Nincs még jó formában, de így is megnyerte az ötven kilométeres versenyt

– Megnyerte a gánti versenyt – elégedett a teljesítményével?
– Teljes mértékben felkészülési versenynek szántam a Gánt Trailt – mondta a Csupasportnak Kőhidi Csilla. – Áprilisban a hetvenhét kilométeres Vérkör TT, májusban pedig az Ultra-Trail Hungary nyolcvannégy kilométeres Szentlászló Trail távja lesz a következő megméretésem. Ezek előtt pont ideális verseny volt a Gánt Trail. Habár sikerült győznöm, jó formáról egyelőre nem beszélhetek, erősödnöm kell, de az állóképességem teljesen rendben volt. Összességében elégedett vagyok, örülök a győzelemnek.
– Milyennek értékelia versenyét?
– Tavaly sok negyven-ötven kilométeres távot teljesítettem – akár nagyobb szintemelkedéssel –, így pontosan tudtam, miképp kell beosztanom az erőmet a közel öt óra futás alatt. Nem siettem el az elejét, felvettem egy egyenletes tempót, illetve igyekeztem megfelelően frissíteni. Már a legelején az élre kerültem, nem nézegettem hátra, fogalmam sem volt, hogy mögöttem mi zajlik. Szépen, egyenletesen haladtam előre, bízva abban, hogy ha valaki utolér, akkor rá tudok tenni még egy lapáttal, képes leszek pluszenergiákat mozgósítani.
A verseny előtt három héttel kissé megsérült a bokám, ennek éreztem még az utóhatásait. Igyekeztem a lejtmenetekben óvatosan haladni, szerencsére semmi probléma nem lett.

– Volt bármi, ami kisebb-nagyobb nehézséget okozott?
– Az időjárás. Nulla fokban rajtoltunk, a célba érkezéskor pedig tizenhat volt. Futás közben kellett vetkőzni, nem volt ideális ez a nagy hőmérséklet-különbség.
– Említette a következő versenyeit, utánuk van már tervben valami?
– Így van, legközelebb a Vérkör TT-n, majd az Ultra-Trail Hungaryn veszek részt, remélem minden rendben lesz, sérülés nélkül sikerül teljesíteni ezeket. Az esztendő második feléről egy kicsit később beszélnék, most csak a közeljövőre koncentrálok.

Teljes erőből ment előre – pályacsúcs lett belőle

Kitartó volt, országos bajnoki bronzérmet szerzett

Motiváltan futott, győzelem és pályacsúcs lett belőle

Életmódváltásból ötven kilométeres országos bajnoki cím






