NHL: már hat meccs óta tart a Seattle vereségsorozata

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.12.09. 07:19
null
Joel Eriksson Ek (14) remekül játszott a Seattle ellen (Fotó: Getty Images)
Öt mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) hétfői játéknapján.

A pittsburghi hosszabbításos győzelme óta hullámvölgybe került a Seattle Kraken: már a következő napon alulmaradt szétlövésben a New York Islanders otthonában, majd ezt öt rendes játékidőben elszenvedett vereség követte.

Az északnyugatiak helyi idő szerint hétfő este a Minnesota Wildtól kaptak ki, így az említett öt rendes játékidőbeli fiaskójuk közül négyet is hazai környezetben szenvedtek el. A Wild az utolsó harmadban három gólt ütve őrölte fel a hazaiakat, Joel Eriksson Ek a gólja mellett két gólpasszt is kiosztott.

A Toronto Morgan Reilly találatával az első harmadban szerzett vezetést a Tampa ellen, majd egy másodperccel a vége előtt Auston Matthews üres kapura állította be a végeredményt. A Lightning így egymás után negyedszer veszített. A kanadaiak kapusa, Dennis Hildeby pályafutása első kapott gól nélküli NHL-meccsét ünnepelhette.

Szintén kapott gól nélkül hozta le a szereplését a detroiti John Gibson, aki 37 védéssel járult hozzá csapata sikeréhez Vancouverben. James Van Riemsdyk egymás után a negyedik mérkőzésén volt eredményes.

Nazem Kadri és Jegor Sarangovics is három ponttal zárta a Calgary Buffalo elleni csatáját, a kanadaiak 5–4 után kétszer is üres kapura voltak eredményesek. A Los Angeles Kings a Utah vendégeként győzött.

JÉGKORONG, NHL, ALAPSZAKASZ
Toronto Maple Leafs–Tampa Bay Lightning 2–0
Calgary Flames–Buffalo Sabres 7–4
Utah Mammoth–Los Angeles Kings 2–4
Seattle Kraken–Minnesota Wild 1–4
Vancouver Canucks–Detroit Red Wings 0–4

 

 

Legfrissebb hírek

NHL: egy meccs, két gyorsasági rekord – az egyik nagy győzelmet ért a Montrealnak

Amerikai sportok
10 órája

Jégkorong: három győzelem és egy vereség a fiúválogatottaktól

Utánpótlássport
23 órája

Kétgólos előnyről szenvedett háromgólos vereséget a jégkorong-válogatott

Jégkorong
Tegnap, 20:11

Jégkorong: az orosz külügyminisztérium szerint Kanada semmibe veszi a nemzetközi sport szabályait

Jégkorong
Tegnap, 16:49

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
Tegnap, 13:59

Majoross Gergely: Újabb három tégla kerül a helyére

Jégkorong
Tegnap, 12:12

A Panthers rózsaszínben, a Kings lilában nyert a különleges mezek napján

Amerikai sportok
Tegnap, 8:43

NHL: három perccel a vége előtt 4–0 volt az állás, a vége 4–5 lett – videó

Amerikai sportok
2026.11.04. 08:52