Minden más foci
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

NB III-as játéknap. Bajnoki forduló férfi kézilabdában, férfi és női kosárlabdában és férfi vízilabdában is. Jön a döntő a férfi röplabda Eb-n.

Fegyverhasználat utánzása miatt állították ki az izraeli csatárt

A válogatott szövetségi kapitánya a meccs másnapján ugyanakkor hangsúlyozta: a játékos minden alkalommal így ünnepli, ha gólt szerez, s eddig még egyszer sem kapott ezért figyelmeztetést.
Minden más foci
12 órája

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

„Személy szerint én is megtettem a magamét, mert ott akartam lenni a búcsúján, és nem tudom, hogy később még itt leszek-e...”
Minden más foci
14 órája

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

A Manchester City 26 éves csatára 56. alkalommal lépett pályára a norvég válogatottban, amelyben már 64 gólnál jár.
Minden más foci
15 órája

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Xavi: Persze ez csak a kezdet, de a második félidőben sok mindennel elégedett voltam.
Minden más foci
16 órája

Pénteki sportműsor: Ukrajnával játszik a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Rajt a férfi kosárlabda NB I-ben; két magyar ökölvívó is döntőben lép szorítóba a szófiai Európa-bajnokságon.
Minden más foci
2026.09.24. 23:40

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Sokba került az izraeli találatot szerző játékos gólöröme Linzben.
Minden más foci
2026.09.24. 23:06

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Cristiano Ronaldo helyzetekig jutott, Joao Félix gólt szerzett: csapatuk megérdemelten nyert Wales ellen.
Minden más foci
2026.09.24. 23:05

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Hiába a negyedik percben szerzett gól, a topligás játékosok vezette hellének mindhárom pontot elvitték Belgrádból.
Minden más foci
2026.09.24. 22:58

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Xavi a holland, Jürgen Klopp a német kispadon debütált, több újoncot is avatott mindkét válogatott.
Minden más foci
2026.09.24. 22:43

Máltai győzelem a Nemzetek Ligája nyitányán

Andorra után Liechtenstein is pont nélkül maradt hazai pályán.
Minden más foci
2026.09.24. 20:15

Andrea Maldera nem jósol, de bízik a kemény srácokban

„Ezek az utazások, még az is, hogy Budapestre is eljussunk a játékosokkal, tele vannak kalandokkal, önmagukban is elképesztő történetek, de a srácok kemények.”
Minden más foci
2026.09.24. 19:54

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

A svájci-olasz sportvezető javaslatait a FIFA-tanács következő, októberi ülésén vitatják meg.
Minden más foci
2026.09.24. 16:22

NL-rajt új kapitányokkal és egy jelentős változással, ami a magyar válogatottat is érintheti

Klopp máris rendkívülit húzott, Zidane és Xavi is debütál. Kapitányváltás után a belgák, a horvátok, a portugálok és az olaszok is.
Minden más foci
2026.09.24. 14:48

Szabó István távozik az FK Csíkszeredától – hivatalos

A szakemberrel közös megegyezéssel bontottak szerződést.
Minden más foci
2026.09.24. 12:21

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Norvégia először szerepel az A-ligában az NL-ben, de korántsem sorolható a futottak még kategóriába, a dánok kerete pedig történelmileg erősebb a vendéglátóénál.
Minden más foci
2026.09.24. 12:18
Minden más foci
2008.05.04. 00:43

Franciaország: csak döntetlenre futotta a Lyon erejéből

Gólnélküli döntetlent játszott a Nice vendégeként a bajnoki éllovas Lyon a francia bajnokság 36. fordulójában.
Minden más foci
2008.05.04. 00:43

Hollandia: Fehér Csaba gólt lőtt, de csúnya verést kaptak

Súlyos vereségbe szaladt bele a NAC Breda a holland bajnoki rájátszásban, Fehér Csabáékat a Twente verte meg 5–1-re a BL-selejtezős indulásért rendezett play-offban.
Minden más foci
2008.05.03. 15:56

Skócia: ismét nyert a Celtic a rájátszásban

A Celtic idegenben verte meg 2–1-re a Motherwell együttesét a skót labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásában, így a play-offban eddig mindhárom mérkőzését megnyerte.
Minden más foci
2008.05.03. 15:55

Kaká, a Milan támadója bekerült a világ legbefolyásosabb emberei közé

ELISMERÉS. A TIME magazin, szokásos évi szavazásán a brazil aranylabdást beválasztották a Top 100-ba, és ő az egyetlen futballista a listán.
Minden más foci
2008.05.03. 01:18

Belgium: Tóth Balázsék döntetlent játszottak

Tóth Balázs csapata, a Racing Genk 2-2-es döntetlent játszott a Zulte Waregemmel a belga bajnokság 33. fordulójának nyitó meccsén.
Minden más foci
2008.05.02. 17:03

Portugália: a Porto 20 millió euró alatt nem adja el az MU-nak Bosingwát

A portugál bajnok, FC Porto meghatározta a Manchester United, a Liverpool, és az Aston Villa által is csábított jobbhátvéd, José Bosingwa árát. A 25 éves játékosért minimum 20 milliót kell fizetnie a vevőnek.
Minden más foci
2008.05.02. 17:03

Hollandia: Babosék nyertek Bodor Boldizsár csapata ellen

A Nijmegen idegenben verte meg a Rodát a holland bajnokság rájátszásában az Intertotó Kupa-indulásért. Babos Gábor és Vadócz Krisztián végig a pályán volt a nyertes csapatban, hasonlóan Bodor Boldizsár is a Rodában. A visszavágót május 4-én rendezik.
Minden más foci
2008.05.01. 20:44

Hollandia: az Ajax megnyerte első meccsét a rájátszásban

Az Ajax megnyerte első mérkőzését idegenben a Heerenveen ellen a Bajnokok Ligája-indulásért folytatott rájátszásban.
Minden más foci
2008.05.01. 20:44

Barátságos mérkőzés: Kolumbia megverte Venezuelát

Kolumbia 5–2-re győzte le Venezuelát hazai pályán barátságos mérkőzésen.
Minden más foci
2008.05.01. 20:44

Szlovákia: az Artmedia Bratislava lett a kupagyőztes

Az Artmedia Bratislava lett a Szlovák Kupa 2007–08-as idényének győztese, miután a sorozat döntőjében 1–0-ra verte meg a Spartak Trnavát.
Minden más foci
2008.05.01. 20:44

Bulgária: 31-edszer bajnok a CSZKA Szófia együttese

Fennállásának 31. bajnoki címét hódította el a CSZKA Szófia labdarúgócsapata Bulgáriában.
Minden más foci
2008.05.01. 20:44

Dánia: a Bröndby hatodik kupagyőzelmét ünnepelhette

A Bröndby lett a dán kupagyőztes, miután a csütörtöki döntőben 3–2-re megverte az Esbjerg csapatát.
Minden más foci
2008.05.01. 20:44

Japán: labdarúgó halálát kívánta a játékvezető meccs közben

Egy futballista halálát kívánta a játékvezető egy japán bajnoki mérkőzés közben. Uemoto Tajkaj, az Oita Trinita labdarúgója az FC Tokió elleni találkozón kérdőre vonta Nisimura Jujcsi játékvezetőt, hogy miért nem adott sárga lapot az egyik szabálytalankodó riválisnak, mire meglepő választ kapott.
Minden más foci
2008.05.01. 20:44

Hollandia: az Utrecht döntetlent játszott a Groningennel

Négy csapat harcol az indulás jogának megszerzéséért az Intertotó Kupában, az Utrecht 2–2-es döntetlent játszott első elődöntőjén a Groningennel.
Minden más foci
2008.05.01. 14:24

A Manchester United a világ (messze) legértékesebb futballcsapata

FELMÉRÉS. A Forbes magazin szerint a „vörös ördögök” értéke 1,8 milliárd dollár. A második a Real Madrid, harmadik az Arsenal.
Minden más foci
2008.04.30. 23:52

Görögország: kiütötte a Panathinaikosz az AEK-et

4189

/

4440