csupasport bannerhátsófüves banner
FutásVízi sportokTúrázásKerékpározásFitneszExtrém sportokÉletmódProgramajánló
Csupasport
6 órája

Hamarosan itt az idő, hangolódjunk a Kinizsi Százasra!

Május 30-án rajtol Magyarország legrégebbi és legpatinásabb teljesítménytúrája, a célegyenesbe fordulva érdemes terveket készíteni, hogyan tudjuk sikerrel teljesíteni.

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

A szombaton rendezett futókörök napján 25 helyszínen több mint tízezer résztvevő húzott futócipőt, s összesen csaknem 90 ezer kilométert teljesítettek.
Csupasport
2026.05.17. 14:25

Lemaradt a dobogóról a Kassa–Miskolc Ultramaratonon, mégsem csalódott

Belej-Fekete Bálint a közelmúltban 10:44:51-es idővel negyedik lett a 118 kilométeres Kassa–Miskolc Ultramaratonon.
Csupasport
2026.05.16. 10:35

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Gorka Márton a közelmúltban Jóború Lászlóval párban 28 óra és 16 perc alatt teljesítette a 152 kilométeres Kört.
Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

„A londoni győzelmem után csak annyit mondhatok, hogy mint mindig, most is a lehető legjobban felkészülök, és olyan gyorsan szeretnék futni, ahogy csak tudok.”
Csupasport
2026.05.13. 13:50

Voltak benne kétségek, végül korosztályos győzelmet aratott Horvátországban

Táncos Gábor 6:49:45-ös idővel az Istria 100 by UTMB 69 kilométeres távján összetettben a 18., korosztályában pedig az első helyen végzett.
Csupasport
2026.05.12. 14:48

Rakonczay Gábor 1217 kilométerrel nyerte a Sri Chinmoy ultramaratont

A magyarok közül 1000 kilométer fölé jutott Fodor Szilárd is.
Csupasport
2026.05.11. 11:39

Vásárhelyi Máté pályacsúccsal győzött a kalandos Mátrabérc Trailen

Vásárhelyi Máté 04:45:12-es idővel, pályacsúccsal győzött az 55 kilométeres Mátrabéc Trailen.
Csupasport
2026.05.09. 08:17

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Eliud Kipchoge tanácsait is megfogadta a kínai gyártó, az új óra az amatőr futók életét is nagyban megkönnyíti.
Csupasport
2026.05.08. 11:36

Rebbenszki Gábor két órát javított az idején az Ultrabalatonon

Rebbenszki Gábor 18:54:10-es idővel negyedik lett az idei Ultrabalatonon.
Csupasport
2026.05.06. 17:06

Háromból három győzelem – idén is ledarálta az Ultrabalatont a Tuttobici

Az Imre Alexandra, Szaniszló Máté, Prisznyák Gábor és Bognár Gergely alkotta Tuttobici nyerte meg a négy fős vegyes csapatoknak kiírt számot az Ultrabalatonon, az együttes ideje 14:06:32 óra a 209 kilométeres távon.
Csupasport
2026.05.05. 17:58

Boros Linda: Biztos voltam benne, hogy szintidőn belül beérek a célba

Boros Linda első hölgyként szintidőn belül, 60 óra 33 perc alatt teljesítette a #Projekt418-at, azaz egymás után kétszer körbefutotta a Balatont az Ultrabalaton keretein belül.
Csupasport
2026.05.04. 14:22

Csingár István: A legfontosabb az volt, hogy időben reagáljak minden problémára

Csingár István 54 óra 47 perc alatt elsőként ért be a célba a dupla Balaton-kört teljesítők között az Ultrabalatonon.
Csupasport
2026.05.03. 16:02

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Horn Zsanett tavaly lecsúszott a dobogóról, idén 21:22:43-as idővel ért célba a 3. helyen a hölgyek versenyében.
Csupasport
2026.05.02. 16:52

Fazakas Bíborka: Érdemes az érzéseket tudatosságra cserélni

Fazakas Bíborka 3:59:21-es idővel ötödik lett a női mezőnyben, korosztályában pedig második az Istria 100 by UTMB 42 kilométeres távján.
Csupasport
2026.04.29. 18:06

Bronzérmet szerzett az első száz kilométeres versenyén

Juhos-Nagy Krisztina 10:12:59-es idővel harmadik lett az Omszki Ultra száz kilométeres távján a nyílt futamban.
Csupasport
2026.04.28. 16:46
Csupasport
2021.04.15. 17:40

Csupasport: mindenhol a szabadidősportért

Komoly üzenetek vagy éppen tréfás megjegyzések, látványos képek és szívszorító történetek: érdemes felkeresni a Facebook- és Instagram-oldalunkat is! Kattintás után a részletek.

Csupasport blogok

Sportélet a mátrixban – nyári őrület: küzdeni az árral szemben

Maratoni út a vb-re – „Szeretem a meleget, de negyven fokban az én agyam is felforr”

Maratoni út a vb-re – „Nem is tudtam, hogy létezik várólista, pláne hogy én is rajta vagyok…”

Még több sport

19:31 — Hamarosan itt az idő, hangolódjunk a Kinizsi Százasra!

08:20 — Belső utazás, sakkjátszma, versenyló legyőzése – Rakonczay Gábor tíznapos sikere

15:47 — Túra és nordic walking: ne keverjük a kettőt!

14:16 — Bejött a számítása, bronzérmet szerzett a Kassa-Miskolc Ultramaratonon

16:23 — Esküvő és győzelem – immár feleségként nyert a Cerbona Félmaratonon

16:46 — Aranyéremért ment szülővárosába, meg is nyerte a Kassa–Miskolc Ultramaratont

14:25 — Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

10:35 — Lemaradt a dobogóról a Kassa–Miskolc Ultramaratonon, mégsem csalódott

15:18 — Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

08:46 — Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

13:50 — Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

14:48 — Voltak benne kétségek, végül korosztályos győzelmet aratott Horvátországban

11:39 — Rakonczay Gábor 1217 kilométerrel nyerte a Sri Chinmoy ultramaratont

21:39 — Tíz jó ok, amiért érdemes rendszeresen bringázni

08:17 — Vásárhelyi Máté pályacsúccsal győzött a kalandos Mátrabérc Trailen

11:36 — Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

16:21 — A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

17:06 — Rebbenszki Gábor két órát javított az idején az Ultrabalatonon

12:37 — A férfiak a 11., a nők a 15. helyen zárták a víz alatti hoki klubcsapatainak Eb-jét

17:58 — Háromból három győzelem – idén is ledarálta az Ultrabalatont a Tuttobici

Gratulálunk a Csupasport nagy kihívásait teljesítőknek!

ÉRDEMES BELELAPOZNI

Futóarcok: a példaképek könyve

Karintia szépségei – ingyenes e-magazin!

Edzéstervek: hogyan kell jól futni?

AUSZTRIA

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők

8 tipp az éjszakai baglyoknak

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés

VIDEÓK

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csingár István ért célba elsőként az Ultrabalaton dupla körén

Csupasport
2019.08.25. 18:11

A legidősebb Badwater-győztes

Jack Denness csak 39 esztendősen kezdett futni, időközben tizenháromszor teljesítette a legendás ultramaratont, s 2009-ben a legidősebbként ért célba a világ egyik legkeményebb versenyén.
Csupasport
2019.08.25. 16:13

Beach workout: a homok sem akadály

Tengerparti nyaraláskor napozás és fürdőzés közben vagy után iktassunk programunkba egy kis edzést, s az eredmény sem marad el. Néhány fontos szempontra figyeljünk – Szarka Ákos meglátásai.
Csupasport
2019.08.25. 14:44

Futófesztivál vár Szolnokon

Az esemény 2013-as indulása óta hatodik alkalommal teljesíthető a mindössze öt kilométeres táv idén szeptember 14-én. Bárki nevezhet, s a lényeg, hogy mindenki színes élményekkel gazdagodjon.
Csupasport
2019.08.25. 12:47

Titkos orosz expedíció az Everestre

A föld legmagasabb csúcsát 1953-ban mászták meg először, de egy történet szerint létezett egy expedíció, amely a kommunizmus égisze alatt szerette volna learatni a babérokat a britek előtt.
Csupasport
2019.08.24. 19:52

Extrém nehézség, gyönyörű környezet

Idén tizenharmadik alkalommal rendezték meg a kutyás futás nem hivatalos világbajnokságát, a Trophé des Montagnes-t, amelyen részt vett Lesi Zoltán és kutyája, Runy is.
Csupasport
2019.08.24. 15:21

Tippek kezdő vegán sportolóknak

Ahhoz, hogy erősek legyünk, húsra van szükségünk – ezt már sokszor hallhattuk. Mégis egyre több sportoló dönt úgy, hogy minden állati eredetű termékről lemond. Lisa Gawthorne, fitnesz- és életmód-tanácsadó a kezdő vegánoknak segít.
Csupasport
2019.08.24. 11:31

Boldogság és félelem: egyedül a gáton

Az idei Korinthosz is bővelkedett emlékezetes pillanatokban: volt, aki egy segítő közbenjárásának köszönhetően tudott csak elrajtolni, más szelfizett és ölelgette a szemből futókat, és olyan nagyon senkinek sem akaródzott hazaindulni.
Csupasport
2019.08.24. 09:52

Jóga a Citadellán: folytatása következik

Mintegy ezerötszázan vettek részt a Jógázz a Citadellán! elnevezésű rendezvényen, és ismerkedtek meg a hazánkban is egyre népszerűbb életforma rejtelmeivel. A szervezők már gondolkodnak a folytatáson.
Csupasport
2019.08.24. 09:51

Csirkemellel töltött cukkini

Kedvenc ételeidet is elkészítheted egészségesen. A cukkinit például darált hús helyett zsírszegény, fehérjedús csirkemellel is megtöltheted.
Csupasport
2019.08.24. 00:20

BOGI BLOGJA Hófehérke elasztikus cicanadrágban

Bemutatkozik az olvasóknak Grimm Boglárka, aki a világ egyik legnépszerűbb meséjét, a Hófehérkét vetette elektronikus kéziratra – kiderül, hogy magnéziumos izó mentette meg Hófehérkét.
Csupasport
2019.08.23. 18:23

Kalifa: ősszel újabb nyolcezres a terv

Lengyel Ferenc szeptember elején indul a 8163 méter magas Manaszlura, közben azonban eldőlt, hogy Varga Csaba sem pihen a Hidden Peak júliusi megmászása után, hanem a Dhaulagirire készül.
Csupasport
2019.08.23. 17:56

BMX: stadionból a kertvárosba

Szombaton Nyíregyházán rendezik meg a BMX freestyle országos bajnokságot, amely olimpiai pontszerző verseny is egyben. Ezért sem véletlen, hogy nagy az érdeklődés a rendezvény iránt.
Csupasport
2019.08.23. 12:33

A haláltól nem fél a francia pókember

Alain Robert már a magasságtól sem tart, s túl az ötvenen is több száz méteres épületeket hódít meg, mert a halálközeli élmény élteti. Mindezt különösebb biztonsági felszerelés nélkül.
Csupasport
2019.08.23. 10:25

Háromszáz éves szabad királyi ünnep

Először rendeznek Szegeden 12 órás éjszakai futóversenyt, amely része a város idei sportesemény-sorozatának, s a tervek szerint az augusztus 24-i és 25-i viadal egyben hagyományteremtő is.
Csupasport
2019.08.22. 19:32

Márkus Öcsi: nehezebb lesz a Korinthosz

A főszervező Márkus István a népszerű verseny után beszélt megható és felemelő pillanatokról, örömről és sajnos bánatról is. Az a célja, hogy a Korinthosznak még nagyobb súlya legyen.
Csupasport
2019.08.22. 16:14

Ingyen sportolhatsz Debrecenben

Sokakat az anyagiak tartanak vissza attól, hogy elkezdjenek sportolni. Debrecenben egy szuper kezdeményezésnek köszönhetően ingyenes sportolási lehetőséget nyújtanak a lakosoknak.

378

/

527