Sakk Eb: A legerősebb összeállításban a férfiak, újonc a nőknél
4 órája
Sportlövő vk: Döntős magyar helyezések
4 órája
Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor
Szatmári András: Küzdök tovább magamért, az edzőmért, a helyemért a csapatban
„Hiába gondoltam, hogy erős vagyok, hogy végig tudom csinálni így is – a felkészülést és a versenyeket is, már látom, nem volt reális elvárás például az, hogy jól szerepeljek Tbilisziben.”
„Egy célt tartottunk szem előtt: a lehető legjobb feltételeket biztosítani a fejlődéshez, a közösséghez való tartozáshoz, a tudás bővítéséhez és az egészség megőrzéséhez.”
„Egy vagy két ember alkotta akkoriban az újságok sportrovatát, mi írógépen vagy kézzel írtunk, majd telefonon diktáltuk be a tudósításokat a szerkesztőségeknek.”
A Nemzeti Sportrádióval közös olimpiai sorozatunkban ezúttal Egerszegi Krisztinának az 1988-as szöuli játékokon 200 háton aratott győzelmét idézzük fel.
A sportért felelős államtitkár előzetesen „aláírta volna” a döntetlent Írországban, kedden pedig a Puskás Arénában szurkol Szoboszlaiéknak a portugálok ellen.
Kőrösi Ágnes három játszmában győzött az olasz Gianna Stiglich ellen a saarbrückeni tollaslabda Európa-bajnokság első fordulójában, így a 32 közé jutott.
Kilenc híresség – köztük kiváló sportemberek – kísérik el útján a vitorlázó Armel Le Cléac'h-t, aki Brestből az Antillákra szállítja júniusban az olimpiai lángot.
Az Adidas cipők több mint egy egyszerű sportfelszerelések; ezek a lábbelik és viselőik természetesen az évek során kulturális ikonokká váltak. Az Adidas márka innovatív megközelítése, stílusa, és kulturális hatása a cipőiparra és a férfidivatra példa nélküli. (x)
Az angol legenda már 5–3-ra is vezetett, de a walesi klasszis sorozatban hét frémet behúzva győzött • Révész Bulcsú megkezdi szereplését a világbajnoki selejtezőben.
ALAPVONAL. Ezek után ne csodálkozzunk azon, ha a sportolók is élnek a módival. A szerepek leosztva, a felek jól elvannak egymással. A sportszervezetek hirdetik az igét, ez az erkölcsi oldal, az egzisztenciális pedig, hogy a versenyzők közül jó néhány (na, annál azért több) igyekszik ügyeskedni.