csupasport bannerhátsófüves banner

Extrém nehézség, gyönyörű környezet

Nedjalkov BeaNedjalkov Bea
2019.08.24. 19:52
null
Idén tizenharmadik alkalommal rendezték meg a kutyás futás nem hivatalos világbajnokságát, a Trophé des Montagnes-t, amelyen részt vett Lesi Zoltán és kutyája, Runy is.

Korábban már írtunk a magyar ultrafutó és a border collie sikereiről, most az augusztusban megrendezett kilencnapos versenyről mesélt Lesi Zoltán.

„A TDM a legnagyobb hagyományokkal rendelkező canicross verseny a Francia-Alpokban – kezdte élménybeszámolóját a kecskeméti származású futó, aki három éve vett részt először a megméretésen. – A világ legnehezebb és legextrémebb versenyének is tartják, mert kilenc nap alatt tíz futamot kell teljesíteni a párosoknak, a canicross versenyeken megszokottaktól eltérő, sokkal nehezebb, technikásabb, szintes magashegyi körülmények között.

Eddig két magyar páros teljesítette a versenyt: kétezertizenhatban mi voltunk az elsők, tavaly csatlakozott hozzánk Zalud Jenna Boszi nevű kutyájával.

Idén csak mi álltunk magyar színekben rajthoz, és nagy boldogsággal tölt el, hogy sikerült megismételni a tavalyi jó szereplést. Mindkétszer korcsoportunk hatodik helyén végeztünk Runyval, összetettben pedig huszonnegyedikek lettünk a háromszáz induló között.”

A verseny nehézségét az adja többek közt, hogy a tíz futamot négy különböző helyszínen rendezik. A kijelölt pályák hosszúsága és nehézsége miatt lehetőség van két kutyával nevezni és felváltva indulni, de rengeteg páros, köztük Lesi Zoltánék is ugyanabban az összeállításban futottak minden futamon.


A kutyáknak is kell a regeneráció


„A masszázs, különösen a combok és a talpak masszírozása mindenképpen hasznos, de Runy nem nagyon engedi magát nyomkodni, így ezt csak ügyesen, simogatás közben próbáljuk alkalmazni. Futamok között regeneráció szempontjából a kiadós kalóriapótlás és a sétás átmozgatások is fontosak. Lényeges még, hogy a kutyák lábait, főként a mancsokat rendszeresen ellenőrizzük, főleg a köves talajon zajló versenyek után” – mondta Lesi Zoltán.


„Idén szerettem volna az első húszban végezni, ezért előtte Runyval többet edzettünk kemény hegyi környezetben. Úgy éreztem, ez az egyik gyengénk, és bár nem sikerült a húszba kerülni, elégedett lehetek. Egyik alapelvem, hogy a versenyeken a helyezés másoktól is függ, míg saját teljesítményünk csak tőlünk, ezért arra kell összpontosítani. Az élmezőnyre jellemző ebben a sportágban is, hogy évről évre egyre erősebb, s ez idén különösen megmutatkozott, mivel a mezőny eleje lényegesen gyorsabb volt, mint tavaly.”

A résztvevők legalább egyesztendős kutyákkal versenyezhetnek – minden másban, méretben, nemben és fajtában semmilyen megkötés nincs.

„Éppen azt szeretem legjobban ebben a sportban, hogy szinte minden fajta kutyával űzhető. Persze eredményesen szerepelni és az élmezőnyben végezni jellemzően csak a kifejezetten erre a célra tenyésztett ebekkel lehet.

Kor tekintetében nem ritka a tízévesnél idősebb kutya. Runy nyolcesztendős, teljesen egészséges, így remélem, még jó néhány évig futhatunk együtt.

Nekem még három év után is sok újat ad ez a különleges megméretés, részben extrém nehézsége, részben pedig a gyönyörű környezet miatt. Mindig találunk Runyval valamilyen csodálatos új részletet, és a nehézségeknek hála sikerül a gyengeségeimmel is szembesülni.”

Orvosi felügyelet és szigorú pályabírók


Naponta három és kilenc kilométer közötti távokat kellett leküzdeniük a párosoknak. A kutyáknak szigorú ellenőrzésen kell átesniük a rajtot megelőzően, ahol a kötelező védőoltások mellett az átfogó orvosi vizsgálat során mozgás közben is megfigyelik őket. Az állatorvosok egyébként a pálya szélén végig jelen vannak a futamok alatt, s azonnal jelzik, ha valamilyen problémát észlelnek. A kihelyezett frissítőpontokon a nagyobb vizes edényekbe a kutyák befekhetnek, ez nyilván néhány perces időveszteséggel járhat, ezért a versenybírók figyelik, ha a kutya szeretne megállni, de a gazdája nem engedi – ez esetben időbüntetésre számíthat.


 

Legfrissebb hírek

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
Tegnap, 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Elhozta az arany háromszöget a miskolci versenyről

Csupasport
2026.03.13. 22:02

Szoros verseny végén nyert Balatonfüreden

Csupasport
2026.03.10. 15:57

Zákányi Panna rajt-cél győzelmet aratott a Szerelmes Füreden

Csupasport
2026.03.05. 14:17

Sérülésből felépülve rögtön remek eredményt ért el a Szaharában

Csupasport
2026.03.04. 12:38

Puskás Máté végig mosolyogva futott – aranyérem lett a jutalma

Csupasport
2026.03.03. 14:03

Bejött a számítása, pályacsúccsal győzött a Tajga Trail-en

Csupasport
2026.03.02. 14:29
Ezek is érdekelhetik