Minden más foci
24 perce

Kárpátalján némán dobbant a szív

Helyszíni jelentés a háború árnyékában élő vidékről, ahol most az aggodalmas csend, a zsigeri óvatosság az úr.

Fegyverhasználat utánzása miatt állították ki az izraeli csatárt

A válogatott szövetségi kapitánya a meccs másnapján ugyanakkor hangsúlyozta: a játékos minden alkalommal így ünnepli, ha gólt szerez, s eddig még egyszer sem kapott ezért figyelmeztetést.
Minden más foci
20 órája

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

„Személy szerint én is megtettem a magamét, mert ott akartam lenni a búcsúján, és nem tudom, hogy később még itt leszek-e...”
Minden más foci
22 órája

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Hvicsa Kvarachelia és csapata hazai pályán kezdi a Nemzetek Ligája mostani idényét.
Minden más foci
23 órája

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

A Manchester City 26 éves csatára 56. alkalommal lépett pályára a norvég válogatottban, amelyben már 64 gólnál jár.
Minden más foci
23 órája

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Xavi: Persze ez csak a kezdet, de a második félidőben sok mindennel elégedett voltam.
Minden más foci
Tegnap, 9:10

Pénteki sportműsor: Ukrajnával játszik a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Rajt a férfi kosárlabda NB I-ben; két magyar ökölvívó is döntőben lép szorítóba a szófiai Európa-bajnokságon.
Minden más foci
2026.09.24. 23:40

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Sokba került az izraeli találatot szerző játékos gólöröme Linzben.
Minden más foci
2026.09.24. 23:06

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Cristiano Ronaldo helyzetekig jutott, Joao Félix gólt szerzett: csapatuk megérdemelten nyert Wales ellen.
Minden más foci
2026.09.24. 23:05

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Hiába a negyedik percben szerzett gól, a topligás játékosok vezette hellének mindhárom pontot elvitték Belgrádból.
Minden más foci
2026.09.24. 22:58

Hollandia a lefújás előtt egyenlített Németország ellen a Nemzetek Ligájában

Xavi a holland, Jürgen Klopp a német kispadon debütált, több újoncot is avatott mindkét válogatott.
Minden más foci
2026.09.24. 22:43

Máltai győzelem a Nemzetek Ligája nyitányán

Andorra után Liechtenstein is pont nélkül maradt hazai pályán.
Minden más foci
2026.09.24. 20:15

Andrea Maldera nem jósol, de bízik a kemény srácokban

„Ezek az utazások, még az is, hogy Budapestre is eljussunk a játékosokkal, tele vannak kalandokkal, önmagukban is elképesztő történetek, de a srácok kemények.”
Minden más foci
2026.09.24. 19:54

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

A svájci-olasz sportvezető javaslatait a FIFA-tanács következő, októberi ülésén vitatják meg.
Minden más foci
2026.09.24. 16:22

NL-rajt új kapitányokkal és egy jelentős változással, ami a magyar válogatottat is érintheti

Klopp máris rendkívülit húzott, Zidane és Xavi is debütál. Kapitányváltás után a belgák, a horvátok, a portugálok és az olaszok is.
Minden más foci
2026.09.24. 14:48

Szabó István távozik az FK Csíkszeredától – hivatalos

A szakemberrel közös megegyezéssel bontottak szerződést.
Minden más foci
2026.09.24. 12:21
Minden más foci
2018.06.04. 19:23

Románia: két héttel a bajnoki cím után távozik a CFR edzője

Az 50 éves szakember áprilisban még 2020 júniusáig meghosszabbította eredetileg egy év múlva lejáró szerződését.
Minden más foci
2018.06.04. 14:14

Ausztria: visszavonul a kapus, aki ellenünk is védett az Eb-n

A 34 éves futballista sorozatos térdsérülései miatt döntött a befejezés mellett.
Minden más foci
2018.06.04. 02:30

Hétfői sportműsor: döntőznek a futsal NB I-ben és az NHL-ben

Babosék a negyeddöntőért játszanak • Franciaországban tekernek a kerekesek.
Minden más foci
2018.06.03. 21:20

CONIFA: nem feküdt az olasz foci a székelyeknek

Utolsó csoportmeccsén Padánia győzte le a székely válogatottat.
Minden más foci
2018.06.03. 16:07

CONIFA: Bölöni Londonban „törlesztett” a székelyeknek

Az Antwerp trénere a CONIFA-vébén biztatta földijeit – és beszélt Leekensről is.
Minden más foci
2018.06.03. 13:24

Játékossors: Balotelli iránt BL-győztes csapat érdeklődik

A BL-győztes gárda mellett a Monaco, és számos olasz csapat is szívesen látná a 27 éves támadót.
Minden más foci
2018.06.02. 23:36

Vasárnapi sportműsor: pályán a brazilok és a spanyolok

Zárul a labdarúgó NB II • Folytatódik a férfi kosár NB I elődöntője és a Roland Garros.
Minden más foci
2018.06.02. 17:35

CONIFA: Bölöni Londonban szurkolt a székelyeknek

A nézőszámot és a hangulatot sok NB I-es csapat megirigyelhette volna...
Minden más foci
2018.06.02. 16:26

Világfutball: Zidane elképesztő összegért lehet szövetségi kapitány

A francia szakembert a Közel-Keletre hívják, 2022-ben már vb-résztvevő válogatottat irányíthat.
Minden más foci
2018.06.02. 16:07

FFT: ismerje meg a keletnémet futball titkos történetét!

A most 69 esztendős Hans-Jürgen Kreische a ’70-es években az NDK egyik legnagyobb nevű játékosa volt.
Minden más foci
2018.06.02. 13:24

Vb 2026: a FIFA szerint a közös amerikai pályázat a jobb

A kandidáló trió 4-es osztályzatot kapott, míg Marokkó csak 2.7-eset.
Minden más foci
2018.06.02. 09:24

Edzősors: Ricardo Moniz a Trencsén vezetőedzője lett

A holland szakember az utolsó helyen adta át legutóbbi csapatát, amely nélküle bent maradt.
Minden más foci
2018.06.02. 08:42

Ezüst az esőben – az egész futballtörténelem legnagyobb sztorija

Aligha van még egy mérkőzés, amelynek 22 pályára lépő játékosa közül 18-ról szobor készült volna.
Minden más foci
2018.06.01. 23:37

Szombati sportműsor: az utolsó kérdések is eldőlnek az NB I-ben

Pályán a női kézilabda-válogatott • Folytatódik a Roland Garros és a darts csapat-világbajnokság.
Minden más foci
2018.06.01. 23:22

Ajánló: mi kell ahhoz, hogy úgy ollózzunk, mint Bale?

Aki még nem döntött a hétvégi programjáról, érdemes rápillantania a www.csupasport.hu oldalra!
Minden más foci
2018.06.01. 21:56

Románia: a Sepsi a 9. helyen zárta első élvonalbeli idényét

Az utolsó mérkőzésén a Dinamo Bucuresti otthonában ért el döntetlent.

1473

/

4440