csupasport bannerhátsófüves banner
FutásVízi sportokTúrázásKerékpározásFitneszExtrém sportokÉletmódProgramajánló
Csupasport
3 órája

Hamarosan itt az idő, hangolódjunk a Kinizsi Százasra!

Május 30-án rajtol Magyarország legrégebbi és legpatinásabb teljesítménytúrája, a célegyenesbe fordulva érdemes terveket készíteni, hogyan tudjuk sikerrel teljesíteni.

Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

A szombaton rendezett futókörök napján 25 helyszínen több mint tízezer résztvevő húzott futócipőt, s összesen csaknem 90 ezer kilométert teljesítettek.
Csupasport
2026.05.17. 14:25

Lemaradt a dobogóról a Kassa–Miskolc Ultramaratonon, mégsem csalódott

Belej-Fekete Bálint a közelmúltban 10:44:51-es idővel negyedik lett a 118 kilométeres Kassa–Miskolc Ultramaratonon.
Csupasport
2026.05.16. 10:35

Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

Gorka Márton a közelmúltban Jóború Lászlóval párban 28 óra és 16 perc alatt teljesítette a 152 kilométeres Kört.
Csupasport
2026.05.14. 08:46

Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

„A londoni győzelmem után csak annyit mondhatok, hogy mint mindig, most is a lehető legjobban felkészülök, és olyan gyorsan szeretnék futni, ahogy csak tudok.”
Csupasport
2026.05.13. 13:50

Voltak benne kétségek, végül korosztályos győzelmet aratott Horvátországban

Táncos Gábor 6:49:45-ös idővel az Istria 100 by UTMB 69 kilométeres távján összetettben a 18., korosztályában pedig az első helyen végzett.
Csupasport
2026.05.12. 14:48

Rakonczay Gábor 1217 kilométerrel nyerte a Sri Chinmoy ultramaratont

A magyarok közül 1000 kilométer fölé jutott Fodor Szilárd is.
Csupasport
2026.05.11. 11:39

Vásárhelyi Máté pályacsúccsal győzött a kalandos Mátrabérc Trailen

Vásárhelyi Máté 04:45:12-es idővel, pályacsúccsal győzött az 55 kilométeres Mátrabéc Trailen.
Csupasport
2026.05.09. 08:17

Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

Eliud Kipchoge tanácsait is megfogadta a kínai gyártó, az új óra az amatőr futók életét is nagyban megkönnyíti.
Csupasport
2026.05.08. 11:36

Rebbenszki Gábor két órát javított az idején az Ultrabalatonon

Rebbenszki Gábor 18:54:10-es idővel negyedik lett az idei Ultrabalatonon.
Csupasport
2026.05.06. 17:06

Háromból három győzelem – idén is ledarálta az Ultrabalatont a Tuttobici

Az Imre Alexandra, Szaniszló Máté, Prisznyák Gábor és Bognár Gergely alkotta Tuttobici nyerte meg a négy fős vegyes csapatoknak kiírt számot az Ultrabalatonon, az együttes ideje 14:06:32 óra a 209 kilométeres távon.
Csupasport
2026.05.05. 17:58

Boros Linda: Biztos voltam benne, hogy szintidőn belül beérek a célba

Boros Linda első hölgyként szintidőn belül, 60 óra 33 perc alatt teljesítette a #Projekt418-at, azaz egymás után kétszer körbefutotta a Balatont az Ultrabalaton keretein belül.
Csupasport
2026.05.04. 14:22

Csingár István: A legfontosabb az volt, hogy időben reagáljak minden problémára

Csingár István 54 óra 47 perc alatt elsőként ért be a célba a dupla Balaton-kört teljesítők között az Ultrabalatonon.
Csupasport
2026.05.03. 16:02

Horn Zsanett nem bízott magában, de végül bronzérmes lett az Ultrabalatonon

Horn Zsanett tavaly lecsúszott a dobogóról, idén 21:22:43-as idővel ért célba a 3. helyen a hölgyek versenyében.
Csupasport
2026.05.02. 16:52

Fazakas Bíborka: Érdemes az érzéseket tudatosságra cserélni

Fazakas Bíborka 3:59:21-es idővel ötödik lett a női mezőnyben, korosztályában pedig második az Istria 100 by UTMB 42 kilométeres távján.
Csupasport
2026.04.29. 18:06

Bronzérmet szerzett az első száz kilométeres versenyén

Juhos-Nagy Krisztina 10:12:59-es idővel harmadik lett az Omszki Ultra száz kilométeres távján a nyílt futamban.
Csupasport
2026.04.28. 16:46
Csupasport
2021.04.15. 17:40

Csupasport: mindenhol a szabadidősportért

Komoly üzenetek vagy éppen tréfás megjegyzések, látványos képek és szívszorító történetek: érdemes felkeresni a Facebook- és Instagram-oldalunkat is! Kattintás után a részletek.

Csupasport blogok

Sportélet a mátrixban – nyári őrület: küzdeni az árral szemben

Maratoni út a vb-re – „Szeretem a meleget, de negyven fokban az én agyam is felforr”

Maratoni út a vb-re – „Nem is tudtam, hogy létezik várólista, pláne hogy én is rajta vagyok…”

Még több sport

19:31 — Hamarosan itt az idő, hangolódjunk a Kinizsi Százasra!

08:20 — Belső utazás, sakkjátszma, versenyló legyőzése – Rakonczay Gábor tíznapos sikere

15:47 — Túra és nordic walking: ne keverjük a kettőt!

14:16 — Bejött a számítása, bronzérmet szerzett a Kassa-Miskolc Ultramaratonon

16:23 — Esküvő és győzelem – immár feleségként nyert a Cerbona Félmaratonon

16:46 — Aranyéremért ment szülővárosába, meg is nyerte a Kassa–Miskolc Ultramaratont

14:25 — Csaknem 90 ezer kilométer és több mint tízezer résztvevő a futókörök napján

10:35 — Lemaradt a dobogóról a Kassa–Miskolc Ultramaratonon, mégsem csalódott

15:18 — Törőcsik Zsófia a május végén kezdődő budapesti vb-n is mindent belead

08:46 — Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört

13:50 — Berlin Maraton: az idén is rajthoz áll a címvédő és világcsúcstartó Sabastian Sawe

14:48 — Voltak benne kétségek, végül korosztályos győzelmet aratott Horvátországban

11:39 — Rakonczay Gábor 1217 kilométerrel nyerte a Sri Chinmoy ultramaratont

21:39 — Tíz jó ok, amiért érdemes rendszeresen bringázni

08:17 — Vásárhelyi Máté pályacsúccsal győzött a kalandos Mátrabérc Trailen

11:36 — Teszteltük a kifejezetten futóknak készített innovatív okosórát

16:21 — A hétvégén rendezik a Balaton-felvidéki Bringafesztivált

17:06 — Rebbenszki Gábor két órát javított az idején az Ultrabalatonon

12:37 — A férfiak a 11., a nők a 15. helyen zárták a víz alatti hoki klubcsapatainak Eb-jét

17:58 — Háromból három győzelem – idén is ledarálta az Ultrabalatont a Tuttobici

Gratulálunk a Csupasport nagy kihívásait teljesítőknek!

ÉRDEMES BELELAPOZNI

Futóarcok: a példaképek könyve

Karintia szépségei – ingyenes e-magazin!

Edzéstervek: hogyan kell jól futni?

AUSZTRIA

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők

8 tipp az éjszakai baglyoknak

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés

VIDEÓK

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csingár István ért célba elsőként az Ultrabalaton dupla körén

Csupasport
2019.08.01. 16:03

Sorsoltunk órát, nevezést, csomagot

Aki lemaradt, ne csüggedjen, mert augusztusban is tartunk egy újabb kört az 500 kilométeres futókihívásunk kapcsán, s aki szeretne csatlakozni, a cikkben minden fontos információt megtalál.
Csupasport
2019.08.01. 13:37

Ultra Tisza-tó, Korinthosz, Balaton-átúszás

Cseke Lilla remek versenyen van túl, Márkus István pedig arra készül. Írunk Betlehem Dorkáról és a Matterhorn tragédiájáról is.
Csupasport
2019.08.01. 10:09

Leselkedő veszély az ízületi sérülés

Konditermi és súlyzós edzés közben még a legtapasztaltabbak is megsérülhetnek, ezért érdemes néhány szempontot figyelembe venni, hogy megelőzhessük a bajt. A testi épségünk csak rajtunk múlik.
Csupasport
2019.07.31. 20:45

ÚJ KÖZEGBEN Diazon nem fog ki a svédasztal!

A Wellhello énekes-dalszerzője, Csöndör László, azaz Diaz számára a nyaralás nem egyenlő a teljes lazítással, hiszen ilyenkor sem tudja meghazudtolni magát: edzenie kell!
Csupasport
2019.07.31. 18:49

Esőkabát: az olcsó is lehet nyerő

Nyári túrák elengedhetetlen tartozéka az esőkabát, hiszen sosem tudjuk, mikor kap el minket egy kisebb zápor vagy nagyobb zivatar. Hogyan válasszuk ki a megfelelőt, és milyen szempontokra érdemes figyelni?
Csupasport
2019.07.31. 17:58

BLOGRA FUTOTTUNK Fuss, de bátran sétálj bele!

Futás, stressz, teljesítménykényszer, időeredmény, versenyek – e heti blogszemlénkben minden kocogóvariációról lesz szó, s arról is olvasni a neten, hogy a belesétálás is lehet hasznos.
Csupasport
2019.07.31. 16:13

Túl az 500 kilométeren: remek csapat!

Bár havi szinten csaknem kétszáz kilométert kellett futnia annak, aki már júliusban fel akart kerülni honlapunk dicsőségfalára, sokan teljesítették a kihívást. Volt, aki Svájc, más a Spartathlon, a pesti félmaraton vagy a csodás órák kedvéért futott.
Csupasport
2019.07.31. 13:24

Lubics Szilvia nekivág az ismeretlennek

Lubics Szilvia újabb sivatagi kihívásra készül: a nagykanizsai ultrafutó élete eddigi legnagyobb próbatételére indul, a Kínában megrendezésre kerülő Ultra Gobi 400-on vesz részt.
Csupasport
2019.07.31. 09:11

Tippek, tapasztalatok ultrafutóedzésekre

A legfontosabb az ultrafutás világában a saját utunk megtalálása és követése. Számos érdekes és inspiráló történetet találni a világhálón, rengeteg szélsőséggel és különlegességgel. A Decathlon ultrafutója a saját útját mutatja be.
Csupasport
2019.07.30. 18:03

A „halálos” buszt kereste, folyóba fulladt

Az Út a vadonba című film hatására indult túrázni férjével egy 24 esztendős nő Alaszkában, de nem érte el célját, mert mielőtt megtalálta volna a járművet, elmerült a Teklanika folyóban.
Csupasport
2019.07.30. 16:10

Hulladékderbi a Felső-Tiszán

Augusztus első hetében hetedik alkalommal szállnak vízre a PET-kupa kalózcsapatai, hogy a Tisza Tivadar és Záhony közötti szakaszán napokon keresztül gyűjtsék hajóikkal a hulladékot.
Csupasport
2019.07.30. 12:36

Pulzusmérő és GPS-sportórák: mi a nyerő?

Sportolásnál szinte elkerülhetetlen, hogy beruházzunk egy készülékre, amellyel mérni tudjuk fejlődésünket. Na, de milyen órát érdemes választani? A Decathlon segítségével tippeket kapunk.
Csupasport
2019.07.30. 10:35

Könyv a legális drogokról

Felettébb megosztó az osztrák Harald Sükar, Gyorskajacsapda címet viselő szerzeménye, amelyet furcsa módon leginkább az egészséges módon élők és táplálkozók kritizálnak leghevesebben.
Csupasport
2019.07.29. 20:02

Rakonczay napi tízezer kalóriát égetett el

Hét nap alatt 363 kilométert tett meg Rakonczay Gábor, és így Genovából feljutott a Mont Blanc csúcsára. A jégeső megkínozta, de a Tour de France szurkolói erőt adtak neki.
Csupasport
2019.07.29. 18:15

Zivataros nagydíj a Mecsekben

Csaknem százfős mezőny gyűlt össze az idei Komló Nagydíjon, amelyen a zivataros időjárás jelentette a legnagyobb akadályt – a lelkes versenyzőkön azonban ez sem fogott ki.
Csupasport
2019.07.29. 16:00

Kifogás helyett családi sportolás

Nem kell divatosnak lenni az erdőben ahhoz, hogy jól érezze magát a család – állítja a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely. Szerinte a szülői minta meghatározó, fontos a gyerekeket már iskolás korukban az egészséges életvitelre nevelni.

385

/

527