Belső utazás, sakkjátszma, versenyló legyőzése – Rakonczay Gábor tíznapos sikere

– A tavalyi Atlanti-óceán átevezés után a Csupasportnak azt mondta, hogy ezt követően a futás kerül középpontba, tíz-tizenkét évre tervez ebben a sportban, s komoly célokkal vág bele. Egy tíznapos verseny megnyerése volt az első közülük?
– A kikötés után a nulláról kellett kezdenem, ugyanis akkor három hónapig „nem használtam a lábamat” – mondta a Csupasportnak Rakonczay Gábor. – Aztán fokozatosan visszajött az erőm és az állóképességem, s tíznapos verseny pedig régóta célkeresztben volt már. Mivel a szeptemberi balatonfüredi hatnapos világbajnokság az idei főversenyem, mindenképpen szerettem volna előtte teljesíteni egy tíznapost. Így más perspektívába kerülnek a hatnapos nehézségei, és mivel jó állapotban éreztem magam, kihagyhatatlan lehetőségnek tűnt a szófiai verseny. Utólag is azt mondom, hogy nagy élmény volt és örülök, hogy végig minden klappolt. A cél, a győzelem meglett, és tudtam, hogy ehhez legalább ezerkétszáz kilométert kell futnom.

– Milyen volt a verseny?
– Az első napon tettem meg a leghosszabb távot, százhetvenöt kilométert, majd ráálltam a napi százhúsz-százhuszonöt kilométerre. Ami a pihenést illeti, az első három napban naponta két, majd később három órát aludtam. A nagy étkezésemet a pályán végeztem séta közben, ezt követően jött a pihenés, utána egy komolyabb frissítés. Az időjárás változatos volt, az első éjjeleken még mínuszt is mértek, majd egyre melegedett, az utolsó négy nap már kellemes futóidő volt. A parkban kijelölt pályát nem különítették el, így a járókelők, babakocsisok vagy kutyát sétáltatók ugyanott járkáltak, ahol mi versenyeztünk. Eléggé oda kellett figyelni, nem a megszokott steril körülmények fogadtak minket, de meg lehetett oldani. 

Egyébként a pályakör 785 méter volt, ami rövidnek számít, és csak jobbkanyar volt benne, fordító nélkül. A mezőny eléggé erős, heten is ezer kilométer fölé mentek. Egyébként az olasz Andrea Marcato ebben a versenyszámban legyőzhetetlennek számít, azonban most nem jött ki neki a lépés, ötödik lett, de így is bőven ezer kilométer fölé jutott. A skót Luke Ivoryval ismét nagyot csatáztunk, szerencsére én jöttem ki jobban belőle. Egyébként a szervezés előtt le a kalappal, a személyzet kitett magáért. Remek ételek közül lehetett válogatni, érdekes, hogy „normális” ennivalókkal is ezt a teljesítményt lehet nyújtani – nem muszáj csak géleket és izókat bevinni. A negyedik naptól akadt egy plusz nehezítő körülmény: valamilyen fa termését folyamatosan fújta a szél, bement a cipőkbe is, emiatt mindenkinek vízhólyagok keletkeztek a talpán, sőt akadtak, akiknek a körme bánta a dolgot, szóval kezelni kellett a sérüléseket. 

– Hány kilométert tett meg naponta?
– Ahogy mondtam, az első nap egy biztonsági százhetvenöt kilométert tettem meg, majd ráálltam a napi átlag százhúsz-százhuszonötre. Persze előfordult, hogy nem jött össze, a legkevesebb százkilenc kilométer volt, de többségében masszívan százhúsz fölé jutottam. Egy tíznapos versenynél máshogy mennek a dolgok, mint, mondjuk, egy huszonnégy vagy negyvennyolc órásnál, a segítőnek is más a feladata. Komoly taktikát kell felépíteni, mivel ugyanannyi kilométer megtétele a negyedik, ötödik vagy hatodik napon már másként megy. Márpedig a nyolcadik-kilencedik napon is megfelelő futóállapotban kell lenni.

– Önt ki segítette?
– A feleségem, Luca. Le a kalappal előtte, három óra alvásokkal végigtolta az egész versenyt és együtt remekül vettük a nem tervezett nehézségeket is. Az eredmény igazi közös siker! De a rendezők is profik voltak, mindenre odafigyeltek, biztonságban érezte magát minden futó. Minden azt szolgálta, hogy a futók minél több kilométert gyűjthessenek. 

– Egy ilyen hosszúságú versenyen elkerülhetetlenek a nehézségek. Ezúttal mi volt a legnagyobb?
– Egy másfél napos időszak, amikor Luke Ivory vezetett, de tíz kilométeren belül voltunk egymáshoz képest. Aztán megelőztem, és az utolsó estére jelentős előnyre tettem szert, majd elmentem pihenni. Arra lettünk figyelmesek, hogy mindent egy lapra feltéve egy utolsó nagy rohamba kezdett, húsz perc után fel kellett kelnem és vissza a pályára. Órákon keresztül küzdöttünk egymással, de közel négy óra elteltével sem tudott igazán faragni a hátrányából, így lement a pályáról.

Egyébként Ivory és a segítője teljesen más taktika szerint versenyzett, inkább azt nézték, hogy etessük meg a „versenylovat” és mindenáron győzzük le a másikat – igazi harcként fogták fel. Egyébként Luke frissítője szakmája szerint huszonöt  éve versenylovak és kutyák futtatásával foglalkozik. Emiatt feszültté vált a hangulat, a frissítőasztaloknál is ment a méregetés, hogy ki a jobb, ki törik meg hamarabb. Egyébként ugyanezt eljátszottuk egymással három éve az olaszországi világbajnokságon is, de ott is és most is én jöttem ki jobban belőle. Éles helyzetek ezek, kis dolgokon múlik a helyezés, miközben a verseny hosszúsága miatt egy valóságos belső utazáson is részt vesz a futó ilyenkor. Az ember sok időt tölt önmagával és a barátaival a pályán. Jó volt látni a többi magyart, ahogy mindenki haladt a célja felé. Ezúton is gratulálok nekik! Török Benajáminnal sokat segítettük egymást, és humorral találtunk fogást a nehezebb helyzeteken. Igazi kincs egy ilyen baráttal egy pályán futni.

– Ha jól tudom, egy amerikai verseny miatt is számított ez a megméretés.
– Való igaz. Ugyanez a szervezőcsapat rendezi Queensben a híres Self-Transendence 3100 Mile Race nevű versenyt, amely New Yorkban egy 3100 mérföldes körözős futás. Mivel korábban jeleztem, hogy szeretnék részt venni rajta, a szervezők mondták, hogy meg akarnak előtte nézni egy tíznaposon. Ilyen szempontból is sokat jelentett a szófiai verseny.

– Tekintsünk egy kicsit előre: milyen célokat tűzött ki?
– Most lesz néhány nap pihenő, majd elkezdek készülni a szeptemberi balatonfüredi hatnapos világbajnokságra, ahol szintén a dobogó teteje a cél.