BALATON-KIHÍVÁS: Az első négyezres

„Nem vagyok normális...” – futott át az agyamon, amikor vasárnap (!) reggel 5.15-kor megszólalt az ébresztőórám. A korai időpont nem véletlen, a napi menetrend eléggé szoros volt, és csak úgy tudtam beszorítani az úszóedzést, ha 6 óra felé már a BVSC uszodájában szelem a habokat. A 6-ból végül 6.20 lett, mert a szervezetem jó negyedórás szundival tiltakozott a korai kelés ellen, és még reggelizni is kellett valamit, mielőtt elindultam.

Előző bejegyzésemben már írtam róla, mennyire jól jött nekem a halasztás. Leginkább a megfázásomtól tartottam, ami sajnos rosszabbra fordult, de ez szerencsére csak délután derült ki, úszás közben egyáltalán nem éreztem a negatív hatását. Sőt, inkább feldobott a helyszín.

Edzéseimet idáig a 16. kerületben található Erzsébetligeti uszodában tartottam, amely korrekt kis létesítmény. EU-s támogatásból épült, 2008-ban adták át, és látszik rajta, hogy törődnek vele, mind az öltözők, mind a medence állapota kiváló. A belépők sem különösebben drágák: egy háromórás jegy 1400–1650 forint, de a nap elején és végén lehetőségünk van 1 és negyed órás, 1000 forintosat is váltani. Egyetlen gondom, hogy a medence mindössze 25 méteres, és hosszabb táv megtételekor eléggé zavaró, hogy rengetegszer kell fordulni. A vasárnapra tervezett 4000 méterhez 160-szor kellett volna, amit még leírni is szörnyű...

Kerestem hát egy olyan uszodát, ahol csak 80-szor kell, lévén 50 méteres. Ez azonban – főváros ide vagy oda – egyáltalán nem könnyű. Ahol van ilyen medence, ott edzéseket tartanak benne, esetleg nem üzemel, vagy csak elzárják a közönség elől. Zuglóban, a BVSC uszodájában azonban vasárnapra az egész 50 méteres medence szabaddá vált, én pedig éltem a lehetőséggel, és nyitás után nem sokkal már ott is voltam.

A létesítmény maga eléggé régies, az építés időpontját nem sikerült „kigugliznom”, 2015-ben azonban volt egy felújítás, amely során többek között egy új, 25 méteres medencét adtak át. Én azonban nem ezért, hanem az ötvenesért jöttem, így a 2200 forintos belépő megvásárlása után már vettem is az irányt az öltözők felé. A tisztasággal itt sem volt gond, az öltözőszekrény hasonló módon órával nyitható-zárható, a hol-merre-mit találok azonban kissé jobban is ki lehetne táblázva.

Kis idő kellett, amíg végre megtaláltam az utat, ami nem a női vízipólósok öltözőjébe, hanem az ötvenes medencéhez vezetett, de két perccel később már a vízben voltam, beállítottam a sportórámat és nekivágtam, hogy teljesítsem életem eddig legnagyobb távját, 4000 métert. Aminek eleje maga volt a szenvedés, de ezen nem csodálkoztam, az első 4-500 méter mindig a ráhangolódás jegyében zajlik, ilyenkor állok át fejben. Elhessegetem a „na ne, ez baromi sokáig fog tartani, inkább hazamegyek, majd azt mondom, teljesítettem...” gondolatokat, és csak tempózom, tempózom, tempózom...

Taktikám a futáshoz hasonló: beállok egy nem kifejezetten gyors, de kényelmes iramra, amelyről úgy gondolom, hosszú távon is tudom tartani (Itt jegyezném meg, hogy a képen szereplő 1:28 perces tempó 100 méterre nagyon szép eredmény, csak sajnos nem hozzám tartozik. Az órám ezt az adatot valamiért rosszul mérte, próbálok rájönni a hiba okára. A valódi tempóm 2:30 perc körüli – köszönet az olvasói észrevételért). Az elgondolás szerencsére a vízben is működött, szinte észrevétlenül jöttek egymás után a fordulók. Már fél óra után éreztem, hogy az ötvenes medencére váltás kifejezetten jót tett. Nem csak a szélesebb sávok tetszettek, ami által sokkal több hely nyílt az előzésekre; a messzebb lévő fordulók miatt sokkal kevesebbszer kellett megszakítanom a saját magam által diktált ritmust.

Megpróbáltatásokban azért nem volt hiány. A 2000. méter után kissé meguntam a mellúszást, gondoltam, átváltok gyorsra. Három hosszig jól is ment, utána azonban hirtelen begörcsölt a jobb vádlim... Az úszásnem cseréje tehát nem jött be, de ennek is lett pozitív hozadéka: eldöntöttem, hogy a Balaton-átúszáson végig mellen tempózom majd. Kisebb fennakadást okozott még a medence fokozatos benépesülése. Amikor elkezdtem az úszást, enyém volt az egész sáv, másfél órával később azonban már két nénivel kellett osztoznom rajta, akik olyan lassú tempót diktáltak, hogy egy-egy találkozásnál kénytelen voltam visszavenni a sajátomból, amíg elhaladtak egymás mellett és megnyílt az út az előzésre. Az előzést aztán természetesen fokozott erőbevetéssel tettem meg, jelentkezett is az újabb görcs a lábujjaimban és a talpamban...

A négyezer métert végül 1:42:05 alatt tudtam le, ami számomra teljesen elfogadható idő. Amikor eldöntöttem, hogy felkészülök az idei Balaton-átúszásra, két és fél órát tűztem ki magam elé célként. Ezt az időt alapul véve egyáltalán nem reménytelen a helyzet. Ami kissé árnyalja a képet, az a megfázásom, amely az elmúlt napokban csak lappangott, de vasárnap estére elég erősen kijött rajtam.

Sebaj, van még pár napom, hogy rendbe jöjjek!