csupasport bannerhátsófüves banner

Empátiából is csúcs a rekorder futó

Vágólapra másolva!
2019.08.10. 13:12
null
Sharon Gayter a napokban megjavította a Brit-szigetek keresztülfutásának világrekordját: az ötvenöt éves asszony kevesebb mint háromszáz óra alatt futotta le a John O’Groats és a Land’s End közötti 1322 kilométeres távot.

Sharon Gayter élete csupa kihívás...

Ő ugyanis az első nő, aki háromszáz óra alá tudta vinni a Brit-szigetek két csücske közötti futás rekordját. Az ideje lehetett volna jobb, de egy úttorlasz miatt vesztegelt három órát az egyik szakasznál. Egyszer rosszul lett, elájult, nem tudni, konkrétan miért, de tudta folytatni a futást. A végefelé már nehezen viselte a megpróbáltatásokat – amit meg lehet érteni – zsibbadt, és fájlalta a lábait.

A közel tizenkét napon át tartó kihívás utolsó kilenc napján már nem volt alkalma fürdeni, pihenni is csak három-négy órát tudott, az utolsó etap során csupán másfél óra alvást engedélyezett magának, mert nagyon vágyott rá, hogy háromszáz óra alá be tudja vinni a rekordot.

Sharon Gayter ezúttal is egy mentális betegségeket segítő alapítványnak gyűjtött adományokat, mint mindig, ugyanis korábban három barátja is öngyilkos lett. Az asszony empátiája vélhetően összefügg saját nehéz sorsával, zaklatott gyerekkora volt, kamaszként is csak hányódott ide-oda, majd buszsofőrként helyezkedett el. Akkor ismerte meg a férjét, aki jó hatással volt rá, az ő ösztönzésére folytatta a tanulmányait, jelenleg az egyik brit egyetemen dolgozik adjunktusként.

Mostani rekordjának ideje 12 nap, 11 óra, 6 perc, 7 másodperc. De nem ez az első és egyetlen csúcsa. Már ezt a rekordot is tartotta egyszer (2006-ban állította fel), de megjavították, és van olyan csúcsa is, amit a férfiak között tart.

Fotó: Sharon Gayter/Twitter

Legfrissebb hírek

Császi Eszter izgalmakkal teli futás végén lett ezüstérmes

Csupasport
5 órája

Várják a helyszínek jelentkezését a májusi Futókörök napjára

Csupasport
Tegnap, 14:37

Authentic Phidippides Run: Blaskó Mihály jócskán megjavította egyéni csúcsát

Csupasport
2025.12.04. 12:30

Szoros volt a hajrá, de Kovács Gáspár győzött a hazai terepen

Csupasport
2025.12.02. 12:54

Nem akart versenyezni, végül megnyerte a félmaratoni távot

Csupasport
2025.12.01. 17:50

Verseny közben döntött a távról – győzelem és egyéni csúcs lett belőle

Csupasport
2025.11.30. 11:23

Nehéz út van mögötte, de már látja a fényt az alagút végén

Csupasport
2025.11.27. 12:13

Hazai pályán versenyzett, győzött is az Őrségben

Csupasport
2025.11.26. 12:05
Ezek is érdekelhetik