
Minden más foci
23 perce
Anderson Ceará duplázott, ismét nyert a Csíkszereda
Kleinheisler László leülhetett már a kispadra, de nem cserélték be.

A Csíkszereda bejelentette Tajti Mátyás szerződtetését
A 27 éves labdarúgó a jelenlegi évadban 7 NB I-es meccsen jutott szóhoz Újpesten.
Minden más foci
22 órája

Eden Hazard: Sosem akartam olyan lenni, mint Cristiano Ronaldo
„José Mourinho volt a legjobb, akivel együtt dolgozhattam.”
Minden más foci
Tegnap, 16:02

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára
„Mint minden élsportoló, ő is nyerni akar, ugyanakkor egyetlen játékos sem – legyen bármennyire is jelentős – hozhat döntéseket a klubja nélkül.”
Minden más foci
Tegnap, 11:36

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt
Egy összeesküvés-elmélet szerint a Szaúd-arábiai Közberuházási Alap (PIF) „bajnokot akar csinálni” az Al-Hilalból, amely így a legmagasabb fizetéseket és transzferdíjakat kínálja a ligában.
Minden más foci
Tegnap, 9:00

Gera Dániel: Érdekelt, hogy százezer néző előtt futballozzak
Második mérkőzésén győzelmet ünnepelhetett a DVTK-tól a Perszepoliszba szerződő váolgatott játékos az iráni bajnokságban.
Minden más foci
Tegnap, 6:50

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián
Elit ligás meccsek, női kézilabda NB I, férfi kosárlabda NB I, férfi vízilabda ob I is a programban, na és sorsolnak a tenisz Davis-kupában.
Minden más foci
2026.02.05. 23:50

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban
A klubok több mint 1.9 milliárd dollárt fordítottak transzferekre.
Minden más foci
2026.02.05. 15:14

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott
Folytatódik a téli olimpia; a férfi kézilabda NB I-ben a Veszprém a Budakalászt fogadja.
Minden más foci
2026.02.04. 23:50

Ibériai csatát rendeznek a futsal Eb döntőjében
Legutóbb 2018-ban rendeztek spanyol–portugál döntőt, akkor utóbbiak diadalmaskodtak.
Minden más foci
2026.02.04. 22:29

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből
A felcsúti csapat közel járt ahhoz, hogy eljusson a tizenegyespárbajig, de a Sporting a piros lap után kiharcolta a továbbjutást.
Minden más foci
2026.02.04. 18:28

Másodszor nyert idegenben, és egy helyet előrébb lépett a Csíkszereda
A kezdőben először helyet kapó Nagy Zoárd gólpasszt adott Bödő Efraimnak, ez a korai gól döntött az utolsó helyezett Metaloglobus ellen.
Minden más foci
2026.02.04. 16:55

Szlovén csatár érkezett a DAC-hoz – hivatalos
Nino Kukovec: A pályán egy maximálisan koncentráló, góléhes középcsatár vagyok.
Minden más foci
2026.02.04. 16:33

A 2010-es világbajnokság lett volna minden idők legjobbja? Rangsorolták a vb-ket, szavazzon ön is!
Nem ért egyet az elsővel? Vagy a 2022-es torna harmadik helyével? A Ranker felhasználói így döntöttek, ön szavazzon a Nemzeti Sporton, melyik volt a legjobb focivébé.
Minden más foci
2026.02.04. 13:03

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája
A fél évtized legeredményesebbjének Kylian Mbappé bizonyult 264 góllal, akinek legtermékenyebb esztendeje a 2025-ös volt, amikor is összesen 66 találatot szerzett.
Minden más foci
2026.02.04. 12:39

Válogatott játékossal erősített a DAC
Matús Kmet: Mindig erős ellenfélnek tartottam a Dunaszerdahelyt, ellenfélként nagyon nehéz volt az itteni stadionban futballozni.
Minden más foci
2026.02.04. 09:27
Még több foci
Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás
Félmillió forintos támogatás a Fogyatékosok Nappali Intézményének
Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tulajdonosa
Népszerű cikkek
Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban
Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el
Karim Benzema az Al-Hilalban folytatja pályafutását – hivatalos

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
22 267
Köszönjük!

Minden más foci
2009.08.09. 19:51
Finnország: Gruborovics csapata nyert, Szentpéterié veszített
Két magyar játékos is pályára lépett a finn labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Minden más foci
2009.08.09. 19:47
Premjer-liga: Gaál végig a pályán volt a CSZKA elleni vereség során
Gaál Miklós végigjátszotta az Amkar Perm CSZKA Moszkva ellen elveszített mérkőzését a Premjer-liga 17. fordulójában.

Minden más foci
2009.08.09. 19:29
Ligue 1: idegenben nyert a Lorient a Lille elleni bajnokin
A Lorient idegenbeli sikerrel kezdte a francia bajnokságot: vasárnap délután a Lille-t verte meg 2–1-re az első fordulóban.

Minden más foci
2009.08.09. 19:20
Ausztria: Sáfár végig a kapuban volt az Austria győzelme során
Sáfár Szabolcs végig a kapuban volt az Austria Wien 2–1-es győzelmével záruló bajnokin az SC Magna Wiener Neustadt ellen az osztrák bajnokság 4. fordulójában.

Minden más foci
2009.08.09. 19:16
Belgium: Brockhauseren keresztül szerzett infókat Kötelesről a Genk
A belga labdarúgó-élvonalban szereplő Racing Genk kapusedzője, Guy Martens a klub korábbi kapuvédőjétől, a jelenleg a Budapest Honvédnál dolgozó Brockhauser Istvántól kért információkat a DVTK válogatott kerettag kapusáról, a szerződtetni kívánt Köteles Lászlóról.

Minden más foci
2009.08.09. 19:01
Lengyelország: Kulcsár a kispadról nézte végig a Polonia sikerét
Kulcsár Tamás nem kapott szerepet a Polonia Warszawa együttesében, de csapata nélküle is győzni tudott a lengyel labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában.

Minden más foci
2009.08.09. 18:47
Csehország: Róth Ferenc kezdő volt a Bohemians együttesében
Róth Ferenccel a soraiban kapott ki hazai pályán a Bohemians 1905 együttese a cseh labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában.

Minden más foci
2009.08.09. 18:40
Felkészülés: a Tottenham nyert, Halmosiék vereséget szenvedtek
Felkészülési mérkőzésen a Halmosi Pétert a 60. perctől bevető Hull City 1–0-ra kikapott a skót Aberdeentől. A szintén angol Tottenham Hotspur ezzel szemben 3–0-ra legyőzte a görög Olympiakoszt.

Minden más foci
2009.08.09. 17:50
Strandfoci: drámai csatában a Goldwin lett 2009 szuperbajnoka
Nem fogadta a kegyeibe az időjárás a Nestea Strandlabdarúgó GP szuperdöntőjének résztvevőit a mindent eldöntő vasárnapi napon: végig felhős, borús idő kísérte a mérkőzéseket.

Minden más foci
2009.08.09. 17:13
Videó: nézze meg Tőzsér Dániel Waregem elleni dupláját!
Mint már beszámoltunk róla, Tőzsér Dániel két gólt lőtt (egyet szabadrúgásból, egyet büntetőből) a Zulte Waregem ellen a belga bajnokság 2. fordulójában. Most megmutatjuk a találkozó összefoglalóját, benne a magyar középpályás góljaival!

Minden más foci
2009.08.09. 16:56
Videó: nézze meg Dzsudzsák Twente elleni egyenlítő gólját!
Dzsudzsák Balázs góljával mentett pontot a PSV Eindhoven a Twente ellen a holland labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában. Íme, a remek találat videón!

Minden más foci
2009.08.09. 16:31
Hollandia: Dzsudzsák góljával mentett pontot a PSV a Twente ellen
A Dzsudzsák Balázzsal felálló PSV 1–1-es döntetlent ért el a Twente otthonában a holland labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában.

Minden más foci
2009.08.09. 16:21
Premjer-liga: Husztiék otthon kaptak ki Németh Norbert csapatától
Ismételten győzelem nélkül maradt az orosz bajnokság 2007-es győztese, a Zenit. Huszti Szabolcs csapata 2–0-s vereséget szenvedett a Tom Tomszktól, a magyar játékos végigjátszotta a találkozót. Németh Norbert nem kapott játéklehetőséget a Tomszkban.

Minden más foci
2009.08.09. 15:50
Videó: felkészülés több sportágban - 38 perc foci, majd bunyó
Verekedésbe torkollott és alig negyven perc után félbeszakadt az a barátságosnak meghirdetett labdarúgó-mérkőzés, amelyet a bajnoki szezonkezdetet megelőző felkészülési szakaszban vívott (volna) egymással az uruguayi Penarol és a vendégegyüttes, az argentin Newell's Old Boys.

Minden más foci
2009.08.09. 15:06
Hollandia: gól nélküli döntetlen Fehér Csabáék meccsén
A holland labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában Fehér Csaba együttese, az NAC Breda gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán a Heracles ellen. Ugyancsak nem született találat a Vitesse és a Feyenord összecsapásán.

Minden más foci
2009.08.09. 13:22
Norvégia: Nem volt időm hezitálni, gólt lőttem - Kovács Péter
Ahogy arról beszámoltunk, az Odd Grenland magyar támadója, Kovács Péter kétszer is betalált a Norvég Kupa negyeddöntőjében, a Brann ellen 5–1-re megnyert mérkőzésen. A csatár első gólja hatalmas vitát váltott ki – Kovács Péter erről is beszélt a Nemzeti Sport Online-nak.
3786
/
4361
















