Minden más foci
1 órája

Cristiano Ronaldót Messivel provokálták, de őt ez nem zavarta – megszerezte pályafutása 970. gólját

„Az idény vége után nyilvánosan is beszélek majd a bajnokságban történt rossz dolgokról, mert több olyan eset is van, ami nem helyes.”

PSK: nem borult a papírforma a Puskás Akadémia és a Real Madrid mérkőzésén

A madridiak a szünetben már 2–0-ra vezettek.
Minden más foci
16 órája

Megjelent a Szoboszlai Dominik fényképével ellátott energiaital a boltokban

Az egyedi dobozok közül húszat személyesen alá is írt a Liverpool középpályása, a magyar válogatott csapatkapitánya.
Minden más foci
17 órája

PSK: ötgólos meccsen kapott ki a Honvéd, iksz a Panathinaikosz–Juventus találkozón

A kispestiek a tavalyi tornához hasonlóan most is a Slavia Praha ellen kezdték a tornát.
Minden más foci
19 órája

A Benficánál úgy számolnak, hogy Mourinho nem megy a Real Madridhoz – sajtóhír

A tréner annyit mondott: egyelőre arra összpontosít, hogy a lisszaboniakkal bejusson a Bajnokok Ligájába.
Minden más foci
Tegnap, 12:27

Túl az ijesztő sérülésen – Knoester lett az idény legjobbja az Aberdeennél

A Ferencváros korábbi holland légiósa a csapattársak és a drukkerek voksolását is megnyerte.
Minden más foci
Tegnap, 11:10

Puskás Akadémia–Real Madrid: fiúk és lányok is pályán

Szerdán három csoportmérkőzéssel indul a Puskás–Suzuki-kupa, a helyosztókra vasárnap kerül sor.
Minden más foci
Tegnap, 8:43

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Honvéd–FTC női Magyar Kupa-döntő. Kezdődik a női kosárlabda NB I döntője és a férfi röplabda Extraliga döntője is.
Minden más foci
2026.04.28. 23:55

Sallaiék győzelme után kirúgták a Fenerbahce vezetőedzőjét

Domenico Tedescónak majdnem kilenc hónap jutott az isztambuli csapat kispadján.
Minden más foci
2026.04.28. 11:13

Keddi sportműsor: PSG–Bayern München elődöntő a BL-ben

A női kézilabda NB I-ben az FTC az Esztergom vendégeként lép pályára.
Minden más foci
2026.04.27. 23:49

Francesco Calzona nem folytatja a szlovák válogatott élén – hivatalos

Az olasz tréner elutasította a szlovákok szerződésajánlatát.
Minden más foci
2026.04.27. 17:25

Távozik Radványi Miklós, a Komárom edzője – hivatalos

„Három éve nincs otthonunk, idegenben játsszuk a hazai mérkőzéseinket. Nincs valódi hazai pályánk, és aki ezt megtapasztalta, tudja, mennyire hiányzik az az impulzus.”
Minden más foci
2026.04.27. 12:16

Visszahódította a bajnoki címet a Dinamo Zagreb

A Hajduk Split Fiumében játszott döntetlent, így a fővárosiak behozhatatlan előnyre tettek szert.
Minden más foci
2026.04.26. 19:42

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks és Debrecen–ETO az NB I-ben

A tiranai birkózó Eb-n magyar versenyzőknek szurkolhatunk, míg a férfi kézilabda Európa-ligában a Tatabánya sikeréért lehet szorítani.
Minden más foci
2026.04.25. 23:54

A második félidőben darálta be Szánthó Regőéket a DAC

A rangadón aratott győzelemmel négy pontra megközelítette a Slovant a csallóközi csapat.
Minden más foci
2026.04.25. 22:30

Kovács Mátyás gólt szerzett a Kassában

A kassaiak jó hangulatban készülhetnek a pénteki Szlovák Kupa-döntőre.
Minden más foci
2026.04.25. 20:47
Minden más foci
2022.09.22. 15:24

Kassa: Bundesliga-játékos is tulajdonos lett a futballklubban

„Az FC Kosice áll hozzám a legközelebb az összes klub közül, ahol játszottam eddigi pályafutásom alatt...”
Minden más foci
2022.09.22. 10:24

Világfutball: megszakadt San Marino 18 meccses vereségsorozata

A miniállam válogatottja ezúttal sem tudott győzni, de legalább nem kapott ki.
Minden más foci
2022.09.22. 08:36

NL: Nagy tett lenne a négyes döntőbe jutni – Zlatko Dalic

Kasper Hjulmand: Tiszteljük Horvátország válogatottját, hiszen a világ egyik legjobb csapata.
Minden más foci
2022.09.22. 00:38

Csütörtöki sportműsor: a Nantes ellen játszik a Pick Szeged; folytatódik az NL

Meccsdömping a NL-ben: Franciaország–Ausztria, Horvátország–Dánia, Lengyelország–Hollandia.
Minden más foci
2022.09.21. 22:45

NL: Skócia visszavágott Ukrajnának a vb-pótselejtezőért

Hosszú ideig bravúrosan védekeztek az ukránok, de a skótok megtörték az ellenállást.
Minden más foci
2022.09.21. 22:09

UEFA: Nem lesz többé kontinensen átívelő Eb – Ceferin

A szervezet elnöke szerint a tornát legfeljebb két országban kell megrendezni.
Minden más foci
2022.09.21. 13:02

Felkészülés: Iránnal biztosan megmérkőzik az orosz válogatott

November közepén Teheránban vagy Katarban szerepelhet az orosz csapat.
Minden más foci
2022.09.21. 08:41

NL: az utolsó etap programja, tabellák, közvetítések

A hétnapos meccsdömping 53 találkozójából 34 képernyőre kerül valamelyik sportcsatornán.
Minden más foci
2022.09.20. 23:54

Szerdai sportműsor: Porto–Veszprém a férfi kézi BL-ben

Lesz még női kosárlabda-világbajnokság és budapesti WTA-torna is a programban.
Minden más foci
2022.09.20. 23:19

Uruguay: Suárez novemberben már távozik is új csapatától

A támadóval nem hosszabbítja meg a klub csupán néhány hónapig tartó szerződését.
Minden más foci
2022.09.20. 23:02

Ezek az amatőrök?! – Vincze András jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. A harmadosztályban fejre állítva igaz a mondás: kis foci, nagy pénz!
Minden más foci
2022.09.20. 17:23

Eb 2024: az oroszok nem lesznek ott a selejtezőben

A selejtezősorozat sorsolását október 9-én rendezik Frankfurtban • A fehéroroszokat nem zárták ki.
Minden más foci
2022.09.20. 16:37

Görögország: újra Míchel irányítja az Olympiakoszt

A korábbi középpályás honfitársa, a menesztett Carlos Corberán helyét veszi át a pireusziaknál.
Minden más foci
2022.09.20. 16:11

Videó: az éllovas álomszerű fogadtatása Argentínában

A másodosztály listavezetője az utolsó előtti hazai mérkőzését játszotta a bajnokságban.
Minden más foci
2022.09.20. 15:29

Videó: szép akció, parádés gól – így futballozik az U15-ös török csapat

Az Eyüpspor másodosztályú U15-ös gárdája szépen kijátszott akció végén szerzett gyönyörű gólt.
Minden más foci
2022.09.20. 11:27

NL: már a második pótbehívós jelentett sérültet a franciáknál

A franciákhoz kapcsolódó hír, hogy a szövetség felülvizsgálja a játékosok képi jogairól szóló megállapodást.

540

/

4387