivatalosan nem indult el az 1969-es világbajnokságban (amely márciustól októberig tartott 11 futamon át), mert a motorja nem volt elég jó ahhoz, hogy felvegye a versenyt a Ford-Cosworthtal. Ken Tyrrell ugyanakkor megkapta a kasztnit, amely máig az egyetlen olyan autó, amelyet Franciaországban gyártottak, és világbajnokságot nyert. A Ferrarinál sem volt nagy a lelkesedés, az olaszok csupán egy autót indítottak, a Német Nagydíjon pedig részt sem vettek. A vb végeredménye: 1. Jackie Stewart (brit, Matra-Ford) 63 pont, 2. Jacky Ickx (belga, Brabham-Ford) 37, 3. Bruce McLaren (új-zélandi, McLaren-Ford) 26. Konstruktőrök: 1. Matra-Ford 66, 2. Brabham-Ford 49, 3. Lotus-Ford 47 |
Jackie Stewart a Matra-Forddal az első öt futamból négyet megnyert, toronymagasan vezette a vb-pontversenyt, amikor megérkezett a mezőny a silverstone-i Brit Nagydíjra. Az egy körön nagyon gyors Jochen Rindt négy tizeddel megelőzte a skótot az időmérőn, és a verseny is óriási csatát hozott kettejük között. Nem tudtak meglógni egymástól, a másik szélárnyékába bújva tapadtak és előzgettek oda-vissza, az F1 egyik klasszikusát írva.
A többieket nagyon lerázták, de csatájuk csak addig tartott, mígnem Stewart a 63. körben jelezte Rindnek, hogy a hátsó légterelője ferdén áll, és hozzáér a kerekéhez, ami miatt defektet kaphat. Az osztrák kiállt a bokszba, megigazították a légterelőjét, de túl keveset tankoltak a Lotusba, ami miatt a hajrában újra ki kellett állnia, és csak negyedik lett.
Stewartnak – ahogy a világbajnokságban – nem maradt riválisa, egykörös előnnyel nyert Jacky Ickx előtt.
BRIT NAGYDÍJ
1969. július 19., Silverstone
84 kör, 395.686 km
1. Jackie Stewart (brit, Matra-Ford)
2. Jacky Ickx (belga, Brabham-Ford) 1 kör hátrány
3. Bruce McLaren (új-zélandi, McLaren-Ford) 1 k h.