Sokkal korrektebb közegbe került Vay Ádám

2025.12.11. 09:01
null
Vay Ádám (balra) védeni szeretett volna, ezért gyorsan megegyezett cseh csapatával (Fotó: Dömötör Csaba)
Vay Ádám mögött nehéz ősz áll, miután váratlanul és furcsa körülmények között kellett távoznia a Poprádtól. A rutinos kapus a cseh másodosztályba igazolt, ahol rendszeresen véd.

KIVÁLÓ VÉDÉSI HATÉKONYSÁGGAL stabil pont volt a szlovák élvonalbeli HK Popradnál Vay Ádám, ám ősszel változott a klubvezetőség, amely a kereten is változtatott, Vay Ádám pedig partvonalon kívülre került – különösebb indok nélkül. A 31 éves válogatott kapus a cseh másodosztályban szereplő Piráti Chomutov együtteséhez igazolt, amelyben eddig 11 találkozón kapott szerepet. 

„A Poprádnál méltatlanná vált a helyzet, nem véletlenül írattak alá velünk titoktartási szerződést, szerintem ez mindent elárul – mondta Vay Ádám. – Szerencsére gyorsan érkezett egy ajánlat a cseh másodosztályból, s bár megtehettem volna, hogy kivárok és pereskedek a Popráddal, úgy voltam vele, kell a játékengedélyem, védeni szeretnék, ezért megegyeztem a csehekkel. Ég és föld a különbség a két klub között, a cseh vezetőség sokkal korrektebb, kedvesebb, a poprádiakkal össze sem hasonlítható, ők undorító módon bántak a játékosokkal.”     

Vay ebben az idényben először csatlakozott a válogatott keretéhez, a többiekkel együtt várja a hétvégi tornát, amelyen sorrendben Olaszországgal, Franciaországgal és Lengyelországgal játszanak a fővárosi Tüskecsarnokban. 

Úgy érzem, jó formában vagyok, a többiekről is elmondható, mindenki felkészülten érkezett az edzőtáborba. Azt várom, hogy mindannyian száz százalékot nyújtsunk. Nem az eredmény az elsődleges, de fontos, hogy úgy fejezzük be a tornát, hogy mindenki kiadott magából mindent és a legjobb formáját nyújtotta.” 

SÁRKÖZY TAMÁS-EMLÉKTORNA, TÜSKECSARNOK
1. forduló. Péntek: Lengyelország–Franciaország, 15. MAGYARORSZÁG–Olaszország, 19. 2. forduló. Szombat: Olaszország–Lengyelország, 15. MAGYARORSZÁG–Franciaország, 19 (tv: M4 Sport+). 3. forduló. Vasárnap: Franciaország–Olaszország, 12.30. MAGYARORSZÁG–Lengyelország, 16.30 (tv: M4 Sport+)

 

 

Legfrissebb hírek

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
9 órája

Haalandék az NHL nagydöntőjén jártak

Foci vb 2026
10 órája

FIFA-világranglista: három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen

Magyar válogatott
Tegnap, 13:40

Ki lesz a világbajnok? – tippeltek a magyar válogatott játékosai is

Foci vb 2026
Tegnap, 13:28

„Most a feltöltődés kerül előtérbe” – Szoboszlai üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2026.06.10. 16:10

Olvasóinknál is Schäfer volt a kazahok elleni meccs legjobb magyar játékosa

Magyar válogatott
2026.06.10. 12:35

Kolbenheyer Zsuzsanna: A férfiválogatott él a helyzet adta lehetőséggel

Jégkorong
2026.06.10. 11:46

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24
Ezek is érdekelhetik