A Budapest Sportiroda (BSI) Facebook oldala külön cikket szentel a szerdán a világűrbe repülő Kapu Tibor űrhajósnak, aki az elmúlt években a BSI több rendezvényén is rajthoz állt.
Elhagyta a chipet, megfázott, elengedte a győzelmet, mégis övé lett az arany
Nagy Miklós 229.6 kilométert megtéve abszolútban és korosztályában is első lett a szerbiai Palicson megrendezett huszonnégy órás versenyen – összesen 433 kört tett meg.
Bejött a kockáztatás, magabiztos futással lett első az UTH-n
Belus Tamás 11:57:46-os idővel első helyen ért célba az Ultra Trail-Hungary 111 kilométeres távján.
Görcs miatt sétálnia is kellett, de ki tudott mászni a gödörből a vb-n
Kelemen Anett 297.509 kilométert megtéve a legjobb magyar eredményt érte el a lengyelországi negyvennyolc órás világbajnokságon, de az első 20 kilométer embert próbáló volt.
Korosztályos aranyérmet szerzett élete első huszonnégy órás versenyén
Molnárné Magócs Noémi a hivatalos időmérés szerint 160.881 kilométert megtéve a nők között hatodik, a 40–44-es korosztályban első lett a lengyelországi negyvennyolc órás világbajnokság huszonnégy órás betétszámában.
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Fazakas Bíborka a 60 kilométeres Urme Pe Playen 6:36:12-es idővel, míg a 82 kilométeres Transylvanián 11:52:32-es idővel győzött a nők között, mindkétszer pályacsúcsot döntött.
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Tangl Eszter 14:04:14-es idővel harmadik lett a nők között az Ultra Trail-Hungary 111 kilométeres távján.
Kifejezetten idegesítette a kísérője, de ez is kellett hozzá, hogy elérje nagy célját
Gerda Lajos harmadik nekifutásra elérte célját, s 22:19:02-es idővel teljesítette az Ultrabalatont. Gerda Lajos és kerékpáros kísérője, Hajtó György közös történetének második része következik.
Mérési hiba miatt nem passzolt a kilométerszáma – elvesztette motivációját a vb-n
Szilágyi Gyula 174.381 kilométert tett meg a lengyelországi negyvennyolc órás világbajnokságon.
Percre pontosan haladt előre, stabilan ért célba az első helyen
Murányi Gábor 5:11:44-es idővel első helyen végzett a koraszülöttek megsegítéséért rendezett jótékonysági futóesemény 63 km-es távján.
Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Vajda Zoltán idén már negyvenedik alkalommal teljesítette a Kinizsi Százast, ezúttal 15 óra 12 perc alatt ért be a célba szokásos tíz kilogrammos hátizsákjával.
Otthon is elkészíthető az egészséges és könnyű „űrkaja”
A liofilizált, azaz fagyasztva szárított ételek megőrzik tápanyagtartalmukat és méretüket, viszont a belőlük kivont víznek köszönhetően sokkal könnyebbek lesznek.
Kinizsi Százas: Dorogig az út szeszélyes
Május 24-én rajtolva lehet idén teljesíteni Magyarország legrégebbi teljesítménytúráját, az ikonikus Kinizsi Százast, az alábbiakban a túra első harmadához adunk némi segítséget.
Így fertőtlenítsük a vizet bárhol, bármikor
Víz, víz, tiszta víz – ha vízhiányba kerülünk túrázásaink alatt, de rendelkezünk a szükséges eszközökkel, minimális munkával az ihatatlannak tűnő vízből is ihatót állíthatunk elő.
Karikó Brigitta az Európa-bajnokság után a világbajnokságon is aranyérmet szerezne
Karikó Brigitta a fitnesz- és testépítő Európa-bajnokságon Eb-győztes lett juniorban artistic fitnesz kategóriában a 15–20 évesek között, illetve overallban is.
Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban
Bogdán Szófia a fitnesz és testépítő Európa-bajnokságon junior kategóriában aranyérmet nyert artistic fitneszben – a „szerencsehelyszínén”.
Kiknek hasznos, és kiknek veszélyes a HIIT-edzés?
Hatékony mozgásforma a nagy intenzitású intervalltréning, ugyanakkor megterheli az ízületeket, ingadozik a pulzus, szóval kezdőknek csak az állóképesség fejlesztése után ajánlott.
80 millió forinttal támogatja az állam az idei fitneszrendezvényeket
Nagy sikerrel és fontos bejelentésekkel zárult múlt héten az első Hunactive Fitness Summit, a magyar fitneszszektor szereplőinek csúcstalálkozója.
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Dani Ceballos és Dani Carvajal a Bola del Mundo megmászásával hangoltak a nemsokára kezdődő klubvilágbajnokságra.
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós
A Mount Everest után az Aiguille Verte-et is meghódította a népszerű francia videós, a mindössze 23 éves Ines Benazzouz.
Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
Guadalupe és Azul Vieiro soha nem ismerték igazán a negyven éve a Tupungatón elhunyt édesapjukat, mégis elmentek a 6570 méter magas hegyre, hogy lehozzák Guillermo Vieiro felbecsülhetetlen eszmei értékkel bíró kincseket és emlékeket rejtő hátizsákját.
Nagy erőkkel készül az őszi százhúsz kilométeres görögországi Spartan-megméretésre
Kiss Lara Spartan-versenyző Vácon felnőtt STG-edzéseken vett részt, mellette gyerekeknek is tart foglalkozásokat.
Tökéletes születésnapi és anyák napi ajándék: bronzérem a lengyel Spartanon
Borza Helga remekül szerepelt a Spartan CEU Series második állomásán Lengyelországban, elite kategóriában superben hetedik lett, majd beastben harmadik helyen ért be a célba.
Tartotta az éllovas tempóját, ez pedig ezüstérmet jelentett neki
Borza Helga 2:29:23-as idővel második lett a Fedrid Császta Trail 28.6 kilométeres távján a nők között.
Több mint százezren sportoltak a Mozgás éjszakáján
A szervezők tájékoztatása szerint 55 helyszínen több mint százezren sportoltak a Mozgás éjszakáján.
A pilates alkalmazásával egységbe kerül a test és a lélek
A pilates minden izmot megmozgat, gyönyörűen formál, erősít, nyújt, csodálatos tartást ad és még a gerincet is kíméli – átmenet a keleti és a nyugati kultúra között.
Még 99 évesen is aktívan síel a sportág egyik legendás alakja
Nyáron lesz 100 éves, de még mindig aktív és rendszeresen síel a sportág keresztapjának tartott Junior Bounous.
Idén a Mozgás éjszakáját június 13-án, pénteken tartják, és Budapesten kívül 54 település csatlakozott a programhoz – derült ki az esemény hivatalos sajtótájékoztatóján.
Csupor Krisztina 6:03:56-os idővel második lett a nők között a 63 kilométeres Másodszor is célba érünk! – Jótékonysági futás a koraszülöttekért eseményen.
Impozáns megnyitóval megkezdődött a felnőtt teke-világbajnokság Székesfehérváron, ahol a következő tíz napban 16 ország válogatottja lép pályára a MET Arénában.
Beda Szabolcs 749.146 kilométert megtéve összetettben tizedik lett a franciaországi GOMU hatnapos világbajnokságán, az M45-ös korosztályban pedig első helyen végzett.
Komoly üzenetek vagy éppen tréfás megjegyzések, látványos képek és szívszorító történetek: érdemes felkeresni a Facebook- és Instagram-oldalunkat is! Kattintás után a részletek.
Luka Modric nemcsak góljaival és játékintelligenciájával hívta fel magára a figyelmet a vb-n, hanem azzal is, hogy a döntőt megelőző hat mérkőzésen 63 kilométert futott – a legtöbbet a mezőnyben.
Egyebek mellett a Magas-Tátrában számtalan csillagtúra közül választhatunk, míg szombaton különleges futó- és úszóversenyt rendeznek Esztergomban, különleges szabályokkal.
A világbajnoki bronzérmes Szarka Ákost az akrobatika vonzotta, mégis egy másik sportnál kötött ki, amely, elnevezésével ellentétben, korántsem csak szabadtéren űzhető!
Ne pánikolj, sportolj! – írjuk a blog felcímében is, holott szerzőnk sportolása pontosan a pánikkal kezdődött. Rohamokkal, halálfélelemmel, kórházzal és egy óriási edzőgatyával. Utóbbi már azt jelezte: van remény!
Második alkalommal rendezték meg a legendás Ultrabalaton szervezői a 111 kilométeres UPC Ultra Tisza-tó versenyét, amelyen az idén pályacsúcsokat is ünnepelhettek.
A 36. Balaton-átúszást nagy hullámok nehezítették, így kevesebben rajtoltak el Révfülöpről. A leggyorsabban ezúttal is a csúcsot tartó Papp Márk teljesítette a távot.
Hosszabb erőpróbák során nagyon is fontos a megfelelő szénhidrátpótlás, erre kínál megoldást az energiazselé – de sokszor egy jobbféle szendvics is megteszi.
A világ egyik legsikeresebb ultrafutója, Lubics Szilvia extrém kihívásra készül: szeptember 30-tól hét napon át a chilei Atacama sivatag poklában fut majd – a felkészüléséről naplót ír a csupasport.hu olvasóinak.
Suhajda Szilárd és Klein Dávid befejezettnek tekinti az előkészületeket és az akklimatizációt, s ha az időjárás kedvező marad, a következő néhány napban meghódíthatja a Gasherbrum I-et.
Mi a győzelem receptje? Ha szeretnél a hétvégén vb-hangulatban főzni, akkor tarts velünk, és készíts klasszikus francia és horvát ételt: hagymaleves kontra pljeszkavica. Mi, és persze főleg ki lesz a nyerő?
Végre az időjárás is kegyébe fogadta a 36. Lidl Balaton-átúszást, így az illetékesek úgy döntöttek, július 14-én, szombaton megtartják az eseményt. Mi pedig mindent összeszedtünk, amit érdemes tudni róla.
Szeptember 30-án a kietlen Atacama-sivatag chilei szakaszán rajtol a 250 kilométeren és hét napon át zajló verseny, amelyen elindul a háromszoros Spartathlon-győztes Lubics Szilvia is. Addig honlapunkon vezet naplót.
Negyven fölött nem könnyű megtartani a súlyunkat, pláne leadni belőle. Kiváltképp nehéz annak, aki egész életében versenyszerűen sportolt. Ám nincs lehetetlen – Märcz Tamással erről beszélgettünk.
A július végi Magyar Nagydíj előtt, e hét végén a kerékpározók és a futók özönlik el a Hungaroringet. Nem példa nélküli, hogy F1-es pályán futnak, sőt a nem hivatalos maratoni világcsúcs is a monzai pályához köthető.
A főszervezők egyeztetésének eredményeként a 36. Lidl Balaton-átúszás mellett a Balaton-átevezést és a Volvo High Tech Regattát is biztonságosan meg tudják rendezni a hétvégén.
Az elmúlt öt-hat évben nemcsak a felnőttek, a gyerekek körében is egyre népszerűbbé vált Magyarországon a fallabdázás. Ám adódik a kérdés: vajon hány évesen érdemes megismerkedni a sportággal?