Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

2026.10.15. 18:58
Fotó: Getty Images
Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke a tanács csütörtöki ülésén bocsánatot kért, hogy nyári reformjavaslatának előterjesztésekor rosszul kommunikált – ugyanakkor a kritikák kereszttüzébe került tervezet kapcsán nem tette meg ugyanezt.

A FIFA-tanács először ülésezett azóta, hogy Infantino az észak-amerikai világbajnokság után bejelentette a reformjavaslatát, amelyről a sportágon és a FIFA-n belül senki más nem hallott, ő viszont aár kidolgozott koncepcióként jelentette be. A zürichi megbeszélést – más megfogalmazásban válságülést – követően Aleksander Ceferin, az európai szövetség (UEFA) elnöke kommentár nélkül elsőként távozott, míg más tisztségviselők, így például Debbie Hewitt, az angol szövetség (FA) elnöke, illetve Bernd Neuendorf, a német szövetség (DFB) első embere, nyilatkoztak.

Hewitt – aki a FIFA alelnöke is – elmondta: a tanácstagok által feltett kérdések közül semmire sem kaptak érdemi választ a FIFA elnökétől. Hozzátette: amennyiben a szervezet vezetője továbbra is adós marad ezzel, akkor alkalmatlan a pozíció betöltésére, s ezt az álláspontjukat az ülésen is kifejtették.

„Legalább azt elvárjuk, hogy megkapjuk a reformjavaslatával kapcsolatos dokumentumokat, mert ha tényleg nincs takargatnivalója, akkor osszák meg velünk ezeket” – nyilatkozta az angol szövetség vezetője. Hewitt kiemelte: annyi történt, hogy a FIFA elnöke bocsánatot kért a történtekért, továbbá ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy megkapják a kért tájékoztatást. Határidő azonban nem hangzott el az ügyben.

Bernd Neuendorf megerősítette angol kollégája szavait, miszerint sok kritikus kérdést tettek fel, amelyekre nem kaptak kielégítő válaszokat. A DFB elnöke szerint számonkérési kísérleteik eredménytelennek bizonyultak, csupán annyit értek el, hogy Infantino bocsánatot kért a kommunikáció miatt – a projekt miatt viszont nem. Neuendorf szerint kiábrándító, hogy egyáltalán nem kaptak választ a kérdéseikre.

A megbeszélésen néhány, többségében szimbolikus ügyben sikerült egyezségre jutniuk a résztvevőknek. Megállapodtak egy munkacsoport létrehozásában, amelynek feladatai közé tartozik a FIFA irányítási struktúrájának átszervezése, hogy a sportág minden szereplőjét érintő fontos projektekkel kapcsolatban – amilyen például Infantino reformjavaslata volt – ne lehessen egyoldalú intézkedéseket hozni. Valamint jóváhagyták azt a javaslatot, amelyet Infantino röviddel az ülés előtt terjesztett elő, és amelynek értelmében a 211 nemzeti tagszövetség éves FIFA-támogatását a mostani körülbelül 10 millió dollárról mintegy 25 millió dollárra emelik.

Infantino július végén közölte, hogy a jövőbeli világbajnokságokat – a férfi és női, illetve a klub-vb-t – egy húszmilliárd dollár alaptőkéjű cég bevonásával rendezné meg, amelyben a nemzetközi szövetség lenne a többségi (70-80 százalékos) tulajdonos, a 211 tagszövetség pedig részesedéshez jutna. A FIFA-elnök három nappal később visszavonta a tervet, de a kritikusokat ez „nem hatotta meg”. Az Európai (UEFA), az Ázsiai (AFC), valamint az Észak- és Közép-Amerikai (CONCACAF) Labdarúgó-szövetség közös, nyílt levélben bírálta az 56 éves vezetőt. Akadt közöttük olyan, aki azonnali lemondásra szólította fel. A FIFA-elnöknek ugyanakkor nem minden szövetség fordított hátat: az Arab Labdarúgó-szövetségek Uniója (UAFA) és az afrikai (CAF) konföderáció továbbra is támogatja őt.

A világszervezet elnökválasztása március 18-án lesz Rabatban, az esetleges kihívóknak november 18-ig kell jelezniük indulási szándékukat.

 

Legfrissebb hírek

Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál a Balogun-ügy miatt

Minden más foci
8 órája

Több mint hatmilliárd dollár szétosztását tervezi a FIFA a következő négy évben

Minden más foci
Tegnap, 9:51

Infantino 1.72 millió dolláros extra „kifizetést” kapott a vb-vel összefüggésben – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.13. 18:31

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

A volt svájci válogatott védő Gianni Infantino első kihívója a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
2026.10.07. 21:08

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39

Az arab futballszövetségek támogatják Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.10.02. 12:17

A Svájci Labdarúgó-szövetség megvonta a bizalmat Gianni Infantinótól

Minden más foci
2026.09.30. 19:27