Az ukrán labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójának talán legszebb gólját Elis Bakaj lőtte a Csornomorec–Tavrija mérkőzésen. Az albán labdarúgó egy 45 méteres indítást úgy vett át, hogy azzal esernyőt adott védőjének, majd pattanás nélkül a bal felső sarokba bombázta a labdát. A vendégek kapusa mozdulni sem tudott a lövésre. A gyönyörű gól győzelmet ért a hazaiaknak.
A szerb labdarúgó-szövetség két játékost egyéves eltiltással büntetett, amiért fő részt vállaltak a múlt heti, angol U21-es válogatott elleni Eb-selejtező utáni balhéban.
Kisorsolták a 2013-as labdarúgó Afrika-kupa csoportbeosztását. A Dél-Afrikában rendezendő kontinenstornán Elefántcsontpart és Togo egy csoportba került, így Didier Drogba és Emmanuel Adebayor, a két klasszis csatár összecsaphat a pályán.
A német női labdarúgó-válogatott 2–2-t ért el az Egyesült Államok ellen felkészülési mérkőzésen. Az eredmény kialakulásában elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar-német állampolgárságú Marozsán Dzsenifer, hiszen a németek mindkét gólját ő szerezte, különösen a második sikerült emlékezetesre.
Az Internacional és a Botafogo is idegenben nyert a brazil labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában, előbbi 2–1-re verte meg a Vascót, míg utóbbi 2–0-ra győzte le a Figueirensét. Az Internacional Diego Forlán duplájával fordított, míg a Botafogóban betalált Clarence Seedorf is.
A spanyol Onda Cero rádió információi szerint Iker Casillas, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid kapusa már eldöntötte, hogy kiket jelöl a 2012-es Aranylabdára és az Év edzője díjra.
Példás büntetésben részesítheti a francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Rennes két játékosát, Yann M'Vilát és Chris Mavingát, amiért a csapat házirendjét megsértve nem tartották be a megbeszélt takarodót.
Az Arsenal–Colón (2–0) argentin bajnoki labdarúgó-mérkőzésen Iván Fabianesi, a vendégek játékosa igen durva módon akarta szerelni az ellenfél egyik játékosát. Nyújtott lábbal szállt bele az ellenfélbe, aminek azonnali piros lap lett a következménye.
Távozott posztjáról Ioan Andone, a Vass Ádám személyében magyar légióst is foglalkoztató kolozsvári CFR Cluj labdarúgócsapatának vezetőedzője. Mindez azután vált hivatalossá, hogy a szakember ma találkozott Pászkány Árpád tulajdonossal.
Jorge Costa lett a ciprusi labdarúgó-bajnokságban szereplő AEL Limassol új vezetőedzője, a korábban José Mourinho irányítása alatt a Porto csapatkapitányi karszalagját viselő szakemberrel a 2013–2014-es szezon végéig állapodtak meg.
Menesztették szerdán Joseph Kotót, a szenegáli labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, mert a csapatnak nem sikerült kivívnia a részvételi jogot a jövő évi Afrika-kupára.
A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában a Besiktas 1–1-es döntetlent játszott a Trabzonsporral. Az első félidő végén a vendégcsapat középpályása, Marek Sapara a háta mögé érkező labdát sarokkal gurította a hálóba. Tekintse meg a kiváló találatot!
Súlyos sérülést szenvedett a brazil aranylabdás Rivaldo, aki így a szezonban már biztosan nem léphet pályára angolai klubcsapatában, a Kabuscorpban. Elképzelhető, hogy a 40 esztendős klasszis kénytelen lesz felhagyni a profi labdarúgással.