csupasport bannerhátsófüves banner
FutásVízi sportokTúrázásKerékpározásFitneszExtrém sportokÉletmódProgramajánló
Csupasport
21 perce

Hamarosan itt az idő, hangolódjunk a Kinizsi Százasra!

Május 30-án rajtol Magyarország legrégebbi és legpatinásabb teljesítménytúrája, a célegyenesbe fordulva érdemes terveket készíteni, hogyan tudjuk sikerrel teljesíteni.

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

A szombaton rendezett futókörök napján 25 helyszínen több mint tízezer résztvevő húzott futócipőt, s összesen csaknem 90 ezer kilométert teljesítettek.
Csupasport
2026.05.17. 14:25

Lemaradt a dobogóról a Kassa–Miskolc Ultramaratonon, mégsem csalódott

Belej-Fekete Bálint a közelmúltban 10:44:51-es idővel negyedik lett a 118 kilométeres Kassa–Miskolc Ultramaratonon.
Csupasport
2026.05.16. 10:35

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Gorka Márton a közelmúltban Jóború Lászlóval párban 28 óra és 16 perc alatt teljesítette a 152 kilométeres Kört.
Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

„A londoni győzelmem után csak annyit mondhatok, hogy mint mindig, most is a lehető legjobban felkészülök, és olyan gyorsan szeretnék futni, ahogy csak tudok.”
Csupasport
2026.05.13. 13:50

Voltak benne kétségek, végül korosztályos győzelmet aratott Horvátországban

Táncos Gábor 6:49:45-ös idővel az Istria 100 by UTMB 69 kilométeres távján összetettben a 18., korosztályában pedig az első helyen végzett.
Csupasport
2026.05.12. 14:48

Rakonczay Gábor 1217 kilométerrel nyerte a Sri Chinmoy ultramaratont

A magyarok közül 1000 kilométer fölé jutott Fodor Szilárd is.
Csupasport
2026.05.11. 11:39

Vásárhelyi Máté pályacsúccsal győzött a kalandos Mátrabérc Trailen

Vásárhelyi Máté 04:45:12-es idővel, pályacsúccsal győzött az 55 kilométeres Mátrabéc Trailen.
Csupasport
2026.05.09. 08:17

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Eliud Kipchoge tanácsait is megfogadta a kínai gyártó, az új óra az amatőr futók életét is nagyban megkönnyíti.
Csupasport
2026.05.08. 11:36

Rebbenszki Gábor két órát javított az idején az Ultrabalatonon

Rebbenszki Gábor 18:54:10-es idővel negyedik lett az idei Ultrabalatonon.
Csupasport
2026.05.06. 17:06

Háromból három győzelem – idén is ledarálta az Ultrabalatont a Tuttobici

Az Imre Alexandra, Szaniszló Máté, Prisznyák Gábor és Bognár Gergely alkotta Tuttobici nyerte meg a négy fős vegyes csapatoknak kiírt számot az Ultrabalatonon, az együttes ideje 14:06:32 óra a 209 kilométeres távon.
Csupasport
2026.05.05. 17:58

Boros Linda: Biztos voltam benne, hogy szintidőn belül beérek a célba

Boros Linda első hölgyként szintidőn belül, 60 óra 33 perc alatt teljesítette a #Projekt418-at, azaz egymás után kétszer körbefutotta a Balatont az Ultrabalaton keretein belül.
Csupasport
2026.05.04. 14:22

Csingár István: A legfontosabb az volt, hogy időben reagáljak minden problémára

Csingár István 54 óra 47 perc alatt elsőként ért be a célba a dupla Balaton-kört teljesítők között az Ultrabalatonon.
Csupasport
2026.05.03. 16:02

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Horn Zsanett tavaly lecsúszott a dobogóról, idén 21:22:43-as idővel ért célba a 3. helyen a hölgyek versenyében.
Csupasport
2026.05.02. 16:52

Fazakas Bíborka: Érdemes az érzéseket tudatosságra cserélni

Fazakas Bíborka 3:59:21-es idővel ötödik lett a női mezőnyben, korosztályában pedig második az Istria 100 by UTMB 42 kilométeres távján.
Csupasport
2026.04.29. 18:06

Bronzérmet szerzett az első száz kilométeres versenyén

Juhos-Nagy Krisztina 10:12:59-es idővel harmadik lett az Omszki Ultra száz kilométeres távján a nyílt futamban.
Csupasport
2026.04.28. 16:46
Csupasport
2021.04.15. 17:40

Csupasport: mindenhol a szabadidősportért

Komoly üzenetek vagy éppen tréfás megjegyzések, látványos képek és szívszorító történetek: érdemes felkeresni a Facebook- és Instagram-oldalunkat is! Kattintás után a részletek.

Csupasport blogok

Sportélet a mátrixban – nyári őrület: küzdeni az árral szemben

Maratoni út a vb-re – „Szeretem a meleget, de negyven fokban az én agyam is felforr”

Maratoni út a vb-re – „Nem is tudtam, hogy létezik várólista, pláne hogy én is rajta vagyok…”

Még több sport

19:31 — Hamarosan itt az idő, hangolódjunk a Kinizsi Százasra!

08:20 — Belső utazás, sakkjátszma, versenyló legyőzése – Rakonczay Gábor tíznapos sikere

15:47 — Túra és nordic walking: ne keverjük a kettőt!

14:16 — Bejött a számítása, bronzérmet szerzett a Kassa-Miskolc Ultramaratonon

16:23 — Esküvő és győzelem – immár feleségként nyert a Cerbona Félmaratonon

16:46 — Aranyéremért ment szülővárosába, meg is nyerte a Kassa–Miskolc Ultramaratont

14:25 — Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

10:35 — Lemaradt a dobogóról a Kassa–Miskolc Ultramaratonon, mégsem csalódott

15:18 — Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

08:46 — Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

13:50 — Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

14:48 — Voltak benne kétségek, végül korosztályos győzelmet aratott Horvátországban

11:39 — Rakonczay Gábor 1217 kilométerrel nyerte a Sri Chinmoy ultramaratont

21:39 — Tíz jó ok, amiért érdemes rendszeresen bringázni

08:17 — Vásárhelyi Máté pályacsúccsal győzött a kalandos Mátrabérc Trailen

11:36 — Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

16:21 — A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

17:06 — Rebbenszki Gábor két órát javított az idején az Ultrabalatonon

12:37 — A férfiak a 11., a nők a 15. helyen zárták a víz alatti hoki klubcsapatainak Eb-jét

17:58 — Háromból három győzelem – idén is ledarálta az Ultrabalatont a Tuttobici

Gratulálunk a Csupasport nagy kihívásait teljesítőknek!

ÉRDEMES BELELAPOZNI

Futóarcok: a példaképek könyve

Karintia szépségei – ingyenes e-magazin!

Edzéstervek: hogyan kell jól futni?

AUSZTRIA

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők

8 tipp az éjszakai baglyoknak

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés

VIDEÓK

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csingár István ért célba elsőként az Ultrabalaton dupla körén

Csupasport
2019.08.12. 09:37

Törött lábbal sem tud leállni a szépség

Az Instagramon két és félmillió követővel büszkélkedő Letícia Bufonit a sérülés sem riasztja el attól, hogy gördeszkázzon.
Csupasport
2019.08.11. 20:15

A híd, amely Artúr király várába vezet

Az angliai Cornwall megyében található Tintagel vár a középkori legendák szerelmeseinek kedvelt helye. Az Artúr király és a kerekasztal lovagjainak történetét felelevenítő romokhoz vezető új függőhidat a napokban adtak át.
Csupasport
2019.08.11. 17:38

Szabó Zoltán: Húsz nap alatt húsz ironman

Két magyar versenyző is rajthoz áll a hétfőn kezdődő Swissultra leghosszabb, „Double Deca” távján, amelyen az indulóknak húsz nap alatt húsz ironman távú triatlont kell teljesíteniük. Szabó Zoltánnak tavaly már megvolt a tíz, most duplázna.
Csupasport
2019.08.11. 14:46

Augusztusban ki szokott futni?

Aki szeretne ingyen indulni a Wizz Air Budapest Félmaratonon vagy a SPAR Budapest Maraton Fesztiválon, netán örülne karórának, ajándékcsomagnak, élménybelépőnek is, fusson – és jelentkezzen!
Csupasport
2019.08.11. 12:53

Felfrissülés százhúsz kilónyi jégben

A kemény fizikai teljesítmény utáni jeges fürdőzés bevett regenerációs módszer sportolóknál, kevesen vannak azonban, akik a mentális felfrissülés kedvéért ücsörögnek a jeges vízben. Ismerjük meg az ázsiai Jégembert!
Csupasport
2019.08.11. 10:33

Balatoni félmaratoni, napfelkeltével

Újra félmaratoni futás a Káli-medencében: augusztus 19-én több százan kelnek hajnalban, hogy a futás előtt még gyönyörködhessenek egy sort a Balaton közepéről a napfelkeltében.
Csupasport
2019.08.10. 19:05

Bicskával vágta le a karját, hogy élhessen

Az egyik leghihetetlenebb túrázós történet minden bizonnyal Aron Ralstoné, akinek majdnem tragédiával végződő 2003-as esete pontosan megmutatta, miért jó, ha más is tudja, hova mentünk túrázni.
Csupasport
2019.08.10. 15:19

Sznorkelezés: amit feltétlenül tudni kell

Nyáron az amatőrök körében is hatalmas sláger a sznorkelezés, megnéztük, mire kell figyelni, ha amatőrként búvárkodni szeretnénk a vakáció alatt.
Csupasport
2019.08.10. 13:12

Empátiából is csúcs a rekorder futó

Sharon Gayter a napokban megjavította a Brit-szigetek keresztülfutásának világrekordját: az ötvenöt éves asszony kevesebb mint háromszáz óra alatt futotta le a John O’Groats és a Land’s End közötti 1322 kilométeres távot.
Csupasport
2019.08.10. 09:21

Vízesések a fátyoltól a kapuig

Nyáron felüdülést jelent, ha túráink valamilyen formában kapcsolatban állnak a vízzel. Hazánk leglátványosabb vízesései könnyű megközelítésük miatt remek célpontot kínálnak családi kirándulásoknak is.
Csupasport
2019.08.09. 20:49

BOGI BLOGJA Szigeti veszedelem

Bogi Görögországban nyaral és fut, azaz futva nyaral, de a pénteki blogja természetesen nem maradhat el: kiderül, miért akarták megenni a kutyák, mivel lehet felváltani a zselét, és mire kell figyelni Aχῶδπλ városában.
Csupasport
2019.08.09. 18:51

eXtremeMan: a hölgyek után az urak jönnek

Szerdától vasárnapig tartó rendezvénnyé nőtte ki magát a nagyatádi eXtremeMan, amelynek keretén belül rendezik meg szombaton a hosszú távú triatlon országos bajnokságot.
Csupasport
2019.08.09. 17:11

Lubics izgul, de Nagyláb nyomába indul

Magyar idő szerint péntek kora este rajtol Lubics Szilvia a Bigfoot 200 Endurance Run terepultrán, az Amerikai Egyesült Államokban, a Cascade-hegységben. Új tetoválást is csináltatott.
Csupasport
2019.08.09. 14:52

Hegyi túrák: nagyon sok a halálos baleset

Egyszer fent, másszor lent, avagy a statisztikák is figyelmeztetnek: tartsuk szem előtt, hogy a csúcs meghódításával még nem ér véget a hegyi túrázás.
Csupasport
2019.08.09. 12:19

Mészkő, sör, vadászgépek, bringások

Szombaton újra jön az immár hagyományosnak nevezhető Mofém Underworld-kupa, amely során a kőbányai pincerendszerben tekerhetnek a bringások.
Csupasport
2019.08.09. 08:26

Környezetbarát tippek futóknak (2. rész)

Napjainkban talán világszinten az egyik legfelkapottabb téma a globális felmelegedés, a klímaváltozás és ezek hatásai környezetünkre, földünkre, életünkre. A Decathlon segítségével most újabb tippeket adunk a „zöld” futóvá váláshoz.

382

/

527