A Ferrari kitűzte az autóbemutatója időpontját

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.12.19. 12:23
null
A Ferrari bejáratással egybekötött bemutatót tart Fioranóban (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Ferrari hivatalosan is megerősítette, mikor leplezi le a 2026-os versenygépét, ezzel már nyolc csapat autóbemutatójának időpontja ismert.

Több Formula–1-es csapat is úgy döntött, hogy már a január végén esedékes első téli teszt előtt tart bemutatót, e tárborhoz csatlakozott legutóbb a Ferrari, amelyik január 23-t tűzte ki a leleplezésre. E dátum elég népszerű az alakulatok körében, hiszen a marnellóiak az Alpine-nal és a Haasszal egy napon mutatják meg az autójukat 

A csapatfőnök, Frédéric Vasseur a Scuderia hagyományos karácsonyi eseményén osztotta meg, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is bejáratással köti össze az autóbemutatót, aminek értelmében a két versenyző, Charles Leclerc és Lewis Hamilton már aznap pályára viheti  a 2026-os versenygépet Fioranóban.

„Ez azt jelenti, hogy január 22-én fejezzük be az autót. Ez agresszív, de mindenki így lesz ezzel – jelentette ki a francia szakember, aki hozzátette, a kocsi nevéről is a bemutatón hull le a lepel. – Ez is a bemutató részét fogja képezni, kicsit később meg fogják tudni. Nem szeretnék minden részletet előre feltárni.”

A mezőny rendelkezésére jövőre összesen kilenc tesztnap áll, hogy felkészülhessen az új szabálykorszakra. „Nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy kilenc tesztnapunk van. Az elmúlt négy-öt évben mindössze négy nap állt a rendelkezésünkre. Ez most előnyt jelent, de nyilván teljesen más programot követel meg. Egy ilyen szezonban a megbízhatóság jelenti az elsődleges célt.”

„Ha visszatekintünk, elég sok volt a kiesés, amikor legutóbb új erőforrásokat vezettek be. Ezért a megtett távon lesz a hangsúly Barcelonában annak érdekében, hogy felmérjük az autó megbízhatóságát, és azt, mely területeken kell javulnunk, és hol kell beavatkoznunk. Ha a bahreini teszten lép fel valamilyen probléma, akkor nem lesz elég idő reagálni rá az Ausztrál Nagydíj előtt.”

A Ferrari a nyolcadik csapat, amelyik kitűzte a bemutatója dátumát, már csak a McLaren, a Mercedes, valamint a Williams programja ismeretlen. 
 

CSAPATAUTÓBEMUTATÓ IDŐPONTJA
McLaren 
Ferrarijanuár 23.
Red Bulljanuár 15.
Mercedes 
Aston Martinfebruár 9.
Alpinejanuár 23.
Haasjanuár 23.
Visa Cash App Racing Bullsjanuár 15. 
Williams 
Audijanuár 20.
Cadillacfebruár 8.

 

 

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik