Minden más foci
1 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

A 35 éves játékvezető első felnőttválogatottak közötti tétmeccsére készül, a miniállamban a teljes bírói csapat magyar lesz.

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

A rossz emlékeket elűzte a tbiliszi győzelem – O'Neillék hasonló teljesítményre törekednek hétfőn is.
Minden más foci
23 órája

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

„Tanulom az ukrán nyelvet, ami nem könnyű. De az első, amit kértem a tanáromtól, hogy tanuljuk meg az ukrán himnuszt. Már majdnem teljesen tudom.”
Minden más foci
Tegnap, 15:08

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Az írek elhalasztották a sajtótájékoztatójukat, sőt az edzésüket is.
Minden más foci
Tegnap, 13:43

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Willy Sagnol helyét Ramaz Szvanadze veszi át a grúz csapatnál, amely október elején a mieink vendége lesz.
Minden más foci
Tegnap, 13:05

Kárpátalján némán dobbant a szív

Helyszíni jelentés a háború árnyékában élő vidékről, ahol most az aggodalmas csend, a zsigeri óvatosság az úr.
Minden más foci
Tegnap, 9:04

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

NB III-as játéknap. Bajnoki forduló férfi kézilabdában, férfi és női kosárlabdában és férfi vízilabdában is. Jön a döntő a férfi röplabda Eb-n.
Minden más foci
Tegnap, 0:36

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Rómában iskolázta le Olaszországot Belgium, s csak Donnarumma bravúrjai mentették meg Mancini csapatát a kiütéstől.
Minden más foci
2026.09.25. 22:55

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Meglepetéssel indult a magyarok csoportja: a sokkal esélyesebb grúzok kikaptak odahaza a fiatal északír csapattól.
Minden más foci
2026.09.25. 20:05

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

„A futball alapjait hétről hétre zsúfolásig megtelt stadionokban és helyi közösségekben tartják fenn az elkötelezett játékosok, szurkolók, klubok és ligák szerte a világon.”
Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Nestory Irankunda remek szabadrúgása révén a házigazdák nagyon közel voltak a győzelemhez.
Minden más foci
2026.09.25. 14:22

Fegyverhasználat utánzása miatt állították ki az izraeli csatárt

A válogatott szövetségi kapitánya a meccs másnapján ugyanakkor hangsúlyozta: a játékos minden alkalommal így ünnepli, ha gólt szerez, s eddig még egyszer sem kapott ezért figyelmeztetést.
Minden más foci
2026.09.25. 13:16

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

„Alex sok meccsen szerepelt az utóbbi időben, nagyon jó állapotban van, és amennyire ismerem, minden mérkőzésen kezdeni akar.”
Minden más foci
2026.09.25. 12:08

Nagyapja és apja után Ruben van Bommel is bemutatkozott a holland válogatottban

Xavi Hernández: „Az első válogatottsága alkalmával ő jelentette a különbséget. Megérdemelte! Kiváló játékos, pont ilyenre van szükségünk.”
Minden más foci
2026.09.25. 12:07

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Kilenc újonc kapott meghívót a visszatérő Roberto Mancini olasz keretébe.
Minden más foci
2026.09.25. 11:58

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

„Személy szerint én is megtettem a magamét, mert ott akartam lenni a búcsúján, és nem tudom, hogy később még itt leszek-e...”
Minden más foci
2026.09.25. 11:01
Minden más foci
2008.06.25. 01:33

Vb-selejtezők: tucatnyi továbbjutó a CONCACAF-zónában

Kialakult a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság CONCACAF-zónájának selejtezői után a vb-részvételért harcba szálló legjobb tizenkettő mezőnye.
Minden más foci
2008.06.25. 01:33

Schalke 04: tagadják, hogy az MU megkereste volna Rakiticet

Ivan Rakitic remekül teljesített az Európa-bajnokságon, a nemzetközi sajtóban pedig megjelentek a találgatások, miszerint a Chelsea, illetve a Manchester United szívesen leigazolná a horvát játékost.
Minden más foci
2008.06.25. 01:33

Dél-Afrika: Queiroz szerint borzalmas az ország focija

A Manchester United másodedzője és a dél-afrikai válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Carlos Queiroz kőkemény kritikát fogalmazott meg a 2010-es vb házigazdájának labdarúgóéletével szemben.
Minden más foci
2008.06.25. 01:33

Portugália: uru középpályást „csent el” a Benfica elől a Porto

Az FC Porto csapata leigazolta a Paris Saint-Germain gárdájától a párizsiak uruguayi középpályását, Cristian Rodríguezt.
Minden más foci
2008.06.25. 01:33

Celtic: Gravesen kitöltheti a szerződését Glasgow-ban

A 2007-08-as szezont kölcsönben az Evertonban töltő Thomas Gravesen kész megharcolni helyéért a Celticben, és ki akarja tölteni szerződését – nyilatkozta a dán középpályás ügynöke.
Minden más foci
2008.06.25. 01:33

Euro 2012: újabb problémák, távolodik az ukrán-lengyel rendezés

Az ukrán kormány felbontotta a szerződést a kijevi Olimpiai Stadion átépítésével megbízott tajvani építőipari céggel, amelynek a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságra kellett volna átalakítani az arénát.
Minden más foci
2008.06.25. 01:33

Steaua Bucuresti: az elnök eltilthatja játékosait a válogatottól

A Steaua Bucuresti elnöke, Gigi Becali azzal fenyegeti a Román Labdarúgó-szövetséget, hogy nem fogja elengedni válogatott játékosait a nemzeti csapat meccseire.
Minden más foci
2008.06.25. 01:33

Vb-selejtezők: kéz a kézben jutott tovább a két Korea

A 2010-es dél-afrikai labdarúgó-vb ázsiai selejtezőin kialakult a negyedik szakasz mezőnye, melybe tíz csapat jutott be. Katar az utolsó játéknapon biztosította helyét a következő körben, Irak legyőzésével. Ausztrália közel három évtizede először szenvedett otthon vereséget vb-selejtezőn.
Minden más foci
2008.06.25. 01:33

Panathinaikosz: az athéni zöldek leigazolták a PAOK tehetségét

A Panathinaikosz csapata 2,2 millió euróért leigazolta a görög futball egyik legnagyobb ígéretének tartott Lazarosz Hrisztodopuloszt a PAOK Szalonikitől.
Minden más foci
2008.06.23. 00:27

Vb-selejtezők: Mexikó hétgólos győzelme Belize felett

Mexikó labdarúgó-válogatottja 7–0-ra legyőzte Belizét a CONCACAF-zóna selejtezőjén, ezzel 9–0-s győzelemmel jutott tovább a csoportkörbe.
Minden más foci
2008.06.23. 00:27

Világbajnoki selejtezők: döntetlen a koreai rangadón

Minden más foci
2008.06.23. 00:27

Vb-selejtezők: Katar legyőzte Irakot, az ázsiai bajnok kiesett

Nagy meglepetéssel értek véget az ázsiai világbajnoki selejtezők harmadik körének küzdelmei: a regnáló Ázsia-bajnok Irak válogatottja 1-0-ra kikapott Katartól, és kiesett. A találkozó egyetlen gólját Said Ali Bechir szerezte a 77. percben.
Minden más foci
2008.06.23. 00:27

Vb-selejtezők: Etiópia fél tucat gólt lőtt Mauritániának

Afrikában is javában zajlanak a világbajnoki selejtezők: a Kongói Demokratikus Köztársaság többek között Shabani Nonda mesterhármasával 5-1-re verte Dzsibuti válogatottját, Etiópia Teferra Fikru, Andualem Nigussie és Mohamed Mesud duplájával 6-1-re verte Mauritániát. Elefántcsontpart is parádézott, Boubacar Sanogo, Didier Zokora az első félidőben magabiztos vezetéshez jutatta csapatát, a második félidőben aztán Sekou Cissé két góljával befejezte Botswana kivégzését.
Minden más foci
2008.06.23. 00:27

Vb-selejtezők: Nigéria, Marokkó és Kamerun is győzött

Az esélyesek győzelmekkel folytatták a világbajnoki selejtezőket Afrikában.
Minden más foci
2008.06.22. 00:34

Labdarúgás: elkezdődött az Intertotó-kupa utolsó idénye

Bár még javában tart a kontinenstorna, és a Bajnokok Ligája 2007–2008-as idénye is mindössze egy hónapja ért véget, a hétvégén tizennégy mérkőzéssel kezdetét vette-veszi az európai kupasorozatok következő évadja, egyúttal az 1961-ben alapított Intertotó-kupa utolsó kiírása.
Minden más foci
2008.06.22. 00:34

Intertotó-kupa: kiütéssel győzött a Bohemians a Rhyl ellen

A ma rendezett utolsó két Intertotó-mérkőzés egyikén a Bohemians hazai pályán 5–1-re verte a Rhyl csapatát. A másik esti találkozó döntetlennel ért véget, nem bírt egymással a Besa és az Ethnikos Achnas.

4168

/

4441