ERSTE LIGA, ADATBANK, 2025–2026

Vágólapra másolva!
2025.09.12. 13:32
null
A magyar bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság alapszakaszának és rájátszásának menetrendje, eredményei, állása.

 

Újdonság az idényben, hogy légióskorlát lép életbe, és az egy mérkőzésre csapatonként nevezhető külföldi játékosok maximális száma nyolc lesz, ráadásul a meccskeretben minden csapatnak kötelező lesz egy U21-es és két U24-es nem külföldi mezőnyjátékost is szerepeltetnie. Ha ezt valamelyik csapat nem teljesíti, csökken az adott meccsre nevezhető játékosai létszáma. 

A lebonyolítás hasonló lesz az előző évadhoz képest, de ezúttal kilenc együttes szerepel a bajnokságban, miután a Ferencváros az osztrák bázisú ICE HL-be nevezett. 

Az alapszakaszban mindegyik csapat 32 mérkőzést játszik, minden ellenféllel kétszer hazai, kétszer idegen környezetben január 28-ig. 

A magyar bajnoki helyezések – változatlanul – külön rájátszásban dőlnek el. A magyar csapatok egymás ellen elért eredményei alapján kialakuló tabella alapján az első két helyezett automatikusan az ob I elődöntőjébe jut, a másik négy az egyik fél második győzelméig tartó párharcban vív meg érte. Az elődöntőben és a döntőben már három meccset kell megnyerni a továbbjutáshoz/győzelemhez. 

Az Erste Liga rájátszásába az alapszakasz első nyolc helyezettje jut, és a párharcok kivétel nélkül az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.


ALAPSZAKASZ 

Szeptember 12.
Gyergyói HK–Budapest Jégkorong Akadémia
Corona Brasov–UTE
SC Csíkszereda–FEHA19
DVTK Jegesmedvék–Dunaújvárosi Acélbikák

Szeptember 14.
Gyergyói HK–UTE
Corona Brasov–FEHA19
SC Csíkszereda–Budapest Jégkorong Akadémia
DEAC–Dunaújvárosi Acélbikák

Szeptember 19.
Budapest Jégkorong Akadémia–DEAC
UTE–SC Csíkszereda
FEHA19–Gyergyói HK
DVTK Jegesmedvék–Corona Brasov

Szeptember 21.
Dunaújvárosi Acélbikák–UTE
DVTK Jegesmedvék–SC Csíkszereda
DEAC–Gyergyói HK
Budapest Jégkorong Akadémia–Corona Brasov

Szeptember 26.
Corona Brasov–SC Csíkszereda
Budapest Jégkorong Akadémia–Dunaújvárosi Acélbikák
UTE–DEAC
FEHA19–DVTK Jegesmedvék

Szeptember 28.
Gyergyói HK–Corona Brasov
UTE–Budapest Jégkorong Akadémia
FEHA19–Dunaújvárosi Acélbikák
DEAC–DVTK Jegesmedvék

Október 3.
Budapest Jégkorong Akadémia–FEHA19
Dunaújvárosi Acélbikák–Gyergyói HK
DVTK Jegesmedvék–Corona Brasov
DEAC–SC Csíkszereda

Október 5.
UTE–Gyergyói HK
Dunaújvárosi Acélbikák–DEAC
FEHA19–Corona Brasov
Budapest Jégkorong Akadémia–SC Csíkszereda

Október 10.
Corona Brasov–DEAC
Gyergyói HK–DVTK Jegesmedvék
SC Csíkszereda–Dunaújvárosi Acélbikák
FEHA19–Budapest Jégkorong Akadémia

Október 12.
Gyergyói HK–Dunaújvárosi Acélbikák
Corona Brasov–DVTK Jegesmedvék
UTE–FEHA19
SC Csíkszereda–DEAC

Október 17.
Dunaújvárosi Acélbikák–DVTK Jegesmedvék
DEAC–FEHA19

Október 19.
UTE–Dunaújvárosi Acélbikák
SC Csíkszereda–Corona Brasov
DVTK Jegesmedvék–DEAC

Október 24.
Gyergyói HK–FEHA19
Corona Brasov–Dunaújvárosi Acélbikák
SC Csíkszereda–UTE
Budapest Jégkorong Akadémia–DEAC

Október 26.
Gyergyói HK–UTE
Corona Brasov–FEHA19
SC Csíkszereda–Dunaújvárosi Acélbikák
DVTK Jegesmedvék–Budapest Jégkorong Akadémia

Október 31.
Budapest Jégkorong Akadémia–Gyergyói HK
UTE–Corona Brasov
Dunaújvárosi Acélbikák–DVTK Jegesmedvék
FEHA19–SC Csíkszereda

November 2.
Dunaújvárosi Acélbikák–SC Csíkszereda
FEHA19–UTE
DVTK Jegesmedvék–Gyergyói HK
DEAC–Corona Brasov

November 11.
FEHA19–Budapest Jégkorong Akadémia

November 14.
Gyergyói HK–Corona Brasov
UTE–DVTK Jegesmedvék
DEAC–FEHA19

November 16.
Gyergyói HK–SC Csíkszereda
Dunaújvárosi Acélbikák–DEAC
DVTK Jegesmedvék–FEHA19
Budapest Jégkorong Akadémia–UTE

November 21.
UTE–SC Csíkszereda
DEAC–Corona Brasov

November 22.
FEHA19–Gyergyói HK

November 23.
Dunaújvárosi Acélbikák–Corona Brasov
DVTK Jegesmedvék–Gyergyói HK
Budapest Jégkorong Akadémia–SC Csíkszereda

November 28.
Corona Brasov–Budapest Jégkorong Akadémia
SC Csíkszereda–DVTK Jegesmedvék
Gyergyói HK–DEAC
FEHA19–UTE

November 30.
Gyergyói HK–Budapest Jégkorong Akadémia
Corona Brasov–DVTK Jegesmedvék
UTE–Dunaújvárosi Acélbikák
SC Csíkszereda–DEAC

December 3.
Budapest Jégkorong Akadémia–UTE
Dunaújvárosi Acélbikák–FEHA19

December 5.
Corona Brasov–Gyergyói HK
DEAC–Budapest Jégkorong Akadémia

December 7.
SC Csíkszereda–Gyergyói HK
DVTK Jegesmedvék–DEAC

December 19.
UTE–Corona Brasov
Dunaújvárosi Acélbikák–Gyergyói HK
FEHA19–SC Csíkszereda
DEAC–DVTK Jegesmedvék

December 21.
Dunaújvárosi Acélbikák–Corona Brasov
DVTK Jegesmedvék–UTE
DEAC–SC Csíkszereda
Budapest Jégkorong Akadémia–Gyergyói HK

December 26.
SC Csíkszereda–Corona Brasov
Budapest Jégkorong Akadémia–DVTK Jegesmedvék
UTE–DEAC
Dunaújvárosi Acélbikák–FEHA19

December 28.
Corona Brasov–Gyergyói HK
UTE–Budapest Jégkorong Akadémia
DVTK Jegesmedvék–FEHA19
DEAC–Dunaújvárosi Acélbikák

December 30.
Gyergyói HK–SC Csíkszereda
Dunaújvárosi Acélbikák–Budapest Jégkorong Akadémia
FEHA19–DEAC
DVTK Jegesmedvék–UTE

Január 2.
Budapest Jégkorong Akadémia–DVTK Jegesmedvék
Dunaújvárosi Acélbikák–SC Csíkszereda
UTE–Gyergyói HK
FEHA19–Corona Brasov

Január 4.
UTE–FEHA19
DVTK Jegesmedvék–SC Csíkszereda
DEAC–Gyergyói HK
Budapest Jégkorong Akadémia–Corona Brasov

Január 9.
Corona Brasov–Dunaújvárosi Acélbikák
SC Csíkszereda–UTE
Gyergyói HK–DVTK Jegesmedvék
Budapest Jégkorong Akadémia–FEHA19

Január 11.
Gyergyói HK–Dunaújvárosi Acélbikák
Corona Brasov–UTE
SC Csíkszereda–DVTK Jegesmedvék
DEAC–Budapest Jégkorong Akadémia

Január 16.
SC Csíkszereda–Gyergyói HK
Dunaújvárosi Acélbikák–Budapest Jégkorong Akadémia
UTE–DVTK Jegesmedvék
FEHA19–DEAC

Január 18.
Corona Brasov–SC Csíkszereda
FEHA19–Dunaújvárosi Acélbikák
DVTK Jegesmedvék–Budapest Jégkorong Akadémia
DEAC–UTE

Január 23.
Gyergyói HK–DEAC
SC Csíkszereda–FEHA19
Corona Brasov–Budapest Jégkorong Akadémia
DVTK Jegesmedvék–Dunaújvárosi Acélbikák

Január 25.
Gyergyói HK–FEHA19
Corona Brasov–DEAC
Dunaújvárosi Acélbikák–UTE
SC Csíkszereda–Budapest Jégkorong Akadémia

Január 28.
Budapest Jégkorong Akadémia–Dunaújvárosi Acélbikák
DEAC–UTE
FEHA19–DVTK Jegesmedvék

 

Legfrissebb hírek

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
5 órája

Fradi nélkül, határon túli fordulóval kezdődik az Erste Liga idénye

Jégkorong
9 órája

Történelmi idényt kezd meg a Fehérvár és az FTC az osztrák hokiligában

Jégkorong
9 órája

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
21 órája

Fél évszázad Kiscsicsóval – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
23 órája

Erste Liga: kanadai csatárt igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
2025.09.10. 14:53

FÉRFI VÍZILABDA OB I, ADATBANK, 2025–2026

Vízilabda
2025.09.10. 11:11

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
2025.09.09. 16:35
Ezek is érdekelhetik