csupasport bannerhátsófüves banner
FutásVízi sportokTúrázásKerékpározásFitneszExtrém sportokÉletmódProgramajánló
Csupasport
5 órája

Császi Eszter izgalmakkal teli futás végén lett ezüstérmes

Császi Eszter 02:47:29-es időeredménnyel második helyen végzett a Vaskapu Trail 22 kilométeres távján

Várják a helyszínek jelentkezését a májusi Futókörök Napjára

A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége a napokban tett közzé felhívását.

A téli túrázás aranyszabálya: korai indulás, korai érkezés

Ha tél és szabadidő, nem a túrázás jut először eszünkbe, pedig megfelelő felkészültséggel teljesen más látványban és élményben lehet részünk a nyárhoz képest, akár a megszokott tájakon is.

Authentic Phidippides Run: Blaskó Mihály jócskán megjavította egyéni csúcsát

Blaskó Mihály 87 óra 23 perc alatt teljesítette a 490 kilométeres Authentic Phidippides Runt, ezzel kilencedik lett a férfiak között.

Szoros volt a hajrá, de Kovács Gáspár győzött a hazai terepen

Kovács Gáspár 02:15:45-ös idővel győzött a Vaskapu Trail 22 kilométeres távján.

Nem akart versenyezni, végül megnyerte a félmaratoni távot

Szőke Csaba 1:26:31-es idővel győzött a Runpunch 21 kilométeres távján.

Verseny közben döntött a távról – győzelem és egyéni csúcs lett belőle

Matolcsi Réka 01:37:59-es idővel győzött a Runpunch 21,75 kilométeres távján.

Nehéz út van mögötte, de már látja a fényt az alagút végén

Kozma Szabolcs 03:41:09-es idővel győzött a Szádvár Trail 43 kilométeres távján.

Hazai pályán versenyzett, győzött is az Őrségben

Karsai Márton 01:27:20-as idővel nyert az Őrségi Félmaraton 24 kilométeres távján.

Bekapcsolt a versenyszellem, meglepő győzelmet aratott

Majoros Tamás 7:30:00-s idővel győzött a hatvankilenc kilométeres Szádvár Trailen.

Hasznos ötletek téli túrákhoz

Kábelkötegelő átvezetése a cipzáron, a vizespalack fejjel lefelé tárolása, meleg italos üveg zokniba húzása – hasznos tippek a hideg elviseléséhez.

Kunyhótól kunyhóig Európa hegységeiben

A magashegyi túrázás egyik kedvelt módja, amikor a kirándulók napról napra menedékházakban töltik az éjszakát.

Hogyan váltsunk a túrázásról hegymászásra?

Bár elsőre annak tűnhet, valójában egyáltalán nem nehéz a hazai túrázás nyújtotta élmények után belépni a magashegyek világába.

Ezeket fogyasszuk bátran túrázás alatt, és ezeket mértékkel

A hosszú, természetben tett barangolások után az elégetett energia pótlására számos tanácsot hallani. Néhányan a csoki, mások a kolbász, megint mások pedig az energiaitalok mellett teszik le a garast. Mi a jó és mi a fölösleges?

Tíz vb-érem Santa Susannából – a magyar fitneszesek ismét bizonyítottak

A spanyolországi fitnesz-világbajnokságon Bogdán Szófia artistic fitnessben, Csépány Nikolett acrobatic fitnessben szerzett aranyérmet.

Hasznos tippek kezdő vegán sportolóknak

Ahhoz, hogy erősek legyünk, húsra van szükségünk – ezt már sokszor hallhattuk. Mégis egyre több sportoló dönt úgy, hogy minden állati eredetű termékről lemond.

Izomfájdalomra és regenerációra is hasznos a hengerezés

A henger sok mindenre jó! A fitneszben leginkább a bőr alatti kötőszövetek lazítására, amivel nem kevés mozgásszervi fájdalmat előzhetünk meg.

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt

A spinning a népszerű beltéri mozgásformák egyike, amely nem hiányozhat egyetlen fitneszterem kínálatából sem. Aki most készül kipróbálni, jó, ha néhány dolgot szem előtt tart.

Sántha Xénia fagyási sérüléseket szenvedett, de feljutott a Manaszlu csúcsára

Sikeres volt a csíkszeredai Sántha Xénia Himalája-expedíciója, felért a nepáli Manaszlu 8163 méter magas csúcsára, de fagyási sérülései miatt helikopterrel kellett leszállítani a hegyről.

Ezekre érdemes figyelni, mielőtt síelni indulunk

Decemberben beköszönt a síszezon, ennek kezdetén pedig érdemes összegyűjteni néhány nem is apróságot, amely nagyban megkönnyíti a síelést.

Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

Magyarországot az MH Kiss József 86. Helikopterdandár ejtőernyősei képviselték Dohában.

Nem esett jól neki a futás, mégis a legjobb női versenyző lett Pomázon

Borza Helga a pomázi trifectahétvégén elit kategóriában beastben és sprintben harmadik lett, míg korosztályában győzött superben.

Hibátlan teljesítés, jócskán felülmúlta várakozásait a vb-n

Kívés Bendegúz a 12. helyen végzett a horvátországi spartan sprintvilágbajnokság elit kategóriájában.

Megszúrta a kaktusz, hasra esett, de volt pozitívum is a vb-n

Borza Helga a horvátországi spartan-világbajnokságon 56 perc alatt teljesítette az öt kilométeres sprintfutamot.

Magyar aranyérmek és részvételi rekord a répcelaki szkander vk-n

A magyar szkanderválogatott a számos egyéni siker mellett megnyerte a csapatversenyt a Répcelakon részvételi rekordot hozó Judgement Day elnevezésű világkupaversenyen.

Szombaton Óriás tekerés – 11 városban várják a résztvevőket

Magyarország legnagyobb ingyenes beltéri kerékpáros-eseményén vehetnek részt a mozogni vágyók. Az egyes helyszínek versenyeznek egymással.

Keller Sándor hiszi, kiemelkedő eredményre lehet képes a backyardban

Keller Sándor 38 órát töltött a pályán, s ezzel győzött a velencei backyardversenyen.

Újabb magyar érmek, köztük két arany is a SUP-világbajnokságon

Egy bronzérem és két 4. hely a pénteki magyar mérleg a SUP-vb-n

Elkönyvelte a második helyet, végül aranyérem került a nyakába

Jön a Balaton Maraton futóbuli, a péceli teljesítménytúra és a Naszály Trail terepfutás

Így tartsuk karban a kerékpárunkat

Elszakadt Achilles-ín, találkozás medvével és farkassal – ilyen volt Szőnyi Ferenc legnagyobb kalandja

Tóth Attila: Sohasem a helyezések motiváltak

Bántja a sok séta, de így is a magyar csapat egyik legjobbja volt a vb-n

Kiváló vb-szereplés: még az amerikaiakat is meglepte Fűrész Edit

Fűrész Edit 76 órát töltött a pályán, azaz 509.656 kilométert tett meg az Egyesült Államokban rendezett backyard ultra-világbajnokságon, megdöntve ezzel Fodor Szilárd 64 órás országos csúcsát.
Csupasport
2025.11.12. 11:50

A napfelkelte erőt adott neki, a hajrában lépett előre a vb-n

Szennyai Dorián 227.320 kilométert megtéve a harmadik legjobb magyar férfi eredményt érte el a franciaországi huszonnégy órás világbajnokságon. 
Csupasport
2025.11.11. 17:00

Korosztályos aranyérem és országos csúcs a 24 órás vb-n

Nemes László 235.933 kilométert tett meg a franciaországi huszonnégy órás világbajnokságon, ezzel az ötvenöt pluszos kategóriában első helyen végzett, s megdöntötte a korosztályos országos rekordot. 
Csupasport
2025.11.10. 14:51

Kocsis Csillag újabb SUP-bravúrja: junior-vb-arany Abu-Dzabiban

Kocsis Csillag hosszútávon aranyérmet szerzett a juniorok között a SUP-világbajnokságon.
Csupasport
2025.11.08. 14:07

Jön minden idők legnagyobb létszámú hazai föld alatti futóversenye

„Jó szerencsét!” – november 8-án rendezik meg a Halloween Run versenyt a kőbányai pincerendszerben.
Csupasport
2025.11.07. 13:39

Nagy fölénnyel győzött, megvédte világbajnoki címét

Wermescher Ildikó 08:23:45-ös idővel ért célba a bulgáriai master skyrunning.világbajnokság 54 kilométeres távján – amely 3000 méter szintemelkedéssel volt megfűszerezve – s megnyerte az ötvenöt pluszos kategóriát.
Csupasport
2025.11.06. 12:23

Presztízsértékű volt neki a verseny, érmet nyert rajta

Preska Bálint nemrégiben 11:11:55-ös idővel második lett az Ultrabalaton Trail 115 kilométeres távján.
Csupasport
2025.11.04. 16:33

Átszúrta egy faág a cipőjét, ennek ellenére nyert 80 kilométeren

Bognár Nikoletta 10:06:42-es idővel győzött a 80 kilométeres Írottkő Hegyi Futóversenyen a nők között.
Csupasport
2025.11.03. 21:02

Hat magyar aranyérem a lábtoll-labda Európa-bajnokságon

A Nagykátán és Tápióbicskén megrendezett Eb-n hét ország versenyzői vettek részt, és egy kivétellel mindegyik versenyszámban hazai győzelem született.
Csupasport
2025.10.31. 13:01

Győzelemmel ért véget élete eddigi legnagyobb kihívása

Dudok Edit 13:09:37 órás idővel győzött az Ultrabalaton Trail 115 kilométeres távján a nők között.
Csupasport
2025.10.29. 08:36

Micsoda remek futás: új pályacsúcs a Vadlánon

Nyeső András 9:53:20 órás pályacsúccsal győzött a 108 kilométeres Vadlán Terep Ultrán.
Csupasport
2025.10.28. 11:56

Aranyérem lett a jutalma a taktikus hajrát követően

Szőke Csaba 204.789 kilométert megtéve győzött a Balatonfüredi UltraFutó Fesztivál huszonnégy órás számában.
Csupasport
2025.10.27. 16:16

A református lelkész-tanárnak a csendet jelenti a futás

Darvas-Tanács Erik 125.058 kilométert megtéve győzött a BUFF tizenkét órás számában.
Csupasport
2025.10.26. 07:38

Készült a jó futásra – aranyéremes is lett!

Kadlecsik Milán a közelmúltban 03:29:41 órás idővel győzött a Szőlőskör 50 kilométeres távján.
Csupasport
2025.10.25. 14:29

Így cipelhetünk minél kevesebb súlyt a túrahátizsákban

A túrázás egyik alapszabálya, hogy minél kisebb súlyt vigyünk magunkkal, így gyorsabban haladhatunk és tovább bírjuk szuflával.
Csupasport
2025.10.23. 18:06
Csupasport
2021.04.15. 17:40

Csupasport: mindenhol a szabadidősportért

Komoly üzenetek vagy éppen tréfás megjegyzések, látványos képek és szívszorító történetek: érdemes felkeresni a Facebook- és Instagram-oldalunkat is! Kattintás után a részletek.

Csupasport blogok

Sportélet a mátrixban – nyári őrület: küzdeni az árral szemben

Maratoni út a vb-re – „Szeretem a meleget, de negyven fokban az én agyam is felforr”

Maratoni út a vb-re – „Nem is tudtam, hogy létezik várólista, pláne hogy én is rajta vagyok…”

Még több sport

12:41 — Császi Eszter izgalmakkal teli futás végén lett ezüstérmes

14:37 — Várják a helyszínek jelentkezését a májusi Futókörök napjára

22:41 — A téli túrázás aranyszabálya: korai indulás, korai érkezés

12:30 — Authentic Phidippides Run: Blaskó Mihály jócskán megjavította egyéni csúcsát

17:08 — Ezekre érdemes figyelni, mielőtt síelni indulunk

12:54 — Szoros volt a hajrá, de Kovács Gáspár győzött a hazai terepen

17:50 — Nem akart versenyezni, végül megnyerte a félmaratoni távot

11:23 — Verseny közben döntött a távról – győzelem és egyéni csúcs lett belőle

13:47 — Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

12:13 — Nehéz út van mögötte, de már látja a fényt az alagút végén

12:05 — Hazai pályán versenyzett, győzött is az Őrségben

17:27 — Szombaton Óriás tekerés – 11 városban várják a résztvevőket

18:20 — Bekapcsolt a versenyszellem, meglepő győzelmet aratott

15:22 — Hasznos ötletek téli túrákhoz

15:16 — Keller Sándor hiszi, kiemelkedő eredményre lehet képes a backyardban

19:52 — Tíz vb-érem Santa Susannából – a magyar fitneszesek ismét bizonyítottak

12:24 — Elkönyvelte a második helyet, végül aranyérem került a nyakába

09:36 — Jön a Balaton Maraton futóbuli, a péceli teljesítménytúra és a Naszály Trail terepfutás

13:20 — Nem esett jól neki a futás, mégis a legjobb női versenyző lett Pomázon

14:08 — Hibátlan teljesítés, jócskán felülmúlta várakozásait a vb-n

Gratulálunk a Csupasport nagy kihívásait teljesítőknek!

ÉRDEMES BELELAPOZNI

Futóarcok: a példaképek könyve

Karintia szépségei – ingyenes e-magazin!

Edzéstervek: hogyan kell jól futni?

AUSZTRIA

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők

8 tipp az éjszakai baglyoknak

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés

VIDEÓK

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2018.05.13. 14:26

Üvegkalitka épül az egri főtérre

Országos bajnokság mellé igazi fesztivál: ezt kínálják a szervezők május végén Egerben, ahol a Dobó térre egy külföldről bérelt üvegpályát is felépítenek.
Csupasport
2018.05.13. 12:26

Így krémezz túra előtt, alatt és után!

A bemelegítéshez, az út alatt és utána is használhatunk különböző krémeket, készítményeket, amelyek segítenek izmainknak a regenerációban és abban, hogy tovább bírják a terhelést.
Csupasport
2018.05.13. 10:45

Elképesztő bringás tornádó a város felett

Nagy napra ébredt Nürnberg tavaly szeptember elsején, bár hajnalban még egy lakója sem tudta a több mint félmillió közül, hogy egy amerikai bringás srác a nap végére örökre beírja a város nevét az extrém sport aranykönyvébe.
Csupasport
2018.05.13. 10:35

Besokallás ellen: mindig új élmények

A világot már kétszer körbefutó Lubics Szilvia újabb nagy kihívás előtt áll, a Key West-i 100 mérföldes versenyen május 18-án rajtol. A kilencven százalékos páratartalom aligha segít a versenyzőknek.
Csupasport
2018.05.13. 10:30

Fenekezés? Üljük ki a halat

A jó idő beálltával, a kellemes húsz fok fölötti nappali hőmérsékletek állandósulásával egyre többen kapnak kedvet a horgászathoz. De vajon milyen felszerelésekkel érdemes ilyenkor próbálkozni?
Csupasport
2018.05.13. 10:26

Tízpercek birodalma

Tanári pályája során már ötször teljesítette diákjaival a Kéktúrát Mokran János, azaz Jimmy, a békéscsabai pedagógus továbbra is fáradhatatlanul igyekszik megszerettetni a túrázást a fiatalokkal.
Csupasport
2018.05.12. 22:59

HETI BLOGGERÜNK Előbb az álmok, aztán a megélhetés

Parti András az egyetlen magyar hegyikerékpáros, aki három olimpián is részt vett, jelenleg a negyedikre készül. Heti sorozatunkban a mountain bike-kal kapcsolatos élményeit osztja meg velünk - ezúttal kiderül, mennyire lehet megélni a terepbringázásból.
Csupasport
2018.05.12. 22:42

TdB: bringázd körbe a Balatont!

A tókerülő eseményre már nem lehet nevezni, de aki teheti, érdemes megnéznie, amint csaknem háromezer biciklis elrajtol Siófokról, s teker a magyar tenger partján.
Csupasport
2018.05.12. 22:21

Gemenc: evezés álomkörnyezetben

Különleges élményben lehet része annak, aki a hétvégén részt vesz a gemenci hullámtérben szervezendő vízitúrán.
Csupasport
2018.05.12. 10:15

Zsírégető ételek: segítenek a fogyásban

Számtalan olyan étel létezik, amelynek rendszeres fogyasztásától ugrásszerűen apadhatnak a kilogrammok. A zsírégető élelmiszerek nemcsak egészségesek, hanem finomak is.
Csupasport
2018.05.12. 08:28

A jóga felszabadít

Bizserget, segít a nyújtásban és az energizálásban, sőt élsportolók is felfedezték, hogy a kemény edzések mellett a rendszeres gyakorlással jobb eredményeket érhetnek el.
Csupasport
2018.05.11. 18:54

Versenyláz a rajtkapu környékén

Rengeteg futó érkezett a májusi tókerülő verseny, az Ultrabalaton helyszínére, ahonnan a Nemzeti Sport néhány amatőr indulója is bejelentkezett a készülődésről.
Csupasport
2018.05.11. 16:59

Varga Csaba és Klein Dávid a csúcs felé

A Kalifa Himalája Expedíció 2018 keretén belül egy időben a Sisapangmára és a Kancsendzöngára próbál feljutni két magyar sportember a Himalájában, az időjárás eddig nem kedvezett nekik.
Csupasport
2018.05.11. 14:14

Futófelszerelés 221 kilométerre

Az Ultrabalaton történetében láttunk már mezítlábas futót, de a többség teljes felszerelésben vág neki a 221 kilométernek – mire lehet szükség?
Csupasport
2018.05.11. 12:37

Hamarosan újra Streetball Challenge!

Idén huszonhatodik alkalommal rendezik meg az utóbbi években hatalmas népszerűségnek örvendő Streetball Challange-versenysorozatot. A több vidéki nagyvárosba is ellátogató rendezvényre május 24-én éjfélig lehet nevezni.
Csupasport
2018.05.11. 12:08

TÖKAMATŐR: Nahát, valami haszna csak lehet a bemelegítésnek is!

Profik, most ne nevessetek! Mert ez az a blog, amely a kezdő hobbisportolók mindennapjait, örömeit és szenvedéseit mutatja be, egy hivatásos számára megmosolyogtató szinten.

512

/

516