Amerikai sportok
2025.12.23. 12:59

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

A Seattle sisakjánál csak a győzelme volt vagányabb a Rams ellen • Jön a Raiders–Giants „rangadó“ az első draftcetliért.

MacKinnon vezérletével nyert az Avalanche, kapusbravúrok és drámai végjátékok az NHL-ben

A fiatalok is megmutatták magukat: Igor Csernyisov megszerezte első NHL-gólját, Macklin Celebrini pedig gólt és asszisztot jegyzett.

Sikeres visszatérés Janisztól; mindhiába Jokics újabb tripla duplája

Kevin Durant 30 ponttal emelkedett ki; másodszor nyert legutóbbi nyolc mérkőzéséből a Sacramento Kings.

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houston – videó

Derrick Henry négy TD-jének köszönhetően a Baltimore Ravens megverte a Packerst.

„A következő generáció prototípusa, az NBA megmentője” – Shai Gilgeous-Alexander-portré

A kanadai lett az NBA alapszakaszának legjobb játékosa, majd bajnoki címhez segítette az OKC-t.

Hiába remekelt Embiid és Maxey, kikapott Chicagóban a 76ers

Idegenben tudott nyerni a Heat és a Celtics, ritka sikert aratott a Wizards.

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Győzött a Golden State Warriors és a Houston Rockets is a karácsonyi játéknapon.

Allen kiütötte Maye-t az NFL MVP-versenyből? Stafford lehet a nevető harmadik

Mahomes túl a műtéten • Mire megy a Green Bay Parsons nélkül? • Trükkösjáték-parádé Dallasban.

„Ezek a szabályok olyan tiszták, mint a sár” – a Ravens edzője kiakadt az NFL-re

A Minnesota azután nullázott, hogy lenullázták • Még közelebb a szakadékhoz a Kansas City.

Egyre nagyobb bajban a Kansas City Chiefs és az Indianapolis Colts

Már a Nemzeti főcsoport teljes mezőnye a Chicago Bears hátát nézi • Szenzációs egykezes elkapások az NFL-ben.

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Az NBA csütörtöki játéknapján Jalen Brunson és Donovan Mitchell is 34 pontot dobott.

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

A Cleveland Cavarliers 23 ponttal győzte le a New Orleans Pelicanst.

NBA: Gilgeous-Alexander sorozatban századszor érte el a húszas határt

A Detroit Pistons a vendégcsapatok közül egyedüliként tudott nyerni a legutóbbi játéknapon.

NHL: 79 gól a szünet előtt; élen a Colorado, befogták a Carolinát

Az észak-amerikai profi jégkorongliga karácsony előtti utolsó játéknapján 13 mérkőzést rendeztek.

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

A Seattle-hez hasonlóan idegenben nyert a Columbus Blue Jackets is.

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

A keleti rangadón a Detroit hosszabbításban legyűrte a Washingtont.

A hat labdavesztés miatt kikapott Minnesotában és elbúcsúzott a rájátszástól a Detroit – videók

Dak Prescott vezérletével a Dallas legyőzte a Washington Commanderst.
Amerikai sportok
2025.12.26. 01:51

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

A 49ers sikere azt jelenti, hogy már csak négy hely kiadó a rájátszásban.
Amerikai sportok
2025.12.23. 09:02

NBA: januárban kezdődik a csapattoborzó az új európai ligába

A tengerentúli liga 12 európai várost jelölt ki lehetséges helyszínnek.
Kosárlabda
2025.12.22. 21:13

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

A New York megnyerte a Miami elleni presztízsmeccset, Schröder triplájával lezárta rossz sorozatát a Sacramento.
Amerikai sportok
2025.12.22. 08:10

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

A Jacksonville Jaguars szétszedte a Denver Broncos elit védekezését, a vártnál nehezebben hozta a kötelezőt a Houston Texans.
Amerikai sportok
2025.12.22. 06:11

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

A Los Angeles Chargers és a Buffalo Bills is idegenben hozta a kötelezőt, és gyakorlatilag bejutott a rájátszásba.
Amerikai sportok
2025.12.21. 22:51

Karlsson remeklésével a Canucks sorozatban a negyedik győzelmét aratta az NHL-ben

Robert Thomas két góllal és egy gólpasszal kulcsszerepet vállalt a St. Louis Blues 6–2-es sikeréből a Florida ellen.
Amerikai sportok
2025.12.21. 08:17

Doncic megsérült, a Clippers legyőzte a Lakerst

Véget ért a Denver hatmeccses győzelmi sorozata, a Nuggetset a Houston Rockets állította meg.
Amerikai sportok
2025.12.21. 07:37

A negyedik negyedben feltámadt, és hosszabbításban megverte a Bears a Packerst – videó

Nyögvenyelősen indult, sima lett a vége: az Eagles a Washingtont felülmúlva megnyerte a csoportját.
Amerikai sportok
2025.12.21. 06:21

NHL: 11 gól Anaheimben, Sherwood-tripla a Canucksban

A 37 éves Brad Marchand elérte a húsz gólt – ez is kellett, ahhoz, hogy 0–3-ról nyerjen a Panthers.
Amerikai sportok
2025.12.20. 08:48

Parázs meccsen győzte le a Minnesota az Oklahoma Cityt az NBA-ben

A ligaelső harmadszor kapott ki az idényben • Wembanyama zsinórban a 100. meccsén osztott ki blokkot.
Amerikai sportok
2025.12.20. 08:41

Luka Doncic 45 pontos tripla duplával vezette győzelemre a Lakerst – videó

SGA vezérletével nyert az OKC, három mérkőzés is hosszabbításban dőlt el.
Amerikai sportok
2025.12.19. 09:34

16 pontos hátrányból felállva a Seattle hosszabbítás után verte a Los Angelest az év meccsén – videó

Puka Nacua karrierrekordot jelentő 225 yardot elkapott yarddal zárt.
Amerikai sportok
2025.12.19. 08:17

NHL: McDavid folytatta pazar sorozatát, a pontlista élére ugrott

J. T. Miller újra gólt ütött a ráadásban. Hatos győzelmi szériában a Minnesota.
Amerikai sportok
2025.12.19. 07:20

Sorozatban tizedszer a Dallas Cowboys a világ legértékesebb csapata, Szoboszlai klubja a 48.

A legjobb 20-ba egy futballklub fért be, az NFL-csapatok dominálnak a listán.
Minden más foci
2025.12.18. 22:16

Még több Amerika

MacKinnon vezérletével nyert az Avalanche, kapusbravúrok és drámai végjátékok az NHL-ben

Sikeres visszatérés Janisztól; mindhiába Jokics újabb tripla duplája

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houston – videó

NBA: különleges tripla dupla chicagói oldalon, a Cavs a Bullstól is kikapott

Népszerű cikkek

Sorozatban ötödször nyert a keleten vezető Hurricanes

Jövőre három magyar városban szerepel a Harlem Globetrotters

A Jalen Brunson és OG Anunoby vezette New York Knicks nyerte az NBA-kupát – videó

Super Bowl

2025. 09. 29.

Puerto Ricó-i rapper lép fel a LX. Super Bowl félidejében – hivatalos

2025. 12. 16.

Nem okozott gondot a Dolphins, magabiztos győzelmével továbbra is vezeti csoportját a Steelers – videó

2025. 12. 16.

NBA: tovább menetel a Detroit és a Denver, Flagg történelmet írt a Dallasban

Még több Amerika

NHL: a címvédő Florida idegenben öt gólt vágott a Tampának

NHL: a hosszabbítást nem a Pittsburghnek találták ki

NFL: a Broncos a Packerst is megverte, 12 győzelmével egyedül áll az alapszakasz élén

Amerikai sportok
2019.11.25. 06:54

NBA: a szlovén sztár ostromolja a csúcsokat, és repíti a Dallast

A texasi rangadót idegenben nyerte meg, zsinórban ötödször nyert a Mavs.
Amerikai sportok
2019.11.24. 22:33

NFL: drámai mérkőzésen győzött a Saints a Panthers ellen

Wil Lutz mezőnygólja három másodperccel a rendes játékidő letelte előtt esett.
Amerikai sportok
2019.11.24. 12:29

NFL: 33 (!) játékost büntettek meg a Garrett-balhé után

Szép hosszú lett a büntetettek listája, a liga összesen 37 csekket küldött ki.
Amerikai sportok
2019.11.24. 09:47

Erőt demonstrált a Heat ellen a Sixers, nyert a Lakers és a Bucks

A Bulls Zach LaVine 49 pontos karriercsúcsával, 13 triplájával és meccsnyerő dobásával győzött.
Amerikai sportok
2019.11.24. 08:33

NHL: 11 gólos meccset nyert a Rangers; 17 pontnál az Islanders

A Canucks, a Flames és a Stars is szétlövés után tudott győzni.
Amerikai sportok
2019.11.24. 06:52

NBA: ismét nyert, hétmeccses győzelmi szériában a Lakers

LeBron James 30 pontig, Anthony Davis pedig 22 pontig jutott.
Amerikai sportok
2019.11.23. 10:27

Leonard dobása hozta meg a Clippers győzelmét a Houston ellen

A Denver megverte a Bostont, ráadásul Kemba Walker megsérült. Ismét nyert a Lakers
Amerikai sportok
2019.11.23. 08:52

NHL: simán győzött a Penguins és a Senators is

Mindkét otthon játszó együttes magabiztos, 4–1-es sikert aratott, a Devils, illetve a Rangers fölött.
Amerikai sportok
2019.11.23. 07:54

NBA: megvan a Warriors 14. veresége, 257 pontos meccsen nyert a Lakers

A Golden State a Utah Jazz otthonában szenvedte el idénybeli 14. vereségét.
Amerikai sportok
2019.11.22. 08:33

137-et dobott a Portlandnek, már vezeti Keletet a Milwaukee

Antetokunbo 24 ponttal, 19 lepattanóval és karriercsúcsot érő 15 gólpasszal tripla duplát ért el.
Amerikai sportok
2019.11.22. 07:45

NHL: tíz napon belül másodszor nyert 0–4-ről a Panthers

A ligában korábban csak az Edmonton Oilers volt képes hasonlóra.
Amerikai sportok
2019.11.22. 07:17

NBA: Antetokunbo klubtörténeti bravúrt ért el, száguld a Bucks

Pontokban gazdag meccsen nyújtotta hatmérkőzésesre győzelmi sorozatát a keleti első.
Amerikai sportok
2019.11.22. 06:52

NFL: remek hajrájával a Texans nyerte meg a csoportrangadót

Az utolsó negyed kezdete előtt még az Indianapolis Coltsnál volt az előny.
Amerikai sportok
2019.11.21. 21:56

NFL: ellenfele fejét rúgta, csökkentettek a büntetésén

A liga mérsékelte a Steelers-játékos eltiltását, Myles Garrett büntetése viszont érvényben maradt.
Amerikai sportok
2019.11.21. 21:24

Budapesten fedezték fel, a Realnál lett sztár az NBA szlovén csodagyereke

A 20 éves Luka Doncic második tengerentúli idényében ámulatba ejti a kosárlabdavilágot.
Amerikai sportok
2019.11.21. 16:12

NFL: „Most próbálok utánanézni, egyáltalán ki ez a srác”

A legelvetemültebb forgatókönyvírók sem tudnának kitalálni olyan történetet, mint Erik Harrisé.

394

/

1126