csupasport bannerhátsófüves banner

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

MTI  MTI
2026.05.17. 14:25
null
A Futókörök Napján 25 helyszínen több mint tízezer résztvevő futott (Fotó: facebook.com/szeosz)
A szombaton rendezett futókörök napján 25 helyszínen több mint tízezer résztvevő húzott futócipőt, s összesen csaknem 90 ezer kilométert teljesítettek.

 

 

A szervezők beszámolója szerint a rendezvényhez minden helyszínen legalább kétszázan csatlakoztak, noha az időjárás korántsem volt ideális, országszerte záporok nehezítették a futók dolgát. A települések közötti versenyt Budapest XVIII. kerületét és Gyömrőt megelőzve Dabas nyerte meg 10 897,95 kilométerrel. 

„A futók ismét bebizonyították, hogy nincsenek cukorból. Külön öröm, hogy az új QR-kódos időmérési rendszer kiválóan működött, a résztvevők azonnal digitális oklevelet kaptak, így a futókörök napja technológiai szempontból is új szintre lépett”  – fogalmazott Antal Ferenc, az országos programot koordináló Szabadidősportesemény-szervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) elnöke.

A szervezők a résztvevői visszajelzések alapján már most a jövő évi fejlesztéseken dolgoznak, céljuk pedig egy még több helyszínt megmozgató, még nagyobb országos sportünnep létrehozása.

 

Legfrissebb hírek

Bevált a taktikája, előkelő helyen végzett a Bucovinán

Csupasport
1 órája

Új részvételi rekord a legnagyobb hazai szabadidős sporteseményeken

Csupasport
Tegnap, 14:26

Mendel Dániel okos versenyzéssel ért el remek eredményt Svájcban

Csupasport
2026.08.14. 16:48

Versenylista futóínyenceknek Kozma Rolandtól: Daráló, Julian Alps és A Kör

Csupasport
2026.08.13. 16:48

A bokafájdalom ellenére magabiztosan teljesítette a Darálót

Csupasport
2026.08.12. 16:44

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
2026.08.11. 16:44

A szombati harminc kilométer után vasárnap megnyerte a félmaratonit

Csupasport
2026.08.08. 16:52

Nem látott rá esélyt, mégis bronzérmes lett az UTT-n

Csupasport
2026.08.06. 19:58