Callum O'Dowda: Varga Barnabást nem nehéz megtalálni beadásokkal

2025.12.11. 21:53
null
Így örültek az FTC-játékosok a győzelemnek (Fotó: Vasvári Tamás/MTI)
A Ferencváros 2–1-re megverte Budapesten a Rangerst, a találkozó után Gróf Dávid, Callum O'Dowda, Ötvös Bence és Varga Barnabás értékelte az Európa-liga-mérkőzést.

Gróf Dávid, a Ferencváros kapusa a könnyeivel küszködve értékelt a lefújás után az M4 Sportnak: „Megmondom őszintén, meghatódtam, mert másfél évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy nemzetközi kupameccsen védhetem a Ferencváros kapuját. Szerintem Isten is velem volt, mert hogy a hajrában miként sikerült a kapura tartó lövést védenem, nem tudom… Csak az a fontos, hogy nyertünk.”

„Fontos pillanatban egyenlítettem az első félidő végén, talán a legjobbkor, hiszen már a középkezdésre sem jutott idő – mondta az első FTC-találatot jegyző Ötvös Bence. A gól nagy lökést adott nekem és a csapatnak, így a második félidőben már az történt a pályán, amit elterveztünk. A skótok gólja után tudtuk, hogy jönnek majd a lehetőségek, és a szünetet követően is ezt éreztük, aztán jött Varga Barni és a fejese. (...) Jól felkészültünk belőlük, ők is próbáltak játszani, kivitték a szélre a labdát, így aztán ott kezdtük a letámadást. Néhányszor eljöttek a szélen, de szerencsére nem volt nagyobb gond, úgyhogy azt gondolom, ült a taktika.”

A második hazai gólnál az asszisztot kiosztó Callum O'Dowda is értékelte a mérkőzést: „Tudtuk, milyen minőséget képvisel a Rangers az átmenetekben, így is szerezte a gólját. Bence egyenlítése a lehető legjobbkor jött, ezután a második félidőben sokkal energikusabban álltunk bele a játékba. Barni elképesztően fejel, amint megláttam, hogy ott van a tizenhatoson belül, már íveltem is felé a labdát. Őt nem nehéz megtalálni beadásokkal, nemzetközi szinten is kiemelkedő képességű csatár, ez nem is lehet kérdés. Nagyon örülök a győzelemnek, hiszen kemény ellenfelünk volt, amelynek remek képességű játékosai vannak.”

„Inkább a mi akaratunk érvényesült a pályán, jobban játszottunk, mint az ellenfél – nyilatkozta a győztes gólt szerző Varga Barnabás. Igaz, megszerezték a vezetést egy vitatható szituációban – nem tudom, les volt-e, de mindegy is –, majd a legjobbkor egyenlítettünk a félidő utolsó percében, így mindig jó bemenni az öltözőbe. Változtatni nem nagyon kellett a szünetben, mert amit elterveztünk, működött, szóval próbáltunk ugyanúgy játszani, és szerencsére jött a második gól, amivel megnyertük a meccset.”

Európa-liga
2025.12.11. 20:43

A Rangers ellen hátrányból felállva győzött, és továbbjutott a Ferencváros az El-alapszakaszban

Ötvös Bence zsinórban harmadik mérkőzésén is betalált, Varga Barnabás negyedik gólját szerezte a sorozatban.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓ
FERENCVÁROSI TC–RANGERS FC (skót) 2–1 (1–1) 
Budapest, Groupama Aréna, 19 567 néző. Vezette: Anasztasziosz Papapetru (Trifon Petropulosz, Jordanisz Aptoszoglu) – görögök
FTC: Gróf – I. Cissé, Raemaekers, Szalai G. – Ötvös (Zachariassen, 74.) – Makreckis, Tóth A., Kanikovszki (Júlio Romao, 83.), O'Dowda (Cadu, 83.) – Yusuf (L. Joseph, 74.), Varga B. (Pesics, 90.). Vezetőedző: Robbie Keane
RANGERS: Butland – Tavernier (Aasgaard, 74.), Fernandez, Djiga, Aarons (D. Sterling, 58.) – Barron, Raskin – Danilo Pereira (F. Curtis, 67.), Meghoma, Gassama (M. Moore, 58.) – Miovszki (Chermiti, 67.). Vezetőedző: Danny Röhl
Gólszerző: Ötvös (45+5.), Varga B. (72.), ill. Miovszki (27.)

 

Legfrissebb hírek

Az FTC felszabadultan játszva mutatná meg a női vízilabda BL-döntőben, hogy mire képes igazán

Vízilabda
10 órája

Elmarad a címvédés, szétlövéssel kapott ki az FTC a férfi vízilabda BL elődöntőjében

Vízilabda
23 órája

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:47

Sofron István: Nem ért váratlanul a döntés

Jégkorong
Tegnap, 10:36

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

Szavak helyett tettek – belecsapott a munkába a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:00

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33
Ezek is érdekelhetik